Evangélikus Egyház és Iskola 1889.
Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Zólyomi esp. közgyűlése
339* Mindezen intézkedések, amennyiben pénzáldozatokkal járnak, a magyar és német kiilön gyülekezetek hozzájárulását is szükségessé tették, és e nemes gyülekezetek magas szelleme mindig a legnagyobb áldozatkészséggel támogatta a kitűzött törekvéseket; mert tudják, hogy iskoláinknak az állam- és főváros hason intézeteivel szemben nemcsak versenyképeseknek, de fölénynyel biroknak is kell lenniök, ha azon közbecsülést, melyben egyházunk átalánosan részesül, fentartani akarjuk. E közbecsülésnek itt a központban nemcsak localis jelentősége van. Büszkék is vagyunk ez intézeteinkre. Elemi és polgári iskoláinknak kitűnő tanítói egyenként és összesen annyi lelkesedéssel vezetik a reájuk bizott osztályokat, főgymnasiumunk magas tudományú tanárai oly nemes ambitióval törekednek ezen középiskolánk jó hírnevét fentartani és emelni, hogy juniusban tartott közös közgyűlésünk egyhangúlag jegyzőkönyvi köszönetet szavazott a tanári és tanitói testületnek és azok igazgatóinak. Befejezem ezen hosszúra nyúlt közlésemet ; másszor — ha t. szerkesztő úr megengedi — gyülekezetünk életének más mozzanatairól is kész vagyok jelentéseket adni. Büsbach Péter. A zólyomi esperesség ez évi közgyűlései. (Vége.) Elsőben egyes elnöki bejelentések terjesztettek elő, melyek közül említendő dr. Szeberényi Gusztáv bányaker. püspök ő méltóságának szept. 23—29-ig Selmeczbányán tartó kánoni egyházlátogatása, mely alkalomból esperességünk küldöttsége 28-án tiszteleg nála. Továbbá olvastatott az alesperesi hivatalra beadott szavazatokból felvett bizottsági jegyzőkönyv, mely szerint 6 évre újból egyhangúlag Svehla Gusztáv breznóbányai lelkész választatott meg. A z.-lipcsei és vámosi új lelkészek a gyűlés színe előtt letették a szokásos fogadalmat s így az esperesség kötelékébe léptek. Következett a főesperes kiváló gonddal s mindenre kiterjeszkedő figyelemmel összeállított évi jelentése. Először is őszinte részvéttel emlékszik meg azon mély gyászról, mely királyunk ő felségét és hazánkat érte Rudolf trónörökös szomorú halálában, ki hozzánk való ragaszkodásával, a tudományok ápolásával s felvilágosodott gondolkozásával szép reményekre jogosított minket s igy vesztesége annál érzékenyebb. A gyászistentisztelet az esperesség öszszes egyházaiban megtartatott. — Áttérve az egyházi és iskolai élet állapotának visszatükrözésére, a jelentés kiemeli, hogy az egyház hajója békésen haladt a fejlődés útján. Nem akadt dolga sem a fegyelmi bizottságnak, sem a törvényszéki bíróságnak. A közelgő zsinathoz készített előmunkálatokról szólva, hangsúlyozza, hogy a közlött anyag nem egészen kielégítő, a mennyiben részint kevésbé precizirozott, részint egyházunk több fontos kérdése érintve sincs. Az esperesség a zsinatot 1891-ben óhajtaná megtartatni. A kerület által felállítani szándékolt felső leányiskola kérdésének eldöntésénél tekintetbe veendőnek kívánja a felvidék szükségét is, — az esperesség ez intézet helyéül Losonczot javalja. Krausz Imre, néhai vámosi lelkész ügyéről a jelentés azon örvendetes tényt hozza tudomásul, hogy a nevezett lelkész ellen emelt vádakat a törvényszéki vádhatározat elejtette — a közgyűlés a breznóbányai kir. járásbíróságnak vele szemben elkövetett méltatlan és indolatlan eljárása felett — enyhítve a papi értekezlet határozati javaslatát — mély sajnálatát fejezte ki. — Örvendetes tudomásúl szolgált a jelentés azon része, mely az egyházak áldozatairól szólt : egyházi és iskolai czélokra fordított adományok és áldozatok 24,798 frtot tettek. — Az egyes intézményeknél szintén kedvező haladás tapasztalható. Az esperesség 24 magtára 1577 hl. gabonával és 17,799 frttal rendelkezik. Az iskolai takarékperselyekben: 3839 (-j- 307) frt találtatik. Az esp. pénztár 1101 frt bevétel mellett 803 frtot adott ki ; tőkéje 1720 frt. — Az esp. ö z v e g y-á rva intézet vagyona 19,345 frt — a mult évben 707 frttal gyarapodott. A Grencne r-féle alapítvány özvegy papnék gyámolítására 3728 frtból áll. A beszterczebányai helyi nyugdíjintézet 9709 frt (+ 751) tőkével bir. Az esp. gyámintézet 186 frtot gyűjtött, melyből a ker. gyámintézetnek 75 frt, a Leopoldianumnak 52 frt, G. A. egyletnek 29 frt, Salfalvának pedig iskolaépítési adóssága fedezésére 25 frt jutott; maradvány a tőkéhez csatoltatott. — Az egyházi élet pezsgését eléggé kedvező színben feltüntető főesperesi jelentést figyelemmel hallgatta meg s a jegyzőkönyvbe jegyezni határozta. A főesperes — meghivatási ideje lejárván — ez állásáról lemondott, minél fogva új választásra a szavazatoknak novemb. 15-ig leendő beadása elrendeltetett. Csipkay Károly alispán — a gyűlés érzelmeit tolmácsolva, köszönetet mondott a főesperesnek azon buzgó, bölcs, erélyes és hazafias ténj'kedéséért, melyet eddig az esperesség vezetésében a benne helyezett bizalomhoz méitókép tanúsított, egyúttal szemben a „Cirkevné Listy" cz. folyóiratban megjelent helytelen és roszakaratú támadásokkal kijelenté, mint arra competens, hogy követett eljárása correct és kifogástalan volt, s neki ez alkalommal is bizalmat szavaz; mit a közgyűlés lelkes éljenzésével tett magáévá. Következett az alesperes jrészletes jelentése ; mely a mult évinél ismét kedvezőbb szinben tüntette fel az iskolai és tanügyi állapotot. A mindennapi tankötelesek 97-4 0/ 0* a s az ismétlősöknek 85'5 °/ 0-a járt iskolába. Ki nem elégítő vizsgát 72 tanító közül 5 adott. — A magyar nyelv tanításában is eredmény tekintetében haladás mutatkozott. — A beszterczebányai tankörben Mikler Sámuel választatott körlelkészszé. — Az esp. tanító-egylett átdolgozott alapszabályai megerősítést nyertek. A tárgysorozat többi pontja — leginkább administrativ természetű ügyekről szólt. A közgyűlés d. u. 1 óra körül az elnökség éltetésével ért véget. Istennek legyen dicsőség! Vitális. Ev. tanintézeteink értesítőiből. — Az eperjesi kerületi collegium értesítője. Bevezetésül Nosz G-usztáv a görög drámáról s kolonoszi Oedippus cz. dráma első előadásának körülményeiről értekezik. Az elhamvadt collegium kiépítésére befolyt adományok összege 19470 frt. 81 kr; dr. S. M. Schiller-Szinessy volt eperjesi rabbi, cambridgei egyet, tanár maga 1827 frt. 66 krt. gyűjtött. Adományokban befolyt 811 frt. 67 kr. A theol. akadémián működött 5 tanár, hallgatók száma 22. Könyvtár állománya 2134 kötet, önsegélyző egylet vagyona 345 frt. 82 kr. A jogakadémián 10 tanár előadását 56 joghallgató hallgatta. Segélyalap 3768 frt. 42 kr. könyvtár áll 750 kötetből.