Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Templomavatás Akaliban (Bázler Adolf)

368 eszmegazdag emlékbeszédet mondott, mely gyújtó hatást gyakorolt a hallgatóságra. Lelkes éljenzés hangzott fel, midőn az ünnepelt életnagyságú arczképéről lehullott a lepel. — Délben a kaszinóban kétszáz terítékű bankett volt, melyen Radó főispán mondta az első felköszöntőt a királyra. Karsay püspök Heinrich Gusztávot, dr. Schreiner Karsayt és Radót, Poszvék a vendégeket éltette; Arndt tanár a ..Magyar társaság" eddigi elnökeit köszöntötte fel. Heinrich a lyceum tanári karáért, Domanovszky az ifjúságért ürített poharat. Számtalan üdvözlő levél és sürgöny érkezett. — A rákos keresztúri ág. hitv. ev. gyülekezet október hó 28-án tartott közgyűlésen, a felállítandó kerü­leti leánynevelő intézetre nézve Aszód mellett nyilatkozott s egyúttal gyűjtést eszközölt, mely eddig a nevezett czélra 190 frtot eredményezett. — A kiscsalomjai ev. egyház felügyelőjévé Horváthy Albert kóvári földbirtokos urat választotta, kinek hiva­talába való beiktatása október hó 26-án ment végbe. Ez alkalommal az egyház az üresedésbe jött bányakerületi püspöki hivatalra is szavazván, szavazatát Sárkány Sámuel pilisi lelkészre adta. — Antalfalva (torontálmegyei) egyházközség f. év ok­tóber hó 19-én fényes templomszentelési emlékünnepet tar­tott. E napon a templomban egy 300 frt. értékű díszes bronz­csillár, — melyre egy szegényebb állású, de gyermek nél­küli egyháztag Ivrálik Márton 100 frtot áldozott — helyeztetett el ; a temetőben az antalfalvai egyház körül nagy érdemeket szerzett Ambrózy Mátyás volt bánáti fő­esperes és Ambrózy Gyula lelkészek sírjaira áldott emlékük megőrzése czéljából két. az egyházi pénztár és közadakozás utján 250 frtért vett szép sírkő állíttatott fel. — A „Bethesda" korház területén november 2-án tör­tént meg fényes közönség jelenlétében az első magyarországi diakonissa-képző intézet alapkövének ünnepélyes letétele. A kórház homlokzatán magyar, német, angol és svájczi zászlók, a tetőn pedig a diakonissák olajágat tartó fehér galambbal díszített kék zászlói lobogtak. A régi „Bethesda" („Irgalom hajléka") 1866-ban, a mikor a hitközség tagjai számára meg­alapították. még megfelelt czéljának. de 1871-ben már szárny­épülettel kellett megtoldani s most már az említett intézettel is ki kell bővíteni. Az intézet czéljára emelendő uj szárny­épületnek tették le alapját november 2-án délután 4 órakor. Az ünnepélyes aktusnál, mely a régi kórház nagytermében kezdődött, jelen voltak a budapesti református egyházközség papi képviselőin kivül az angol, svájczi és olasz konsulátusok küldöttei is. A megnyitó ima után melyet Gladischefvszky Károly, a német fiók-egyház lelkésze tartott, König Rudolf nyugalmazott lelkész néme­tül, Kecskeméthy László pedig magyarul beszélt. Majd fel­olvasták az alapító-levelet, melyet Messmer­Arndt építész helyezett az alapkő alá. — A dobsinai ág. hitv. ev. egyházközség f. év október hó 26 án tartott presbyterialis gyűlésen Poputh Győző volt kis-hartai segédlelkész urat választotta segédlelkésznek, ki­nek helyébe Kis-Hartára Frank Károly volt hidasdi segédlelkész hivatott meg. Maschtena János volt oroszláni administrator petrováczi segédlelkésznek hivatott meg. — Megjelent a„Protestans Szemle"4-ikfüzete következő változatos tartalommal : I. Értekezések, tanulmányok: 1. Statisztikai tanulmányok a magyar protestantizmusról. Dr. Bartba Béla. 2. Az akarat szabadságáról. Dr. Szász Béla. 3. Egy remekmű a héber irodalomból. III. Csengey Gusztáv. 4. A korinthusi gyülekezet megalapítása. Dr. Masznyik Endre. 5. Kaiinka Joachim superintendens első vizsgálati fog­sága Pozsonyban. Dr. Kvacsala János. 6. Sibolti Demeter élete és munkái. Thury Etele. 7. Az egységesközépiskola.II. Kenessey Dezső. II. Könyvismertetés. 8. Dr. Schlauch Lőrincz püspök beszédei II., ül. Missió-ügy. 9. Belmissiói levelek. Csiky Lajos. 10. A protestantizmus és a külmissió. Szabó Aladár. IV. Irodalmi szemle. 11. A) Hazai irodalom. 12. B) Külföldi irodalom. — Apró hirek. Ntíí T er r a y Gyula rozsnyói evang. lelkész úr és gömöri főesperes jegyet váltott Lam Regina kisasszonynyal ; Zimmermann Andor gölniczbányai ág. hitv. evang. lelkész úr eljegyezte Soltz Elza kis­asszonyt.— A losonczi ág. hitv. evang. nő egye­sület, mint értesülünk, pénztára javára Katalin estéjén a vigadó helyiségeiben tánczestélyt rendez. IflF* Lapunk mai számához mellékelve veszik olvasóink Hornyánszkynak a „Téli új­ság" ügyében kibocsátott jelentését és felhívását. PÁLYÁZATOK. A nyíregyházi ág. h. evang. egyház pályázatot hirdet segédlelkészi állomásra, melylyel a főgymnásiumi hitokta­tói teendők egybe lesznek kötve. Kötelességek: 1. A segédlelkészi teendők. 2. A vallástani tárgyak tanítása, hetenkint 10 órában a főgymn. tanrend szerint megbatározott időben. 3. Ugyancsak a vallástan tanítása, heti egy-egy órá­ban, a városi íelsőbb leányiskolában és az alsófokú ipar­iskolában. Javadalom : 1. Készpénzben 840, az az : nyolczszáznegyven forint. 2. Az általa végzett betegáldoztatásoknál az esetleges offertorium. 3. Nőtlen egyénnél természetbeni lakás, családos egyén­nél 150 frt lakáspénz. Állandóan alkalmazott rendes lelkészekre nézve a meghívás végleges, másokra nézve egy próba évre szól. Megkívántatik, hogy az illető képes legyen magyar és tót nyelven végezni az egyházi teendőket. A kellőleg felszerelt pályázatok alólirott egyházi fel­ügyelőhöz 1890. évi deczember hó 10-éig nyújtandók be. Kelt Nyíregyházán 1890. november bó 3-án. MájerszTcy Béla egyházi felügyelő. Pest-Vadkertre evang. segédtanító kerestetik. Eize­tése: 300 frt készpénz, egy öl kemény fa, bútorozott szoba. Ajánlatok a lelkészhez küldendők. WIGAND F. K. NYOMDÁJA, POZáONYISAN.

Next

/
Thumbnails
Contents