Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A felekezeti középiskolai tanárok állami nyugdíjazása (Markusovszky Sámuel)

320* szemben a bekövetkezhető tehetetlenséggel, — nem egyforma. Az állam a maga tanárait jobban dijazza, fizetéseiket ötödéves korpótlékokkal emeli, és agg koruk esetére gondoskodik róluk az 1885. évi XI. tör vény czikk biztos nyugdíjjal. Ezzel ellentétben a felekezeti középiskolai tanárok jóval csekélyebb fizetésben részesülnek, mely magában véve legtöbb helyen a tisztességes megélhetésre sem elegendő ; ötödéves korpótlékukat igen sokaknál családjuk szaporodása képezi,[munkaképtelenségük esetén pedig, — nyugdíjalap hiányában — egyházuk kegyelemkenyérére vannak utalva. Kétségtelen, hogy ily mostoha anyagi viszonyok és az ezekből származó gond — a tudomány nagy kárára — lehangolja a munka és tanulmányozási kedvet, hogy tanári pályára készülő protestáns ifjaink nem egyházaiknál, hanem az államnál, — hol sokkal jobb ellátásban részesülnek, keresnek alkalmazást, és mindezeknek tapasztalásból vont következménye, hogy tanári székek betöltése esetén még tekintélyes protestáns tanintézeteknél is a közzétett pályázat eredménye legtöbbször nagyon sekélyes, gyakran pedig egészen meddő. Nem akarjuk e bajokért a középiskolákat fentartó prot. egyházak szűkkeblűségét okolni 5 oka ennek egyesegyedül már közmondásossá vált protestáns szegénységünk. Egyházaink tanáraik anyagi javadalmazásáról bizonyára jobban gondoskodnának, ha erre módjuk és eszközük volna, de tanintézeteinket a hivek fillérei tartják fen, ezeknek szűk anyagi körülményeik nem engedik meg, hogy nagyobb áldozatokkal járuljanak az egyház szükségleteinek fedezésére. Jobbjaink kihaltak. Azon nemeslelkíí alapítók, kik a múltban annyi protestáns tanintézetnek léteit és életet adtak, ma már ritka fehér hollók. Igy protestáns tanintézeteink arról a magas polczról, melyet közoktatásunk történetében a múltban elfoglaltak, lassanként alábbszálottak, a fáklya, mely a múltban a szellemi világot lobogó lánggal terjesztette, kialvó félben van; jelenleg az állami tanintézetek kedvezőbb anyagi helyzetükkel túlszárnyalták a prot. tanintézeteket és mi saját erőnkkel a versenyt velük ki nem állhatjuk. Ily helyzetben — multunk érdekében is — kénytelenek vagyunk minden segítséget, melyet az állam — tanintézeteink javára — nekünk felajánl, elfogadni, hogy tanintézeteinket a jövőben ismét az őket megillető magas polczra juttathassuk. Ezen czél elérése végett egyik tényezőül kell tekintenünk a tanügyi kormánynak a felekezeti középiskolai tanárok állami nyugdijazása czéljából tett kezdeményezését, melynek megvalósulása jelentékeny lendületet fog adni prot. középiskoláink fejlődésének. A tanárok azon lélekemelő tudatban, hogy önfeláldozó munkásságuk és erejöket megfeszítő buzgalmuk illetékes helyen, sőt a törvényhozásban is oly méltányos elismerésre talált, mely által saját és családjaik jövője biztosítva van, tevékenységüket még inkább fokozni fogják. A tanintézeteket fentartó egyházak pedig annak következtében, hogy elaggott tanáraik- és családjaikról az állam gondoskodik, inkább lesznek azon helyzetben, hogy tanintézeteik fentartására és a kor kivánalmai szerinti fejlesztésére többet áldozhatnak részint működésben lévő tanáraik jobb díjazása, részint a taneszközök szaporítása és gyarapítása által. Attól pedig, azt hiszem, nem kell tartani, hogy ezen állami nyugdijazás által prot. tanintézeteink autonómiáján csorba essék. Hiszen ez által az állam nem kegyelmet gyakorol irányunkban, hanem egy régóta mellőzött jogos követelésnek akar eleget tenni. Ebbeli kötelességét érzi maga a tanügyi kormány is, midőn fentemlített átiratában a prot. tanintézeteknek a múltban teljesített fontos szolgálatjaira hivatkozik. Mutatja ezt prot. középiskoláink mai állása is. Prot, középiskoláink, — mint ezt a modern haladás kívánja is — nem zártkörű, hanem nyilvános tanintézetek, tehát oly iskolák, melyeket protestánsok tartanak fen, de nyitva állanak minden confessiónak. Protestáns iskoláink tehát kettős érdeket szolgálnak, protestáns egyházunk és nemzeti közműveltségünk érdekeit. Ha tehát nemzeti kormányunk az utóbbi szolgálatokért a protestáns tanügy munkásait anyagilag is megjutalmazni akarja : csak erkölcsi kötelességének tesz eleget, a nélkül hogy ezért cserébe az első érdek feláldozását kívánhatná. Protestáns középiskoláink tehát az által, hogy tanáraik állami nyugdíjellátásban részesülnek, ép oly kevéssé lesznek nem protestánsokká, mint azon protestáns intézetek, melyek már tényleg állami segélyben részesülnek — mint ezt e lapok mult heti számábán egy derekas czikk talpraesetten kimutatta — vagy mint az államsegélyben részesülő evang. lelkészek és egyházak nem lesznek hitehagyottakká. De meg a tervezett nyugdíjazás módja még csak hézagos vázlatban fekszik előttünk, melynek konkrét megvalósításához autonómiánkra féltékeny egyházi testületeink módosítólag hathatnak és féltett kincsünk ellen netalán czélzó törekvéseket eleve meggátolhatják. Hiszen a ministeri átirat nyíltan felhivja az illetékes köröket, hogy mondják el esetleges észrevételeiket a jelzett vezérlő elvek tekintetében és mi esetleges kívánságuk és megjegyzésük van a terv foganatbavételének részleteit illetőleg? Karolja fel tehát e fontos ügyet erre hivatott legfőbb egyházi hatóságunk, egyetemes konventünk, lépjen maga érintkezésbe és alkudozásba a tanügyi kormánynyal. Erkölcsi tekintélyével hivatottabb őre lehet egyházi autonómiánknak, »mintha az egyes tanintézeteket fentartó egyházakra bizatik az államkormánvnyal való közvetlen érintkezés. Az ügy mindenesetre komoly megfigyelést érdemel ; megvalósulása által prot. középiskoláinknak egy szép jövő készíthető elő. Azonban — bocsánat az őszinte szóért — prot. középiskoláink és prot. tanügyünk ujabb időben egyházunk egyeteménél sem találja meg azt a figyelmet és méltánylást, melyet talán jogosan megvárhatna. Évek hosszú sora óta egyetemes gyűléseinken behatóbb tanügyi vitát vagy tanulságos eszmecserét nem hallottunk : egyetemes gyűlésünk középiskolai tan-