Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Lelkészválasztás kérdéséhez

70 tantismus, mint élő tőke, nem segített megalkotni különben, csak úgy, hogy épen létezik. Mert, hogy a rendes tanárok fizetéséről ne szóljak, elborúl lelkem, valamennyiszer a rendkívüli tanárok javadalmazására gondolok. Igaz, hogy heti órájuk is több lehetne, a mi ellen ők nem is protestálnának; de jövedelmük is csak annyi, a mennyire szokás mondani, hogy éhen halni sok, tiszteségesen élni kevés! No de, ha kevés a kenyerök, sok a vágott dohányuk, s ez nekünk elég ! Csodálom a lelkesültséget mely az intézethez köti őket mégis. Csodálom s majdnem sajnálom őket érette. Nem is igen hiszem, hogy különben legyen, mint úgy, hogy, ha meghivatnak valami jobb állomásra, hátat fordítanak tudományos készültségökkel nekünk. S hogyan szól csak az ének ? „Elvesz a nép, a mely tudomány nélkül való!" De ha jelenükről nem, — jövőjükről gondoskodunk talán azoknak, vagy özvegyeiknek és árváiknak legalább, a kik nekünk, mint egyháznak, jövőt teremteni hivatvák ? Ha paragraphusokkal lehetne ezt cselekednünk, ebben bizonyára nem volna hiány ; de ha áldozatokkal kell előrukkolnunk, miseriánkkal rukkolunk elo csupán. Megvan ugyan ehhez, az önálló theologiai akadémiai nyugdíj intézethez, §-ban is, a szerződés 22. b., és a szervezet és ügyrend 9. ß. §-saiban, adományban is, egy kis egyház lelkészének magán álló adományában, a kezdet; sajnos azonban csak az, hogy a darab műnek nincsen alája jegyezve a biztató: „folytatása következik!" Nem, hogy szívességet cselekednénk, de még azt sem cselekeszük, a mi elvállalt, ergo becsületbeli kötelesség. A nemes pozsonyi egyház — tudtommal, — midőn szerződött az egyetemmel, sok áldozatának némi viszonzásáúl azt kötötte ki, hogy a szükséges épülettöbbletek előállításának czimén az egyetem mindegyik egyházában egyszer — mindenkorra gyűjtés eszközöltessék. Az egyetem elhatározta, hogy ügy legyen s utasításul adta a kerületeknek; a kerületek elhatározták s utasításúl adták az esperességeknek . . . Mondjam-e tovább? Ha erre akarna felelet lenni a bács-szerémi főesperesnek egyházanként eszközölt gyűjtése, nagyon szép, nagyon dicséretes; hanem, hogy volt-e már előfutárja, lesz-e még követője ?? — félve kérdezem. De, ha másért nem, — mert a fölvilágosult protestáns nép így gondolkozik, ha főiskolákra kérünk tőle, — magunkért, az egyházak az egyházakért, a gazdagok a szegényekért, az egyesült erő a szórványokért buzog, áldozik talán ? Szegény Zelenka, lelke ez ügynek, talán e miatt foglalkozik a visszalépés gondolatával. Fehér papiroson fekete betűkkel mutatja ki: mennyi kellene, hogy a legégetőbb bajon segítve legyen, az életveszélyes seb gyógyítassék ? S a protestantismus életfájáról, — mozgatjuk, rázzuk bár, — még feketébb betűkkel kell följegyeznünk, a mi e „kell"-re födözetűl évenként alá hull. Sebkötőre se sok, orvosságra kevés! S orvosság nélkül az életveszélyes beteg szomorú sorsa a pusztulás, veszés — Isten óvja ettől szegény egyházunkat! Istenre nincs is panasz, nélküle elvesztünk volna rég! A „mea culpa", a mi lépten-nyomon gátúl emelkedik. Az egyik nem szívesen kér, a másik nem szívesen ad ! ! Az egyik puha pamlagon, mint szerelmesével, ölelkezik a kényelemmel ; a másik kemény kövön, mint bálványa előtt, a Mammon előtt térdel. Mert bár tagadhatatlan, a szegény emberre nehéz idők járnak, — a gazdagra soha sincsen nehéz idő, ha nem csak kenyérrel, hanem az Isten igéjével is él, — nincs az a kevés, a mit elaprózni ne lehetne, hogy jusson belőle másnak is. Nem a kenyérre van nekünk szükségünk, hanem a Krisztusra ! De, ha ez, főben és tagokban, gazdagokban és szegényekben, kerül bennünket, mert mi kerüljük őt, nincs más mód, mint megrendszabályozni magunkat! S ha ezt tenni fogja : sürgetem a zsinat tartását ! —k. Támer János tiszttársunk a lelkészválasztás mikénti módosítására már két ízben adott be a dunántúli egyházkerületre indítványt. A mult kerületi gyűlés egy bizottságot nevezett ki oly czélból, hogy a jövő kerületi gyűlésre ez indítvány felett beható tanácskozásának eredményét terjeszsze be. Indítványozó e becses lapok ez évi 6-ik számában is felveti a kérdést, s felhívja — helyesen — az érdeklődők figyelmét eszmetisztázásra. Ez alapon vélek szabad szólást. Egyházi életünk hanyatlásának egyik okát a numerikus többségnek józan kritikai képességgel nem biró választhatási jogában látja, mely többség önakarattal egyházi főbbhatóság tanácsát, jóra irányult akaratát tekintetbe sem véve, emeli érvényre önbelátással jogait. Jogot kér az egyházi felsőbbségnek, mely jog alapján a ma is már osztályozott gyülekezetekbe, iskolai kalkulus szerint osztályozott embereit gyülekezet és felsőbbség által megbízottak utján kandidálva véli helyesen elosztani, illetve megválasztatni. Indítványának ez volna lakonikus tartalma. A prot. egyház minden híve, autonomikus önkormányzati múltjára oly nemes büszkeséggel tekint, mint Arábiának sivatagjain zarándokoló beduin a luxori sphynxek fenséges oszlopzatára ! A prot. ember, kezdettől fogva adózó áldozatával nem csak fentartja gyülekezetét, de épen kormányzati hatáskörénél fogva, a mint az isteni tiszteletben tevőleges részt vesz, és kiván venni, úgy bizony csak maga akarja választani azt és azokat is, a kikkel isteni tiszteleteit együttesen végzi, lelkészt és tanítót, s a kiket mint maga által választottakat nem kisebbítőleg, sőt inkább magára fénytvetőleg : magáéinak vall ! S itt mindjárt megbántani indítványozó tiszttársamat távol van tőlem, sőt a vitatkozás sem természetem, de meggyőződésemmel kénytelen vagyok azt mondani : indítványa egyoldalú. Ha változtatni óhajt, akkor az egyháziak-, lelkész- és tanító-