Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Papi konferenczia Belgrádon (Schwalm Gy.)

27 Grasshoff, a hallgatóságnak nem kis meglepetésére, azon örvendetes tudósítással végezte beszédjét, hogy Soíiában egy bolgár ajkú ev. gyülekezet is létezik, melynek lelkésze született bolgár férfiú, ki Németországban nyerte kíképeztetését s egy angol misionárius által téríttetett meg. Ezen sofiai bolgár ajkú egyházon kiviil, mely már elég tekintélyes s saját templommal s virágzó iskolával is bír, benn az országban még egyéb bolgár ajkú egyházak is léteznek, s ezen, a közel múltban annyi viszontagságon keresztül ment ország evangelizálása, szép reményekre jogosít. Most Müller A. brailai lelkész lépett a szószékre és János 15,5 felett búcsúbeszédet tartott. A bevezetésben meleg szavakkal emlékezett azon ünnepélyes és élvezetes napokról, melyeket társaival együtt Belgrádon tölteni szerencsés volt. Kiemelte, hogy ezen napok az egybegyűlt lelkészeket felfrissitették s nehéz munkájuk folytatására uj erővel töltötték el, egyházaikra pedig serkentőleg hatottak. A keletnek ev. gyülekezetei csak lazán vannak egj^máshoz fűzve, de annál örvendetesebb a köztök tapasztalt egyetértés és összetartás. A válásnak komoly perczében ezen egyháznak híveit az élő vizek forrásához kivánja vezetni, hogy a munkálkodáshoz erőt és a szenvedésekben vigaszt merítsenek. Beszédjének főtételében szólt a munkáról az Úr szőlőjében. I. Utalva Krisztus urunk ama szavaira : „En vagyok a szőlőtő, ti szőlővesszők; az a ki én bennem marad, és a kiben én maradok, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek"; kimutatja, hogy ha valakinek, úgy a szórványos egyházaknak szól az, hogy „maradjatok én bennem" és „én ti bennetek." Az Ur, kell hogy bennünk maradjon. Ez még fontosabb annál, hogy „mi maradjunk az Úrban"; az Ur az ő hatalmával mi bennünk kiván lakozni; ennélfogva a mi munkánk az Ur szőlőjében nem emberi mii, hanem istenszolgálat. II. A semmittevés a hitéletre nézve is veszélyes. Nem szemlélődő és kényelmes ájtatosság, hanem komolyan odaadó munkásság jellemzi a valódi hitéletet. Ehhez erősítés szükséges. „En vagyok a szőlőtő." Hitbeli munkásságunkban az Ur a mi erősítőnk, ő azonos az erősítő borral. Az Úrtól élő vizet nyerünk, mely szomjunkat oltja s bágyadtságunkat elveszi. III. Munkálkodásunknak jutalmáról csak alázattal illik szólanunk; mert mi az aratásnak csak szerény munkásai, nem pedig urai vagyunk. Ámde azért élettelen eszközök sem vagyunk, hanem Krisztus testének élő tagjai. Epen azért jogunk is van örülni munkánk gyümölcsének. Ilyen örömöt mi is érzünk most. A mit a belgrádi egyházban észleltünk, örvendetes volt. Láttuk, hogy sok szeretettel és önmegtagadással foly a munka az Úr szőlőjében. A belgrádi egyház belső hitéletéről nem illik Ítéletet mondanunk ; ámde elmondhatjuk otthon, mily szeretettel és barátsággal íogadtak itt s ez hasonló szeretetre s barátságra fogja buzdítani saját egyházainkat. Ezzel szóló áttért saját egyházára s elmondta, hogy Braila kisded egyház. ügyefogyott, mely nem bir külön templommal, paplakkal és iskolával, hanem egy bérelt magánház szerény fedele alatt egyesítette mind a hármat. Ámde Braila még sem teljesen ügyefogyott, mert számos éveken át mind a háromra alapot gyűjtött, mely 12,000 frankra rúg. A terv t kész; az előirányzott költség 30.000 frank, Az építkezést Isten sepedelmével a legközelebbi jövőben megkezdi az egyház. Braila városa nagy lendületnek örvendez; ez kilátás, arra, hogy majdan kisded egyházunk is gyarapodni fog. Adja Isten, hogy ezen munka is meghozza az áldott gj'ümölcsöt. Obermann belgrádi lelkész kenetteljes zárbeszéddel s szívreható imával ezután berekesztette az isteni tiszteletet. Ezzel a konferencziának hivatalos része be volt fejezve. Az estét a testvérek a vendégszerető háziúrnál töltötték s ízletes vacsora után az apostolnak Koloss. 3, 16-ban foglalt intésére emlékezve s „psalmusokkal, dicséretekkel és lelki énekekkel nagy kedvvel énekelvén", mit a szeretetre méltó háziasszony zongorán mesterileg kísérni szíves volt, kiki nyugalomra tért a maga szállására. Másnap mint május 16-án a testvérek közös kirándulást tettek a Belgrádtól 1/

2 mérföldnyire eső Topcsiderbe és a szomszédságban fekvő rakoviczai zárdába. A Topcsider a belgrádiaknak kiránduló helye nagyszerű parkkal, királyi nyaralóval, museummal, fegyencházzal s boldogult Mihály fejedelem által létesített mintagazdasággal. Itt élte utolsó napjait s végezte tettekben dús életét az agg Milos fejedelem. A boldogult iránti kegyelet azon szobákat, a melyekben ezen hírneves férfiú élt, szenvedett és meghalt, érintetlenül hagyta. A halottas szobában őrzik a boldogult fejedelemnek álczáját és ruháját. A török stylben díszített szobában még ma is mutogatják nyilt kandallóban az utolsó fadarabot és csipővasat, melylyel csibukjára gyújtott, midőn meghitt embereivel a kandalló tüzénél az állam ügyei felett tanácskozni szokott. A kis kápolnában csinos szekrényben még most is őrzik az utolsó anaphorát (szentelt kenyér), melyet 1839-ben bekövetkezett leköszönése alkalmával vett s 1859-ben való t visszatérés alkalmával még jó állapotban talált. A Topcsider tőszomszédságában fekszik a „Kosutnyak" (állatkert), melyben Mihály fejedelem szokott sétája alkalmával szárnysegédével együtt női rokonai körében orgyilkosok golyóinak áldozatúl esett. A helyet, melyet szive drága vérével áztatott, egy vasrácsozat által körülfogott nagy kereszt jelöli. A kir. nyaralót, posztógyárt, korcsmát és az állatkertet jobbra s a templomot és fegyenczházat balra hagyva, az út egy kies völgyön keresztül felfelé a rakoviczai zárdához vezet. Búcsú alkalmával ide ezer meg ezer ember szokott zarándokolni. A rakoviczai zárdának monumentális temploma egyike a legrégíebbeknek Szerbiában. A zárdát magát Milos fejedelem építette a törökök által elpusztított régibb épületeknek romjain. Miután a testvérek Belgrádnak ezen nevezetességeit nagy élvezettel megtekintették s az együttlét kellemeit a lehetőségig végig kóstolták volna, bekövetkezett a válás órája. Köszönettel s elismeréssel távoztunk a vendégszerető belgrádi paplakból. A legközelebbi konferenczia Jassyban fog megtartatni, a melyre a legszivélyesebben eleve meg lettem híva. Felette sajnálnom kell, hogy idő és pénz hiányában ezen szives meghívásnak nem engedhetek; de szívből megkívánnám, ha a legközelebbi jövőben a minden jónak adományozója köztünk is létrehozna ilyen konferencziákat. Vajmi nagy szükségünk volna ilyenekre, kik szintén többé kevésbé szór-