Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Zalai esperességből

30 árulóktól megszabadulni, hadd mentek volna Cseh és Oroszországba martyroknak (jövedelmező — martyrság!) s végül mégis csak sikerült volna egy olyan hazafias érzelmű tót iskolát csinálnunk ebből a gymnasiumból is, a mely az iglói, késmárki német alapú intézetekkel versenyezhetett volna ! Most persze avval vádolnak bennünket Turóczszentmártonban, meg Lipcsében, meg — tán Kievben is, hogy szegény tótoktól megvonjuk a lehetőséget — culturájuk fejlesztésén. Ezt kikerülhettük volna! Fékezzük buzgóságunkat, jogunkból egy talpalatnyit ne engedjünk, — de annak körén túl egy mértani vonalnyival se lépjünk. De szigorú jogérzetünk párosuljon mindig m éltányossággal; — ne szűkölködjék soha egy pillanatig se azon ethikai motívum nélkül, a mely azt megszenteli s a melynek, — mint ezt már kiemeltem — protestáns talajon mélyebb jelentősége, nagyobb értéke van mint amannak ; — járjon karöltve azon nagylelkű gyöngédséggel, a mely ott, a hol helyén való — „mindeneket elfedez" s azt, cl ki iránt gyakoroltatik, önkénytelenül — ellenállhatlanul vonzza s megköti. Ép ezen utolsó mozzanat miatt én csak sajnálni tudom például azt, hogy pár hét előtt egy nyilatkozat lett a napi lapokban is közölve, a melynek mindenesetre többféle okból jó lett volna az esperesi akták közt rejtve maradnia: — szükség esetén pedig — a minek beálltát senki sem óhajtaná, nem is tételezné fel, — az ugy is elő lett volna vehető, — döntő argumentumul. Hanem elég legyen. Őszinte szivből szóltam óhajtom, hogy őszinte megértésre is találjak. Óhajtom, hogy végre szűnjék meg köztünk a viszály s térjen vissza zöld asztalainkhoz, szószékjeinkre, sziveinkbe a testvéri egység tudata s legyen ezen összekötő láncznak első szeme mindkét oldalon az a k ö 1csönös bizalom, a melynek eddig való hiányát czikkeimben — sajnos, volt bőven miből és mivel illustrálnom. Sincerus. QU» Hifiül, Zalai esperességből. — Nagytiszteletű szerkesztő úr! E becses lapok 2-ik számában jónak találta tiszt. Magyari Miklós úr a kisded zalai egyházmegye egy ügyét a nyilvánosság elé vinni. Mindjárt legelői felkiált : „hajdan őseink azon buzgólkodtak, hogyan tehessék egyházukat virágzóvá ; az utódok ugy látszik, mintha arra törekednének, hogy mi módon ássák alá az egyház jóllétét." Igen setét színben látja viszonyainkat nevezett lelkész úr. Épen Kapolcs, Kővágó-Eörs, Leányfalu az utóbbi 4—5 év alatt roppant összegeket törlesztettek; az egyházmegye is tápintézeti tartozását, — melyből csaknem azt hittük, hogy nem tudunk kibontakozni, teljesen lefizette. Sok gyülekezetben takarék-magtárak alakultak, melyek némelyikében több mint 300 mérő gabona is kamatozik a gyülekezet javára. Ezen kivül évenként százakra mennek az építkezési kiadások is. Mindezek eléggé bizonyítják, hogy az utódok az egyház jövőjét nem alá ásni, de biztosítani igyekeznek. Minden egyházmegyének vannak kisebb nagyobb sebei, de ezeket nem szaggatják fel és nem mérgesítik el az által még inkább, hogy a nyilvánosság terére vigyék, hanem a magok körében bekötözni iparkodnak és legtöbb esetben az orvoslás sikerül is. Magára a tárgyra áttérve ez a következőleg keletkezett és fejlődött. A mult esztendőben a zánkai gyülekezet Apostoli Királyunktól 100 frtnyi adományt nyert az iskola és tanítólak kijavitatására. Ezen legkegyelmesebb adomány csak is a meghatározott czélra levén fordítható, utasítottam az illetékes lelkész urat és a gondnokot is ennek betartására. A gyülekezet azonban ellenkezett, annak egy részét adósság törlesztésre akarta fordítani. Ekkor a tanító személyesen, majd levélben is felkeresett, hogy a nyert 100 forintból szobáját hadd padlóztathassa ki. Az engedélyt megadtam neki, annyival inkább, mivel a tanítót én is „becsületes jellemű, tiszta életű" és évek óta betegeskedő férfiúnak ismertem, továbbá mivel legelső sorban az ő érdeme a kapott segély, végre mivel már az asztalosnál 5 frt előleg volt. November hó 6-án „panaszlevelet" kaptam a zánkai gyülekezettől, melyben kérik tanítójuk elmozdítását „büszke, gőgös modora" miatt. Es ezen levelet nem „10—15 ember, mint gyülekezet" irta alá, hanem 24. Ez pedig tekintélyes szám olyan gyülekezetben, hol a családok száma, 35—36. Es azon nyilatkozatot tették, hogy ha „változás" nem történik mindnyájan áttérnek a róm. kath. hitre. A panaszlevelet áttettem az illetékes lelkészi hivatalhoz azon utasítással, hogy azonnal menjen ki Zánkára, vizsgálja meg az ügyet és ha lehetséges békességet hozzon létre a gyülekezet és tanítója között. Nem sikerült. Ekkor nem volt más teendő, mint vizsgáló bizottságot küldeni ki, mely a helyszínén meg is jelent decz. hó 11-én. A bizottság vizsgálat tárgyává tette a panaszlevelet, pontról-pontra — miután a kibékülésre való kétszeri felhívás meghiusult. A tanító ellen felhozott 9 panasz-pont közül a vizsgálat csak kettőt talált olyannak, melyekért a tanítót megrovás illetné : az egyik az, hogy könnyelműen és meggondolatlanul nyilatkozott úgy magán körben, mint hivatalos téren gyülekezetével szemben. Hidegségre vall főképen azon kicsinylő és becsmérlő nyilatkozata, hogy „ha a gyülekezetnek csak két-három tagja maradna is, azok is tartoznának tanítói fizetését kiszolgáltatni." A másik a mi felett a bizottság rosszalását fejezte ki az, hogy a 23 frt költséggel beállított kályha a tanítói lakban, ugy szintén egy oda rakatott ablak — egy olyan helyett, mely még évek hosszú során megfelelt volna a czélnak, — olyan túlköltekezés, mely nincs arányban a kegy-adománynak szorosan iskolára fordított kiadásaival. Mert mig magára a tanító szobájára elköltetett 77—78 ft, a tetőzet kijavítására, a külső falak bevakolására jutott 22—23 ft. Pedig ha túlkiadás nem történik az iskolát is kilehetett volna padlóztatni. De ez természetesen elmaradt. A vizsgálat befejeztetvén a bizottság újra felhívta a gyülekezetet és a tanítót, hogy nyújtsanak egymásnak békejobbot, de a gyülekezet ezt határozottan viszszautasítá. Azt irja Magyari testvérem, „hogy üdvösen cselekedett