Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Alelnöki jelentés (Doleschall S. E.)

342* A Luther-társaság nemcsak nem fájja a netalán lappangó szikrát, hanem túl is teszi magát a nemzeti kérdésen. Előtte az nincsen. Könyvkiadásaival a magyar, német, tót evangelikus népet egyaránt, a szükséghez és korlátolt tehetségéhez képest, akarja építeni, s valóban építi is. S mert azt teszi, mert úgy jár el a Luther-társaság, avval ügy reménylem, sokat teszen ahhoz, hogy előbb utóbb kilábol egyházunk az említett nyavalyájából. Még egyet kell magamra tekintve is említeni. Nagy az aratás, sok, szerfelett sok a tenni való egyházunkban is : de kevés az arató, kevés a munkás. Mint másban, ügy a Luther-társaságban is, csak kevesen végzik a munkát. Fájdalom, én nem tartozom ezen kevesek közzé; azért is igazán érdemetlen vagyok e helyre, a melyről most szólok. Nem közöny miatt, nemis nagyon előre haladt korom miatt nem tartozom s nemis tartozhatok azon kevesek közzé, hanem más halaszthatatlan dolgaim miatt. Mennél öregebb leszek, annál inkább szaporodik tenni valóm, s annál inkább azon kevésre kell szorítkozni, a minek, talán téves felfogásom szerint, most még nálunk más munkása nem akadna. Nékem legkisebb érdemem sincs a Luther-társaság már is igen üdvösnek bizonyúló működésében. Én csak numerus vagyok, s ha itt vagyok, csupán azért vagyok itt, hogy hézag ne látszassék a künn levők előtt, pedig ittnem-létem valóban semmi hézagot nem okozna. Minden érdem a szűkebb bizottságé, leginkább pedig Nagytiszteletű Elnök társamé, a kinek az én részemről, de mint a Luther-társaság elnöke, a társaság gyarapodása tekintetéből is, legnagyobb hálával tartozom, valamint azoknak is egyenkint, a kik vele a munkában osztoznak. Reménylem a közgyűlés, a melyet ezennel megnyitok, velem abban egyértelmű lesz. Itiiii Boleschall S. 1, luther-társasági alelnök urnák jelentése. Méltóztassék kegyesen megengedni, hogy tisztelt elnökünk ő Mtsgának meleg üdvözlő szavai után, még én is gyenge szavamat emelhessem, rövid exposét adandó társaságunk helyzetéről. Hiszen társaságunk tagjai szivesek valának csekély magam részére is egy szerény helyecskét kijelölni ügyeink vezetésében, s e bizalmukkal bizonyos kötelességeket is róni gyenge vállaimra; s én ezen kötelességek nem legcsekélyebbikét abljan látom, hogy minden évben, a mennyire csak lehet, hű képet nyújtsak vállalatunkról, s kifejezést adjak azon érzelmeknek, azon reményeknek vagy aggodalmaknak, melyek áthatják keblemet, midőn a múltra bármily futólagos pillantást vetek. Ha visszatekintek azon 12 hónapra, mely az örökkévalóság feneketlen örvényébe, azon nap óta elgördült, a melyen utóljára szerencsém volt a t. közgyűlést e helyről színről színre tisztelhetni, lehetetlen, hogy mindenekelőtte hálára ne nyiljék ajkam. — í Őszinte köszönetet kell mondanom első sorban azon kedves munkatársaknak, kik társaságunk szolgálatában ez évben is készségesen szenvedték a napnak terhét és hévségét, kik csaknem kivétel nélkül, nem j tanácskozván, testtel és vérrel mindenkgr készek ! valának drága, rövidre mért idejöket letenni társaj ságunk oltárára, s hathatós, önzetlen támogatásukkal előmozdítani azon szent ügyet, melyre még mindig számosan közönynyel tekintenek, melynek jelentőségét sokan felfogni nem akarják s melyhez itt-ott még azok sem simulnak a kellő odaadással s érdeklődéssel, kik társulatunk keletkezését örömmel üdvözölték, s kik elfelejtik, miszerint ily, még mindig csak gyermek korában álló társulatnak éltető eleme éppen az odaadás s ama lelkület, a mely szem előtt tartja az apostolnak ismeretes intését : Amint minden ember vette az ajándékot, azonképen sáfárkodjatok abból egymásnak, mint az Istennek, külömb-külömbféle ajándékának jó sáfárai. — Azért köszönet mindazoknak, kik ily jó sáfárokúi bizonyúltak. De hála legyen főleg az egyház Urának, ki I most is erős vala az erőtlenekben s tevé, hogy munkánk ez évben sem vala hiábavaló. Nagy, világra szóló dolgokkal most sem dicsekedhetünk ugyan, de annyit konstatálhatunk vallásos örömmel, hogy nem hanyatlunk, s az a mi, a mi viszonyaink között nem hanyatlik, az — halad. — Az Ur, kinek kezében az emberek szivei vannak, mint a vizeknek folyásai, ismét szaporította gyülekezetünket, s ha nem is hasonlítunk azon mustárfához, melynek ágai alá az égnek madarai tömegesen tódulnak, mégis — ha sorainkon végig tekintünk, nem csak kitöltve látjuk bennök a halál ' által ejtett érzékeny csorbákat, hanem nem egy új harczost is tisztelhetünk zászlónk alatt, kire kevéssel ! ezelőtt számítani sem mertünk. Midőn tavalyi jelentésünket a f. é. február havában közzétettük, tagjaink száma 274-re — közöttük 16 alapító — rúgott volt. (A tavalyi közgyűléskor 265 volt.) Ezekből hatot, — kiknek emlékezete áldott legyen közöttünk — névszerint Apáthy Jánost, Benkár Dénest, Fuchs Gusztávot, Hunfalvy Jánost, Petz Gusztávot és Szpevák Károlyt kiszólította az Ur az élők sorából, egy nyugalomban élő lelkésztárs pedig fizetésképtelenség miatt felmentetett minden további kötelezettsége alól, s ime jelenleg, ezen vesztességek daczára, mégis 282-en, vagy ha azokat is hozzászámítjuk, kik belépésöket hivatalosan még be nem jelentették ugyan, de kikről biztos forrásokból tudjuk, hogy immár mieinknek vallhatjuk, (így a dunántúli, tiszai kerületek stb.) 289-en vagyunk. — Ez oly szaporulat, melylyel meg lehetünk elégedve, s a mi megelégedésünket fokozza, ez azon körülmény, hogy nagyobb ára erkölcsi testületek azok, melyeket alapító tagok minőségében nyerhetni szerencsénk volt, tehát minden lehető fluktuácziótól ment oly elemek, melyek legjobban biztosítani képesek ily vállalat jövőjét. — Áll pedig társaságunk ez idő szerint 24 alapító — 8-al több, mint tavaly — és 265 rendes tagból (ezt utóbbiak közt van 60 különféle testület), úgy, hogy ha már csak ezen státust is sikerülne fen-