Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Észrevételek az egyháztörténeti fordításokra (Hörk József)

160* beni s így van, a tapasztalat meg azt mondja, hogy a hol így van, mindenütt rosszul van; hogy azokból a félképzetten felvett ifjakból lett „fiatal erők" épen nem erők. Tessék megnézni a falusi kath. és községi népiskolák legnagyobb részét s meggyőződhetik felőle mindenki, hogy azok a mai népiskoláinkkal távolról sem állják ki a versenyt. Lehet, hogy a t. igazgató ur ezen állításomban is túlzást és nagymondást fog látni, hanem tapasztalati fényieket egy pár kicsinylőleg odavetett szóval nem lehet megczáfolni. Különben hasonlóképen itél egyik jeles tanférfiu is, a midőn így ir : „A képezdékből kikerült ifjaknak nagyobbrésze nem áll hivatásának magaslatán. A gyermeki lélek természetét fejlődését nem ismervén, igen természetes, hogy egyedi nevelésről náluk szó sem lehet; az oktatás- és neveléstan szellemének és szabályainak öntudatos fogalmával nem birván, igen természetes, hogy azokat .... helyesen alkalmazni sem tudják; a gondolkodás törvényeit nem ismervén, igen természetes, hogy .... a gyermekek figyelmét felébreszteni, azokat önálló gondolkozásra és Ítélésre vezetni nem képesek. Egy szóval : még csak a kérdések helyes szerkesztésének ügyességét sem hozzák magukkal a képezdéből.... Szomorú tény ez, de való." — — Bizony szomorú! De ha én kemény kritikának ama népiskoláinkra való általános alkalmazása ellen tiltakozom s a baj okát nem a k épezdékben, hanem az előképzés hiányában keresem, akkor a képezdék tanári karával szemben még mindig elég udvarias vagyok annyira, hogy én is kissé tompább hegyű tollat remelhetnék. Es ha én azt állítom, hogy az ily lesújtó kritikára rászolgált tanítók csakugyan „nem ponde r álnak," hanem csak numeráinak, kik „meredély szélére állítják a oktatás ügyét;" — ha én attól félek, hogy hasonló okok a mi egyházunkban is hasonló b aj t szülnek ; ha én a visszaesésnek, a sülyedésnek még csak gondolatától is rettegek: akkor ez, bocsásson meg a t. igazgató ur, se nem „rémlátás, se nem indokolatlan túlzás, se nem nagymondás és vésztjósló kifakadás," hanem ügyszeretet. — Hanem a szükség, az parancsol! igen? De hamar feledték az urak bold. Káldynknak csak nem régiben zajosan megéljenzett szavait: „Prot, egyházunk főbüszkesége, hogy sohasem úgy tett, a hogyan lehet, hanem a hogyan kell!" A tanítóhiányra vonatkozó véleményemet eléggé kifejtettem előző czikkemben; még csak azt teszem hozzá, hogy épen ez a szükség kényszerítheti gyülekezeteinket a tanítók dotációjának felemelésére s ezzel együtt emelkedni fog a képezdészek száma is. — A m. kir. cultusministerium 1888-ik évi közokt. ügyi jelentése minket tüntet ki az elsőség aranyalmájával. — Szép dicsőség! magunk is megijedtünk tőle — úgyannyira, hogy gondoskodtunk azonnal degradáltatásunkról. Szegény protestánsok ! nem vagyunk mi az elsőséghez szokva ; jobb nekünk hátul kullogni; elég nekünk a dicsőségből annyi, hogy a prot. felekezeti tanítóképző „felvételi vizsgáján még vallástailt is kívánunk s ezzel az állami népokt. törvényt túlliczitáljuk." Szegény tanítók, kik 7 — 8 éven keresztül törtétek magatokat, hogy mint népoktatásunk napszámosai, a prot. nevelésügyet oly magas fokra emeljétek, hogy a leghivatottabb férfi, a cultusminister, kénytelen nektek adni az elismerés koszorúját : szálljatok le a képzelt magasból, hajtsátok meg fejeteket alázattal az uj kor szülöttei előtt; hát nem halljátok, hogy „az uj intézkedés jobb a réginél." — Kár volt nektek azt a latin nyelvtant tanulnotok, most legalább nem értenétek a közmondást: Quem dii odere." Kár volt nektek algebrát tanulnotok, legalább nem tudnátok kiszámítani, mily végtelenül kevés az a nyomorúságos 3—400 frt, mivel 7 — 8 évi tanulás után meg kell elégednetek ! Kár volt nektek a mértannal is megismerkednetek, legalább nem tudnátok megismerni, mily végtelen messze maradtatak el, mily óriási távolság választ el titeket a jövő óriásaitól. Kár volt nektek a hosszú előképzés és a kitartó harcz alatt önérzetre tennetek szert, legalább nem fájna oly nagyon az az erkölcsi arczulütés, melyet akkor nyertetek köszönetül, midőn a prot. népnevelés dicsőségét kivívtátok, mert hát „az uj intézkedés jobb a réginél." De nemcsak én, — mert hisz ezzel keveset mondanék, hanem igen sokan vagyunk, a kik tudjuk, hogy az uj roszabb a réginél; — a kik tudjuk, hogy az uj intézkedés — mely a ker. gyűlésen, mint oly sok más bizottsági indítvány — en bloc ment keresztül, — nem találkozik a kerület egyhangú helyeslésével ; a kik el vagyunk határozva az általatok képviselt tanügyért — még ha buknunk kell is, — tovább küzdeni, és pedig többé nem a lapokban, hanem oly helyen hol a kimondott szónak súlya van. Azért még mindig „nem korai azon meggyőződés hangoztatása, hogy a kerület meggyőződvén az uj intézkedés roszaságáról, hamar meg fogja semmisíteni szerencsétlen határozatát!" Hering Lajos szendi ev. lelkész, tanítóért, elnök. Észrevételek az „Egyháztörténeti fordítások, eredeti források alapján" czímű második czikkre. Ha az előző czikkből kisütöttem Scultetusnak ferdítéseit, malitiáját stb. — ebből nem nehéz annak tudatlanságát és szemfényvesztését feltüntetnem. A malítiá, a ferdítés marad a régi. Igy többek között („Ev. egyház és iskola" 17. sz. ápr. 27. 136. lap) azt mondja, hogy Mag. Schwartz János életrajza „kritikátlan egybefoglalása Klein és Vandrák fejtegetéseinek." És mivel bizonyít? Semmivel; —de igen, tesz egy kifogást. És ezzel egész tudatlanságát elárúlja. „A 38. 1. idézi Zabler Jakab superint. anyakönyvét (Ilyen nincs ! Hörk.) s egy szóval sem engedi sejtetni azt, hogy ez idézet Klein 381.