Evangélikus Egyház és Iskola 1889.
Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Weimar
371* mi által a dolog szemlélhetó'ségét határozottan elősegítették. Úgy az illustrátiók, valamint az egész munka külső kiállítása Mehner Vilmos kiadó becsületére válik. Böngérfi. R Q I f 11 i, Bajorország régensherczege elrendelte, hogy a gymnasiumi és reál-gymnasiumi absolutoriális vizsgálatoknál a vallástan rendes vizsgálati tárgyul vétessék fel. — A vallás és közoktatási ügyek vezetésével megbízott minisztérium e legfelsőbb rendelet keresztülvitelére nézve elrendelte, hogy a vallástani vizsgálat Írásbeli legyen és a felső osztály tananyagát ölelje fel. — Sa keresztény tanulóknál kivált az apostoli hitvallás azon részleteire terjesztessék ki, melyek apologetikus tekintetben fontosak. A német philologusok és tanférfiak 40-ik gyűlése okt. első napjaiban Görlitz ben ült össze, melyen Németország minden részéből gyülekeztek össze a fent említett szakok legnevezetesebb képviselői. A gyűlés másodelnöke Eitner igazgató zárószavában a tudományos szakok túltömöttségéről emlékezett meg s ennek okául a magasabb intézeteknek mértéktelen emelkedését 852-ről 476-ra tulajdonítja, úgy hogy a tanítványok száma 87.000-ről 114.700-ra, tehát 35 száztólival növekedett. Szerinte e kérdés szoros kapcsolatban áll a magasabb tanintézetek reformjával s ezzel egyidejűleg oltható csak meg. Weimar-ban 26. és 27. szeptemberben ülésezett a német nőegylet reform gyűlése, mely a nőknek az egyetemi tanulmányokhoz való bocsátására törekszik s kivált az orvosnőknek, a beteg nők és gyermekek kezelésén fáradozik. Elhatározták, hogy minden erejöknek egy szabatosan meghatározott czélra való összpontosítása érdekében a más oldalról indítványozott, más német, hasonczélű egyletekkel való egyesülést elejtette és az egylet önállóságát fenntartja. Továbbá elhatározta az egylet, mely mult évben valamennyi német kormányhoz feliratot intézett, megkeresni a német birodalmi s valamennyi tartományi gyűlést eszközöljék ki, hogy a német nőnek a felsőbb, a tudományos képzettségre ép azon jog biztosíttassák, melylyel a többi kultur államokban már tényleg birnak. A jeruzsálemi német ev. püspökség felállításához szükséges előkészületek sok időt vesznek igénybe. Minthogy ezentúl a németeknek saját püspökük lesz, ki ott bizonyos képviselettel is fel lesz ruházva az eredeti templom, paplak és iskola építési terv elégtelennek bizonyúlt és sokkal nagyobbnak készítése lett szükségessé. Azonban e nagyobb építkezés bevégzésére az eddigi alapok nem elégségesek, így alkalmasint új gyűjtésre lesz szükség, minek következménye, hogy az építkezés megkezdése bizonytalan időre elhalasztatott. Oroszország és a Vatikán közötti megegyezés alaptételeit október 9-én Isvoiszky és ßampolla aláírták ; alkalmasint a propaganda öt püspököt fog kinevezni. A hajdani pápai hadsereg hadi felszerelését a San Giovanni di Valdarno ipartelepnek adatott el. A pápa személyesen azt a feltételt kötötte ki, hogy a fegyverek elszállításuk előtt a fegyvertárban szedessenek szét, nehogy a Vatikánt fegyverszállítással gyanúsíthassák. — A kardinalvikarius egy köriratban megtiltotta a római papságnak a „Cronaca nera" vásárlását és olvasását. Oroszország. A vilnai kormányzó rendelete szerint a vilna, kovnoi és grovnoi kerületekben az egyházlátogatást végző püspököket nem szabad egyházi pompával fogadni, valamint tiltva vannak a látványos tüntetések is. 111 ï 111.3L — Felhivás! 1 sürgető szükség kényszerít felliivnuiik úgy a miílt 1888., mint jelen évi hátralékos előfizetőket: szíveskedjenek e folyó novemberkó végéig tartozásaikat kiegyenlíteni. — Szerkesztőség. — Előfizetési felhivás. Az egyetemes gyűlés megbízásából a püspöki kar a magyar Agenda átalakítása és korunk vallásos szellemének megfelelő átdolgozására az ág. hitv. egyházak számára vállalkozván, annak az egyházi szertartásokra vonatkozó első része Hornyánszky Viktor könyvnyomdájában szép nagy betűkkel nyomva és szép alakban kiállítva immár megjelent, második része pedig, az ünnepi, közvasárnapi, alkalmi, reggeli és temetési imák nyomatás alatt vannak és jövő év április haváig megjelennek. Felhívom ennélfogva ev. egyházunk összes lelkészeit, hogy ezen magyar Agendát, mely mostani körülményeinknél fogva a német és tót egyházakban sem nélkülözhető, a mennyiben minden egyházban előfordulhat — s nem ritkán épen véletlenül kívántatik magyar egyházi szertartás végzése — egyházaik részére megszerezni s arra Hornyánszky Viktor könykereskedő úrnál (Budapesten,* a M. Tud. Akadémia épületében) postautalványon előfizetni méltóztassanak. Előfizetési ára mind a két kötetnek, szál-^ lítási díj nélkül: a) bőrbe kötve aranyvágással 4 frt. 50 kr. b) vászonkötéssel 3 f'rt. 70 kr. c) fűzve 3 frt. oly módon, hogy a ki az első részt megrendeli, a második részt is köteles elfogadni. Azon esetre pedig, ha az I-ső és Il-ik rész külön-külön kívántatik, akkor az aranyozott bőrkötésért 1 frt. 50 kr., közönséges kötésért pedig 70 kr. kötetenként még külön fizetendő. Rozsnyón, 1889. évi november 10-ikén. Czékus István ev. püspök. — XXI. Kimutatás 1889 a theol. tan-, illetőleg szakkönyvek kiadása végett megindított gyűjtés eredményéről. , a) Az Evang. Dogmatikára előfizettek: 22) T. Reichert Gyula ev. 1. úr Kis-Tormás 2 frt. 23) T. Welky János ev. 1. úr Hosszúszó 2 frt. 24) T. Kmety Mátyás ev. 1. úr Bajsa 2 frt. 25) T. Engisch Frigyes ev. 1. úr Szeghegy 2 frt. 26) T. Hanesz Sámuel ev. 1. úr Tiszolcz 2 frt. 27) T. Maróthy Emil ev. 1. Vanyarcz 2 frt. 28) T. Sárkány Emil ev. 1. úr Kiszellő 2 frt. 29) T. Bartholomaeidesz László ev. 1. úr Csetnek 2 frt. 30) T. Sántha Károly ev. 1. úr Sár-Szent-Lőrincz 2 frt. 30) T. Holéczy Zsigmond ev. s 1. úr Pilis 2 frt. b) Az evang. Egy házjog tanra előfizettek: 21) T. Bartholomaeidesz László ev. 1. úr Csetnek 3 frt. Pukánsshy Béla, pénztáros. — Ötven éves tanítói jùbelium. A b. gyarmati ev. egyház kegyeletes ünnepélyt rendezett ősz tanítója Kovácsi József ötven éves tanítói működése emlékére f. h. 10-én. A templomban megkezdett ünnepélynek, melynél Kis István az oltártól magyarul szónokolt, folytatása volt az