Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Pozsony, 1889-08-31 / 35. szám

27í r8 osztály tanóráinak heti száma nem volt kevesebb mint most, de azért panasz, hogy a tanulók túlterhelve vannak, nem igen hallatszott és rajtunk sem látszott meg. Ma mássá alakultak a viszonyok ; átalakította őket a fel nem tartóztatható fejlődés, haladás. A mint ugyanis tudományok fejlődésével az ismeretek mind inkább-inkább biztosabb alapokra helyezkednek, a mint körük tágul : szükséges, hogy az általános műveltség színvonala is emelkedjék és arányos lépéseket tartson a gyakorlati életben alkalmazott közérvényű ismeretekkel. De épen a közös forrásnál fogva igen nehéz azon határokat kijelölni, melyek között az általános műveltségre törekvőnek szellemi gymnastikáját végeznie kell ; mert bele vegyülnek az általánosba a részletek. Mit ? Mennyit ? Mely tudományokból kell megszerkeszteni a műveltség körét? Hol vannak ennek végpontjai? Hol kezdődik a szorosan vett szaktudomány határa ? Hogyan lehetne az annyira egymásba fonódó ismereteket elkülöníteni, kellően csoportosítani, hogy a kettős érdek kiegyenlítésére az általános műveltség közvetítésével már a szakszerű kiképeztetéshez is előlegeztessenek a biztos alapismeretek ? E felvetett kérdések eléggé igazolják a nehézségeket, melyekkel már magának a középiskola tananyagának megállapítása, rendszerbe foglalása jár; tetézi még a nehézséget az ezen ügygyei kapcsolatos metliodikai kérdés, hogy a munka mely részét végezze a nyilvános iskolai oktatás és mi maradjon kiegészítésül a házi munkásságra és az önképzésre ? Senki sem fogja kétségbe vonni, hogy az előhaladás, a fejlődés jogosan támasztja azon követelést, hogy a középiskolai tanrendszer az általános műveltség érdekében változtatások alá vétessék. És e tekintetben nem is volt hiány a lefolyt 20 év alatt ; nálunk ép ügy, mint a művelt külföldön a középiskolai tanrendszer folytonos változtatások, majdnem azt mondanám kísérletezések alatt áll. Az ezen ügyben tett intézkedésekből a kiválóbbak ezek : a tananyag általában kibővíttetett, és a keretbe egészen uj tárgyak ékeltettek, majd ismét egy-egy elnyomott tantárgy egyenjogosíttatott a többivel, de másfelől több tantárgy a középiskolából kiküszöböltetett vagy más tantárgygyal egygyé olvasztatott, végül egyes tantárgyak más osztályba helyeztettek át. Az újítási intézkedések némelykor oly gyorsan és rohamosan váltották fel egymást, hogy az egyik intézkedés hatásáról, eredményéről alig lehetett még Ítéletet mondani, s már helyet kellett adni egy másik, ujabb intézkedésnek, melyet rövid idő múlva hasonló sors ért. El nem vitatható azonban, hogy a történt intézkedések összeségükben a javítás folytonosságára czéloztak. A mai középiskolai szervezett, — bár az emberi tehetség szerint elérhető tökéletestől még nagyon messze van, — a múlthoz viszonyítva magas fejlődési fokot mutat. De épen azért, mert a fejlődésnek már egy kimagasló fokára eljutott : a kijelölt czél elérése nagyobb fáradsággal jár, főleg a tanárra nézve, de kevesebbel a tanulóra nézve. A tanárnak — hogy az óhajtott sikert elérhesse — bővebb szakismerettel, alapos tanítási készültséggel és ügyességgel kell birnia, míg a tanulón — mivel a rendszer a tanulás munkájának súlypontját az iskolába helyezte át — a sajátképeni munka lenyegesen megkönnyíttetett, és más tekintetben is megtétetett minden intézkedés, hogy . a tanuló minél könnyebben juthasson a tőle követelt ismeretek birtokába. De ha a tanítási rendszer, és az eljárást szabályozó ministeri utasítások, a mutatkozó hiányok megbeszélésére hivatott tanárkari tanácskozások oly atyailag gondoskodnak a tanulók munkájának könnyítésén : honnan vannak mégis a tanuló nemzedéken kétségtelenül mutatkozó, fentebb vázolt kóros svmptomák ? Tagadni nem lehet, hogy ezek gyakran csakugyan a túlságos szellemi elfoglal tatásból származnak. El kell tehát ismernünk, hogy a középiskolában túlterhelés bizonyos mértékben és bizonyos esetekben csakugyan létezik, de azt meggyőződésből állíthatom, hogy ennek oka nem a rendszerben, hanem abban rejlik, hogy a tanítási rendszer szelleme nem a maga módja szerint valósíttatik meg mindenütt. Mielőtt emez állításom részletesebb fejtegetésébe bocsátkoznám, egy más körülményre is kell utalnom. Nézetem szerint ugyanis a középiskolába lépő tanulók jó nagy része testileg, szellemileg annyira fejletlen, hogy a középiskolában reá várakozó munka teljesítésére, — egészsége koczkáztatása nélkül, — képtelen, az ott tárgyalandó ismeretek felfogására és megérthetésére szellemileg fejletlen úgy, hogy azok lényének biztos és maradandó birtokaivá nem válhatnak. Korainak tartom ugyanis, hogy már 9 éves gyermek egy mai szervezetű középiskola első osztályába léphet. Mert képes-e ily korú gyermek — bármennyire legyen is testileg fejlett — példáúl a latin grammatika és syntaxis nagyon is bonyolult szerkezetét és törvényeit megérteni és megtartani, mikor legtöbb esetben saját anyanyelve szerkezetét és törvényeit sem ismeri még? Vagy képes-e 13 —14 éves korában a világtörténelem eseményeit, melyek rendszerint mély felfogást igénylő politikai és leleményesen szőtt diplomacziai tényezők eredményei — saját Ítéleti körébe illeszteni és belőle a szükséges tanulságokat levonni ? Pedig erre volna szükség, hisz azt tartják : a történelem az élet mestere ? Elismerem azonban más felől, hogy ha a középiskolába való beléphetés törvényes ideje az élet 11 vagy 12-ik évére tétetnék : akkor tekintve a szakpályák hosszas folyamait, 30 éves kora előtt alig végezhetné el valaki tanulmányait. Ily nehézségek közepette okvetlenül változtatni kellene a középiskolák szervezetén oly módon, hogy ezek tanfolyamait — mint Németországon — 9 vagy 10 évre tenni. Az ezekbe való beléphetésre egy 2 v. 3 évi előkészítő folyam elegendő volna, mi a mostani 4—5 elemi osztályok elvégzését bőségesen pótolná. De belátom — a 9 v. 10 éves középiskolai tanfolyamra nézve még nem jött el nálunk az idők