Evangélikus Egyház és Iskola 1889.
Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Protestans Irodalmi Társaság és Debreczen (Dr. Masznyik Endre)
22 felől" czimű czikkében Sóváradi G. nyilván elárulja, mire lehetünk elkészülve mi lutheránusok, ha a társaság alapszabályaiból a debreczeniek kívánságára beiktatott s a népies irodalom művelésére vonatkozó pont ki nem töröltetik. Sóváradi G. ugyanis elmondván, hogy „magyarnyelvű, a protestáns népközönségből kizárólag a református levén, lia a népiratokkal igazán a nép szivéhez akarunk jutni, akkor azokat már ezen nyelvi vagy nemzetiségi tekintetből is el s_ő_ sorban magyar kálvinista szellemben és m odorban, a kálvinista nép s z ü k s é g 1 e t é^t szem előtt tartva kell szerkeszteni, meft a v^á rliató Fogyasztó közönség, csaknem kizárólag, de minden esetre túlnyomó nagy többségbe 11 a kálvinista egyh á z köréből Fe r Ii I ki;" majd rámutatván, hogy „immár mind az ág^ h i t v. evangélikusoknak, mind az unitáriusoknak évek óta működésben van egyegy tisztán olyan hivatás ú egyesületük, milyennek munkásságát részben azlrod. Társaság is ezé lui tűzte magának" : igazán tiszteletgerjesztő kálvinista lelkiismeretességgel, mint egészen természetes s minden kétséget kizáró dolgot indítványozza : „Ágostai evang. és unitárius testvéreinket közgyűlési határozatban kell biztosítani a felöl, hogy az írod. Társaság a maga népies kiadványaival sem a Luther-tarsaság, sem a Dávid F. egylet TiwátásJcörebe nem 'vag, Hanem a református egyház és nép szükségletét fogja szent előtt tartani." Arczomba szökött a vér, mikor e sorokat elolvastam. Igaza volt a szerkesztőnek, a ki csillag alatt megjegyezte : „az ily nyugodt és őszinte fejtegetéseknek haszna szokott lenni a közéletben." Nagy haszna volt : kijózanítot t ! Ha valaki kész elárulni szövetséges társát, kész ä lutheránus- és unitáriussal eredetileg közös czélra: a protestantismus ügyének és érdekeinek irodalmi úton való előmozdítására egyesülni, hogy aztán különleges és ellentétes álláspontra csapva át, a más kettő ellen törhessen: azek népét a kálvinista hitfelekezeti szellem vontatójára akaszsza: ahhoz nincs szavam, — feleljen az olyan tettéért Istennek és saját lelkiismeretének. De a ki elég együgyű azonfelül még azt is hinni, hogy mi lutheránusok és unitáriusok, bizonyos, a kálvinismus egyedül idvezítő voltának tudatában felfuvalkodott atyafiak szépséges szeméért magyarajkú hitsorsosainkon (mert a tót és német szerintök nem baj, ha elkárhozik is), csak azért, mert kevesebben vannak, magunk segítjük végrehajtani a szellemi öngyilkosságot, a ki azt hiszi, hogy mi evangyéliomi hitünket és szabadságunkat a debreczeni orthodoxiáért, K riszt u s un k a f s Lutherünket, Kálvinért s Meliusért odaadjuk, az ilyen „becsúszott hamis atyafiaknak, a kik belopództak, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, melylyel birunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká (betűk szolgáivá) tegyenek : csak egy pillanatig sem engedünk a magunk megadásával, hogy az evangyéliom igazsága megmaradjon" népünk számára. — Gal. 2, 4, 5. — Ah! hogy elkorcsosulhatott ott a protestáns szellem, ahol az erőt a többségben, a számban keresik! Krisztus csak egy volt, Pál, Luther is csak egy volt s világokat teremtettek ujjá. Am a kálvinista sok és magyar s világa, eszméje czélja üdvössége : a helvetica confessió! Csak ezt s csak úgy, a miként Mélius felfogta s akkor megigazul minden ember ! Mert : extra helveticam co nfessionem nulla salus ! Uzegény Protes tán s I roda lmi T ársaság ! De csak fel is virágzói te, ha a mozgató erő^ a vezérlő szellem benned a s z á m leend. Szinte látom már lélekben a hódító utat, melyet végig jársz, a diadalt, melyet nem a Krisztusban, hanem a s z á inban aratsz, midőn „Isten ismeretének illatát nyilvánvalóvá teszed minden helyen." — 2 Kor. 2, 14. — „És ezekre kicsoda alkalmas?" — 2 Kor. 2, 16. — Az egy Pál talán, a ki „nem hamisítja meg Isten beszédét, mint sokak, hanem Istentől Isten előtt szól a Krisztusban?" — 2 Kor. 2, 17. — Oh nem! Erre 900 kálvinista tag képes. Épen azért — mint a mi derék Sóváradink czikke végén mondja: „minthogy a társaság tagjai kilencztized részben reformátusok s mert a reform, ellenzék aggodalma csak úgy oszolhat el, ha a népies irodalom reform, hitfelekezeti szelleme feltétlenül biztosítva lesz : tartassék meg lehető legnagyobb mértékben a jelentkezett tagol; hitfetekezeti számaránya, mert a Társaságnak igazgatásában, kiadványaiban es mindenféle működésében tagjai többségének akaratát kell szem előtt tartania s az irányadó befolyást ezeknek kell engednie. " S különös, hogy ez a „számár án kezdettől fogva ott kisért minden ev. ref. jellegű egyházi lapban. Hangoztatta a „Sárospataki Lapok", hangoztatta a „Debreczeni Prot. Lap" s hangoztatta a „Prot. Egyh. s Isk. Lap". Csak a protestáns lapok hamup ipőkéje, az a mi szerény „Evan g elikus E gy há z~es Isk o 1 ánY"^kei :este a tár su lás indító o kát és a szervezkedés alapját ott, ahol azt keresni kell. „A dolog — irta Trsztyénszky, mint (Szász Gerő mondaná: „ez a még dr. Masznyikénál is szebbnevű uraság") az „Evang. Egyh. és Isk." 1888. évi 5. számában — szerintem így áll : Az alapelveikben egy protestáns felekezetek férfiai, mondhatni magasabb szükség érzetétől indíttatva kimondták : egyesüljünk, közös életelemünk a tudomány, mely nélkül elcsenevészünk, elveszünk. Elég sokáig éltünk már idegen konyhán, eleget táplálkoztunk idegen asztalnál; térjünk haza, emeljünk itthon, hazánk anyaföldén a prot. tudománynak ha nem is díszes csarnokot, legalább kedves tűzhelyet. Egymagára mindenikünk gyönge, közös akarattal fogjunk a munkához ; jogot ád ez elhatározásra a tudomány közös egy elve; ti pedig hitünk rokonai támogassatok, kiki a mint teheti, hiszen munkánk édes gyümölcsét első sorban közegyházunk, Krisztus drága vérén vásárolt
