Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Nagy-Tapolcsány (B. A.)

89 ifMÉl®, A nagy tapolcsányi korházba két év előtt egy evang. ember: Szadák János, jutott be szolga gyanánt. Az összes kórházi személyzet róm. kath. lévén, különösen az ápoló apáczáknak és a gyóntató ferenczrendi páternek szemét szúrta, hogy igazhivő létükre eretneket is kell türniök magok közt. Akadt kedvező alkalom, hogy az elkárhozott eretneket az egyedül idvezítő egyházba téríteni megkísérték. Nevezettnek szinte evangelikus neje meghalván, alig hogy eltemette, bánatos özvegységének vigasztalására s két, — 7 éven aluli gyermekének gondozására (ecce 3 lélek egyszerre) nyomban szereztek neki róm. kath. menyasszonyt, kinek rokonai az apáczák és páter segedelmével a szerencsétlen embert körülfogták, s minden szép, aljas, babonás és erkölcstelen módon — finis sanctificat media — fejét annyira megzavarták, hogy csábításaiknak engedve, megtette nagy nehezen a kétszeri jelentkezést (mely alkalommal azonban a tanuk előtt kijelentette, hogy semmi esetre sem tér ki a r. k. egyházba,) s legyőzhetlen erkölcsi kényszer és a tanuk hamis bizonyítványa mellett az egyedül idvezítő egyházba felvétetett, és említett jegyesével megeskettetett. No volt nagy öröm Izraelben. Volt lakoma a nagy vendéglőben, volt prédikálás a környék templomaiban, milyen nagy biinös tért meg. Jaj de az öröm, a lutheránusokat lenéző gúnymosoly nem tartott soká. A tékozló fiúnak csakhamar nem izlett az idegen étel, mert az apai házban gyomra jobbhoz szokott. Magába szállt, visszakívánkozott. Sok siránkozás után, közel a kétségbeeséshez, mint igazán megtérő bünős, a törvényszerű formalitás mellett egyházunkba visszafogadtatott. Ez egyszer tehát a csábítók pórul jártak, s az örömrivalgók hosszú orral néznek az elátkozott eretnek után, a ki egyedül idvezítő, egyházukat ily csúful ott hagyta a faképnél. Legborzasztóbb azonban a kegyes páter haragja, ki — supercilio totum tremefecit olympum — az átkozott apostatát a hetedik pokolra ítélte, hova az összes eretnekek jutnak. Talán nem lesz érdektelen egyet-mást fölemlíteni, a mit Szadák az áttérés lefolyásáról elmondott. Valóban nevetségesnek tűnik fel az a csábítás, melyhez babonát is használtak ; egy czigányasszonyt béreltek fel, teletömték zsebeit különféle növényekkel, elzárták őt, hogy lutheránusokkal ne érintkezhessék. Az áttérés napján elbújt, nem akart menni templomba, de felkeresték s odahurczolták, mert nagy kudarczot vallottak volna, miután az ünnepélyes aktus ki volt hirdetve. Midőn a vallásoktatáson felhozta, hogy nagy bűnt követ el, ha hitét megtagadja, az oktató káplán mondta, hogy ő minden bűnét magára vállalja. Midőn gyónáshoz hívták, ő mondta, hogy nem rég volt gyónásnál : a káplán arra megjegyezte, hogy az nem volt gyónás, mert a lutheránus lelkész nem pap, miután nincs felkenve, s így nem is gyóntathat ; azért Szadáknak be kellett ismernie, hogy gyónásnál még soha sem volt, s így igen nagy bűnös. Valóban szánalomra méltó volt az az ember lelki bántalmaiban. A visszafogadási aktus után sírt, újjongott örömében. íme egy példa, milyen kisértetéseknek vannak kitéve híveink! B. A. A somlyó vidéki ev. tanító-értekezlet 1887. évi nov. 2-án Nagy-Szőllősben tartotta értekezletét, melynek legkiválóbb mozzanata az ezen értekezletnek jüdvözlő levelére adott következő püspöki válasz felolvasása volt : A somlyóvidéki ág. hitv. evang. tanítói testületnek. Ázon üdvözlő iratért, melyet lelkipásztorkodásom félszázados évfordulója alkalmából a t. Tanítói testület részéről annak elnöke Ntiszteletű Szalay Sándor lelkész úr személyesen adott át, fogadja a t. Testület méltó köszönetemet. Ezt a köszönetet kifejezni annál kevésbbé mulaszthatom el, mivel egyházunk oly munkás embereitől származik, akik érvényesítik azt az eszmét, mely az én lelkemben félszázad óta él és ápolják híven azt a növényt, amelynek magját én 1837-ben már elvetettem. Csekély mustármag volt az, de a zalamegyei egyházmegye tanítóinak meleg kebelébe esett és íme hova fejlődött! Ma már nincsen egyházkerületünknek egyházmegyéje, amelyben tanítói értekezletek ne tartatnának, sőt hova fejlődött! íme országosan is egyesülnek a tanítók felekezeti különbség nélkül, hogy legfontosabb feladatuknak a' népoktatás és népnevelés szent ügyének annál sikeresebb munkásai lehessenek. A dunántúli tanítók értekezleteinek lehet tulajdonítani, hogy kerületünkben a népoktatás és nevelés folytonosan halad, a törvény kényszere nélkül is látogattatik az iskola, elannyira, hogy a látogatók száma 95°/

0-ot tüntet fel. — Ezen testületek között az első helyen áll a somlyó-vidéki tanítók egyesülete, mely keletkezése óta folytonosan dicséretesen működik. A kegyelem Istene tartsa meg Kegyeteket továbbra ! is búzgóságukban s engedjék, hogy továbbra is magamat szíves hajlamaiba ajánljam. Szeretettel Győr 1887 szeptemberhó 5. Karsay, s. k. püspök. Mosony. Igénytelen megjegyzések Páhr János I tanitó úr figyelmébe ajánlva. A mosonyi esperesség a népoktatás terén nem az utolsó helyet foglalja el. j Elismerőleg nyilatkozott iskoláink jeles állapotáról az i illető egyházi hatóság, sőt a kir. tanfelügyelőnek is többI ször volt alkalma arról meggyőződést szerezhetni. A siker érdemében osztozkodnak a tanítók, az egyházak s a népnevelés terén bokros érdemeket szerzett esperes. E három tényező sikeres összműködésének- tulajdonítható tanügyünk virágzó állapota. A tanitói kar az esperessel együtt egy minden tekintetben kitűnő és czélszerű tankönyvet. „Leitfaden" czím alatt szerkeztett, melyben a közoktatási ministerium által előirt elemi tantárgyak s függelékül a fet'ormátió története foglalva vannak. E tankönyvet ugy az esperesi, mint a kerületi tanügyi bizottság jóváhagyta, sőt a magas ministerium a tanfelügyelő által hozzá beküldött példány átvétele után sem helytelenítette iskoláinkban való használatát. Több ev. egyház, pld. Szepes, Sopron, Fehér-megyében évek óta szinte tankönyvünket használják népiskoláikban, mely körülmény is azt bizonyítja, hogy a mosonyi esperesség e tankönyv kiadásával hasznos szolgálatot tett a népnevelés ügyének. Még is e közhelyesléssel és osztatlan elismeréssel fogadott tankönyv, — s különösen az abban foglalt „természetrajz" nem nyerte meg a két év óta a mosonyi esperességben működő Páhr János tanitó úr gratiáját. Paedagogiai szempontból kifogázolja azt ; a túlterhelés vádjával illeti. A rMagyar-Óvár és Vidéke" czímű heti lap folyó évi 8-dik számában közzé tett „Die NormalwörterMethode" czikkében ezeket mondja: — „Ob man wohl