Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Egyházi bajainkról. Egyházi teendőink (Mayer Endre)

r8 Tanuljuk meg előbb egymást becsülni és szeretni, mindenekfelett pedig értsük meg egymást s én hiszem, liogy bajunk kevesebb lesz és egyek leszünk zsinat nélkül is. Hagyjuk azonban ezt! A többség kivánja s lehet, hogy helyesebben okoskodik, mint mi ; ám tartassék, haszna minden bizonynyal nagy lesz akár directe, akár indirecte. Hogy lesz haszna, példa reá ref. testvéreink, a kiknek tömörülése eddig is kiszámíthatlan jót hozott. Nekünk nehezebben fog menni a teljes testvériesülés a nyelveknek s temperamentumoknaksokfélesége miatt; de annál szebb s annál nagyobb lesz a győzelem, az eredmény, mert önmagunkat győzzük meg. De mivel nehezebben fog menni a fentebb említett okokból, azért rajta kell lennünk, hogy a számtalan akadályok elhárítása által a zsinatnak működését megkönnyítsük, illetve egyházunk bajain a zsinat előtt is segítsünk. Értem különösen a belmissiót, mely alapja minden egészséges egyházi életnek, mint jó gyümölcsöt termő fa. Szükséges ennek hangoztatása kiváltképen nálunk, mert ez parlagon heverő terület, melyet előbb erős ekével fölhasítani s gondosan ápolni kell, hogy valamit felmutatni lehessen. Sok előtt ez valósággal csudabogárnak tűnik fel, pedig olyan régi a belmissió mint maga a keresztyénség. Az apostolok s az első keresztyének legfőbb kötelességöknek ismerték az elhagyatottakról, ügyefogyottakról, árvákról s özvegyekről való gondoskodást. E végből voltak presbytereik, diakonjaik s diakonissáik, kik a legnagyobb lelkiismeretességgel töltötték be hivatásukat gondoskodva lehető legnagyobb mértékben a szükölködőkről. Vájjon hol vannak diakonjaink, vagy diakonissáink ? Ha nem tudod, kedves olvasóm, mi a belmissió hivatása, menj be valamely városba s tekints körül az utczán. (Láthatod faluhelyen is, de kisebb mértékben.) Ott találsz kolduló gyermekeket, a kik arczátlanul támadnak reá az utczán járó kelőre könyörögve, koldulva. Nézd meg őket ! Arczuk mosdatlan, barna; szemök kétes megtört sugarakat lövel a beesett szemgödrökből, míg homlokukra rendetlenül omlik alá fejők hajzata; csupasz testöket csak itt-ott takar be egy rongyos ruhadarab .... Miért oly éhes? miért rongyos? miért jár szemérmetlenül koldulni? miért marad ez mindenkor szellemi vakságban a világnak csúfjára s vesztére? A^ajjon az ilyennek nincs-e joga emberi méltóságának megfelelően élni s legalább annyi lelki táplálékot nyerni, hogy az állattól megkülönböztethető legyen ? Azért oly nyomorult, mert árva s nincs ki gondozza. Nincs oly emberbarát, ki könyörülve rajta s magához fogadva felnevelné tisztességes emberré ; nincsen oly egyházi vagy társadalmi intézet, mely pártfogása alá venné s gondoskodnék, hogy az emberiség haza, egyház e nemű tőkéje el ne kállódjék ! Széles e hazában vájjon hány árvaházunk van ? Egy közös a reformátusokkal Budapesten s egy tiszta evangelikus Rozsnyón, melyet Czékus István püspökünk kitartó buzgósága teremtett meg. Ebben 20 amabban talán 30 evangelikus árva nyer nevelést. Hány és hány árva van ezeken kívül egyházunkban kellő gondozás s nevelés nélkül ? ! Ámde az ilyen gyermekek száma jóval kisebb s helyzetök sem olyan mint az elzülötteké, mert könyörületes szívekre könnyebben talál az apátlan anyátlan gyermek, mint a melyiknek van szüleje, ki gondját viselhetné. Hol a szülő maga a legnagyobb nélkülözések között élve a pálinkaivásra adta magát s keserves napi keresményét a korcsmába viszi családjával pedig nem gondol, vagy ha gondol is szintén pálinkára szoktatja gyermekeit, s azzal öli el bennök a szellemet : vájjon ott, az ilyen családban nevelődhetik a gyermek vallás-erkölcsi irányban? Vájjon nem kötelessége-e az egyháznak legalább ilyen család gyermekeinek megmentéséről gondoskodni, ha már a család meg nem menthető? Gondoljuk csak meg, hogy hány koldustól, csavargótól s gonosztevőtől mentenők meg a társadalmat s mily nagy jótéteményt vinnénk végbe ilyeneknek megmentése által? Ezek az egyháznak nemcsak holt tagjai, hanem szégyenfoltjai. Van-e csak egy szeretetházunk, menházunk, vagy javítóintézetünk?! Vannak theol. intézeteink s tanítóképzőink, nem lehetne-e mindegyik mellett olcsó szerrel berendeznünk egy egy szeretetházat, a melynek gyermekei az állam által annyira követelt s oly hasznosnak elismert gyakorló iskolát képeznének a tanítóképzők számára s melyekben esetleg a fiatal theologusok a vallástanításában gyakorolhatnák magokat? Jajgatunk az elkeresztelések miatt; de az ily csavargó gyermekek elpusztulása miatt nem jajgatunk s nem is keresünk orvoslást, pedig itt sokkal többet veszítünk, mint amott s még azonfelül nyernénk is, ha kellő figyelemben részesítenők a belmissió ezen ágát. De tekintsünk másfelé, talán szebbet s jobbat látunk ! Bemegy a vidéki legény vagy leány városba szolgálni elhagyatottan idegenek közzé, a hol senki sincs, ki segítené, útbaigazítaná a gyámolatlant s atyailag óvná a városok romlott s bűzhödt levegőjű helyeitől. Eltévednek, elromlanak s vége kórház, fogház. A kórházakban pedig mindenkor akadnak jószívű apáczák, kik vigasztalják vallásuk malasztjával az elbukottakat s lassan meg is nyerik egyházuknak. Csudálkozhatunk-e, ha azután könnyen ott hagyják szüleik vallását s egyházát? Az eltévedt leány talán anya lett ! Gyermeke hová lesz legtöbbnyire ? Angyallá ! Azzá teszi vagy ő maga, vagy a nyomorult nő, kihez dajkaságba adja. Elhagyatottsága, nyomorult fizetése, a világ elfordulása, a mivel még találkozik az ilyen szerencsétlen nő, enyhítik bűnét, de nem mentik. Ámde ezen enyhítő körülmények tulajdonképen a társadalom s részben az egyházak bűnei s hibái. Az egyház hibája, hogy nem gondoskodik városokban oly egyletekről, melyek óvnák a szegény tanulatlant a bűnbe siilyedéstől s gondoskodnának erkölcs nemesítő, vallásos szellemi táplálékról. Hazánkban tán egyetlen egy ily nemű evangelikus legény- s leány-egylet sem létezik, holott más prot. országokban lépten nyomon találkozunk ilyenekkel. Menhelyeknek s lelenczhá^aknak hírét