Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Visszhang a segédlelkészek a zsinaton cz. czikkre (Hornyánszky Gusztáv)

307 szentegyházé is, tehát nemcsak kizárólag gyülekezete érdekeit kell képviselni, hanem az a ny asz entegyh ázéit is; képviselője gyülekezete akaratának fölfelé, de viszont képviselője az anyaszentegyház akaratának lefelé. Szolgája gyülekezetének, de úgy, a mint a pásztor szolgája a m aga nyájának. Az utasítást legfölebb azon értelemben tudnám pártolni, ha csak a választott követeknek adja az illetékes hatóság, a hivatalból megjelenő tagoknak pedig tiszteletben tartja azon jogát, mely szerint lelkiismeretes meggyőződésüket » követhetik. Ez által azt nyernők, hogy a gyülekezet kívánsága nem maradna tolmácsoló nélkül, de nem is lenne leszavazható tulajdon hivatalnokai által, legfölebb a hivatalból meg a választás alapján megjelenő tagok szavazata ellensúlyozná, megsemmisítené egymást, de a többi hatóság részéről beadott hasonló irányú szavazatot mégis támogatná, a mi nagy különbség a testületi szavazással szemben. A hivatalból megjelenő képviselő: a lelkész, felügyelő szintén a gyülekezet felhatalmazása alapján szavaz, csakhogy azt a felhatalmazást a gyülekezet bizalmából egyszer mindenkorra kapta a választáskor. Veres József, orosházi ev. lelkész. <><> C> ^ Visszhang „A segéàlelkészek a zsinaton" cz. czikkre. A melyek igazak, azokról gondolkodjatok. Phil. 4, 8. „A segédlelkészek a zsinaton-" czím alatt a t. czikkiró foglalkozik azok helyzetével, bonczkés alá veszi az utóbbit, s igen helyesen rámutat itt több oly sebre, melyek hova tovább, mindinkább elmérgesednek, s melyeken-a szent ügy érdekében az azok gyógyítására hivatott orvosnak, az egyháznak segítenie kell. A t. czikkiró által felhozottakhoz szabad legyen egyet-mást nekem is hozzá tennem. „Ingyen vettétek, ingyen adjátok!" Az az idő, a midőn ezen szavak érvényben voltak, rég elmúlt már ; mostanában bármely pályára készülő iíjú jó drágán, sokszor egész vagyona feláldozásával kénytelen megszerezni azon kellékeket, melyek őt azon munkatérre képesítik, melynek érdekében egész életét a neki adott isteni talentum szorgalmas kifejtésével szentelni kész. S igy állván a dolog, egészen természetes, hogy kárpótolják neki anyagi veszteségét, ha a kellő ismeretekkel felszerelve szabadon választott munkássága terére lép. Bármely pályavégzett emberre tekintsünk, látni fogjuk, hogy kellőleg gondoskodva van róla, hogy meg van mindegyik elégedve sorsával, ha anyagiakban nem is bővelkedik eleinte, — mert meg van az előmenetelre, s igy az anyagi helyzeten való javíthatásra a biztos kilátás és remény; — csak egy pályánál nem elégedett az ember, csak egy pályánál nem lehet biztos reménye, s ez a theologiai pálya. Igaz, a segédlelkész ne tanítson jutalomért (Mik. 3, 11.), ne a földi gazdagság legyen nála a főczél, hanem a mennyeiekben való bővelkedés, de a legszükségesebb anyagi jutalmat mégis csak megérdemelte annyi küzdelem, annyi fáradság után, már azért is, mert anyagi gondok mellett a szellemi munkásság lehetetlen. Anyagi helyzetén való javítás szükséges volna különösen az ő helyzetében, midőn sohasem mondhatja, sohasem vigasztalhatja magát azzal, hogy előbb utóbb ennek is vége lesz, hogy jelenlegi helyzete csak átmeneti időszak, mely után jobb kor következik, — mert ki biztosíthatja őt arról, hogy okvetlenül parochus is lesz ? De hagyjuk az anyagiakat, nézzük a többi sebet ! Minden theologusnak főczélja, főóhaja kell hogy legyen, s az is, — a mit különben az egyház érdeke is megkíván — pályája elvégzése után rögtön az Úrnak szolgálatába léphetni, munkálkodni saját tehetsége és adománya szerint azon a helyen, a melyen működni hosszú küzdés után végre képesíttetett s feljogosíttatott. De itt látja az első akadályt. Magára van hagyatva a végzett theologus, maga kénytelen magának állást szerezni nagyon, de nagyon sok esetben, s mig nagy nehezen álláshoz jut, beletelik nem egyszer egy teljes év, vagy több is. Hogy ezen hosszú várakozás nem válik előnyére ev. ügyünknek, bizonyos, nem tekintve, hogy minő hatással van ez az illető ifjúra, annak kedélyére. Ennek nyoma megmarad később is, ha végtére álláshoz jut, lelkesültsége tetemesen alászáll, s ennek befolyása alatt csak azon ügy vészit, melynek szolgálatába szegődött. Kérdem, nem gondoskodhatnék-e itt az egyház arról, hogy végzett theologusok rögtön álláshoz juthassanak ? Nem lehetne-e keresztül vinni, hogy hazánkban levő minden egyes megüresedett segédlelkészi állásra pályázhassanak? Nem lehetne-e azon segíteni, hogy dunántúlt a nem Sopronban végzettekre chinai fallal körül ne vegyék, oly esetekben pláne, midőn ott segédlelkészt nem találhatnak ? Nem volna nehéz, a kápláni állásokat szaporítani. Csak ki kellene mondani, hogy ennyi meg ennyi lélekkel bíró egyház, ilyen meg ilyen előrehaladott korú lelkész kénytelenek segédlelkészt tartani. így aztán, ha nyitva áll az út kinek-kinek munkássága és tehetsége kifejtésére, akkor igenis ki lehetne mondani, hogy egy-két évi káplánoskodás feltétel egy egyház elnyerésére, de míg nehézségek gördülnek az ember elé a káplánia elnyerésében, addig ezt kimondani lehetetlen. Egy további baj, hogy nincs gondoskodva a segédlelkészről akkor, ha az illető lelkész, kinek oldala mellett működött, meghalt. Hová forduljon most? Hát az a jutalma hűséges munkájáért, hogy egyszerre ismét állás nélkül maradjon ? És ha nincsenek szülei, nincsenek rokonai, nincs semmiféle vagyona, mit tegyen? — Azzal, a mit t. czikkiró ajánl, hogv fizetésének 2—3 havi előleges összegét legyen kénytelen az egyház, vagy az elhúnyt lelkész özvegye neki kiadni, nincs segítve a dolgon, mert nem a 12 — 20 frt. teszi boldoggá a segédlelkészt, — Ő