Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Irodalom – Könyvismertetés - Utolsó szó a régi hangok ügyében

161 mányait elhanyagolja. Hogy épen szegénysége vinné arra, alig gondolható, mert hiszen prot. tanintézeteinkben még középszerű, felső osztályú tanuló is igen könnyen megkaphatja a convictust vagy ingyenes alumneumot, mi által étkezése a tanév tartamára biztosítva van. Ezenkívül szegénységén segíthet az önsegélyző' egyesület, a stipendium és pályadíj, és még 1—2 jól fizetett leczkeadás. Felsőbb osztályú jobb tanulóinkat tehát a túlterhelés veszélyétől úgy óvhatnók meg, ha a tanári-karok kimondanák, hogy az intézetbe járó tanuló leczkeórákat csak úgy vállalhat, ha arra minden egyes esetben külön mind saját osztályfőnökétől, mind pedig az illető tanítvány tanárától engedélyt kap. Igy valamennyire mégis korlátolhatnók a rosszat, és jobb irányba is terelhetnék a most egészen elfajult correpetitoros tanítást, egyrészt az arra rászorult tanulónak alkalmas segítséget nyújtván egy időre, míg tanulmányait ismét saját erejéből folytathatja, másrészt szegénysorsu tanulóink anyagi helyzetén — saját tanulmán}

7aik elhanyagolása nélkül — tetemesen segíthetnénk. Marhusovszlcy Sámuel. iiiiaiü, Utolsó szó a „Régi hangok" ügyéhen. (Vége.) Az sem felel meg a valóságnak, hogy ön a fentebbiek alapján irta nekem decz. 7-én kelt levelét, — hanem igen is válaszúi irta azt azon levelemre, melyet én a fentebbiek után 1889. decz. 2-án 404. számú s kezeim közt levő feladóvevény szerint itt helyben a postán ajánlva feladtam, melynek tartalmát „Nyilatkozat" czimben ismertettem s melyről Concha úr azt állítja „erre vonatkozó levele nem érkezett hozzánk." Nem-e? Hisz fentebb maga mondta, hogy deczember elején valamire „kényszeríteni" akartam önöket! Hát mi által akartam önöket kényszeríteni, ha nem az által, hogy önöknek felmondtam és kéziratom felett való szabad rendelkezési jogomat visszaköveteltem magam számára azon esetben, ha az egyezségileg megállapított határidőnek Önök által tett be nem tartása után, — munkamat a karácsonyi ünnepekre ki nem adják!? C. úr ezt is irja „a tiszteletes úr legújabb és utolsó elhatározását a czég érdeke ellen valónak tekinthettük volna csak, más egyéb dolgunk nem maradván, mint a már kész iveket (a díszes velinpapirra nyomottakat) „egyszerűen, az ő szeszélye miatt, — maculálni." Deczember 7-én kelt levelében pedig Concha úr nekem ezt irá: „Eltagadhatlan tény, hogy a „Régi hangok" sorsa most már tragikus. A mikor érkezésünk lett volna kinyomatni, Nagytiszteletű úr akadályozta meg ; (1. a fentebbieket!) most pedig, mikor nagyon kívánná, —mi nem teljesíthetjük óhajtását!" Hát mi igaz ? az e, hogy a „díszes velinpapirra nyomott ivek akkor már készen voltak," — vagy az, hogy azok „kinyomat ás ár a" nem volt érkezésük? Mért nem tettezen „kész ivekről" fentebbi levelében egy szóval sem említést? Miért beszél benne „biztos, hasznot hajtó munkák-" ról, melyek mellett az én munkámat ki nem nyomathatják? Miért „figyelmeztet érthetően és világosan" fentebb említett levelében arra, hogy a „Régi hangok" ügyében leveleimmel ne alkalmatlankodjam nála, mert ő azokra „felelni képtelen?" A mi azt illeti, hogy én kéziratomat Önöknek eladtam és „igy az tulajdonukká válván, azt tehették vele a mit a körülmények tenni engedtek," — erre az a válaszom, hogy én kéziratomat azon feltétel alatt ajánlottam fel önöknek kiadás végett, ha azt az egyezségileg megállapított határidőre kiadják. Önök nem tartották be e határidőt, e tekintetben utóbb óhajaimat kifejező leveleimet válaszra sem érdemesítették, sőt leveleimmel egyenesen elutasítottak maguktól, — tehát kéziratomhoz joguk sem lehetett. Eredeti kéziratomnak visszaszerzését nem Önökre való tekintetből emlitém fel levelemben, hanem hogy igazoljam magam a Luthertársasággal szemben, melynek nt. alelnöke a munka megjelenése után ezt irá nekem : „Azt hittük, hogy az eredeti kézirat van kezeink között." Ezzel szemben azt akartam kijelenteni, hogy midőn én kéziratomat kiadás végett a Luthertársaságnak felajánlottam, akkor az eredeti kéziratot nyújtottam be, melylyel tudtommal és beleegyezésemmel — a Luthertársaságon kivül — senki más nem rendelkezhetik. C. úr „czélzatosan kísérletnek nevezett vállalkozásról" beszél. Mi akar ez lenni? Kritika? Ez nem a k iadón ak dolga! Munkámról a kritikát elmondták már a magyar sajtónak illetékes közegei s azokat Concha úr, mint kiadó, ugyancsak értékesíthetné az által a képviselt nyomdaintézet anyagi érdekeinek előmozdítására, — ha valami más, az üzleti világ érdekeitől távol eső háttere nem volna ennek a dolognak. Nem különös-e, midőn egy kiadó oly munkát, melynek, nézete szerint, egyedül ő bírja a kiadhatási jogát s melynek kiadása folytán ő tényleg anyagilag érdekelve van a vállalat által, maga diskreditálni kiván a közönség előtt. Ezen, a kiadói világban eddig szokatlan jelenség megérhetése czéljából, legyen szabad, megvilágítanom azon helyzetet, melybe munkámnak C. úr által tett váratlan kiadása folytán jutottam. C. úr mult aug. 19-ke, vagyis azon óra óta, a hogy teljesen kiszedett munkámról, az első kefelevonatot kezei közt birta, — sem a munka kinyomatása érdekében nem tett egy lépést sem, sem leveleimre nem válaszolt egész decz. 7-ig. Csak midőn a fentebb előadott előzmények után azt hitte, hogy koczkázat nélkül szakithat velem, — akkor érdemesített válaszra, megírván, miszerint „eltagadhatlan tény, hogy a „Régi hangok" sorsa most már tragikus;" hogy leveleimmel nála többé ne alkalmatlankodjam. Ennek alapján én a Luthertársasághoz fordultam, melynek szakbizottsága munkámat kiadásra ajánlá s én felszólítást kaptam, hogy a hangjegyek harmonizálásáról gondoskodjam. Erre C. úr a reservában tartott kiszedett betűk, illetőleg kefelenyomat alapján nagy sebtiben kinyomatja a munkát és jelentést tesz a Luthertársaság alelnökének, hogy a munkát ő már kiadta. En nekem deczember 7. óta egyetlen egy sort sem írt. Munkám megjelenéséről a hírlapokból értesültem. Az első