Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Alsó-káldi Káldy Gyula (Poszvék Sándor)

419 mistának vallja magát, az önkormányzatnak tulajdonítván, hogy „a magyar protestantismus sem el nem világiasodhatott, sem a hierarchia benne ki nem fejlődhetett." Mint az egyház önkormányzati jogainak őre, de a modern eszméknek is igaz liive, síkra száll a protest. tanintézetek szeplőtelen felekezeti jellege mellett, de azokat a legnagyobb áldozatokkal is, oly karba kívánja hozni, hogy a nagy versenyharczban méltóképen állják meg helyöket. Mert a magyar állameszmének feltétlen híve, felemeli férfias szavát azok ellen, kik az egyház önkormányzatát hazafiatlan üzelmekkel compromittálják, de „joggal megkívánja, hogy a hazaárulókat necsak mindig a Lutherpalást, hanem a reverenda viselői közt is keressék." Nem kiván s nem remél elismerést, — csak óhajtja, hogy -— ha egykor helyéről távozik, necsak öntudata sugallja, de minden elfogulatlan hitfele is elmondhassa : megtette kötelességét. Szándékosan idéztem néhány részletet e remek beszédből. Azok jobban jellemzik a nemes férfit, mint az én színtelen vonásaim. Óriási hatást keltett e székfoglaló beszéd azon körben, melyhez intézve volt, sőt a távolban, tágabb körökben is élénk viszhangot ébresztett. Hangot adott a többség véleményének s ebben rejlik mély hatásának titka. Egytől tartottunk azonban, attól, hogy igenis nagy a foglaló, melyet nyújtott, s igenis sokat igért s ha majd ifjúi lelkesedéssel tett igéretét a tényleges viszonyok akadályai közt beváltani nem lesz képes, — ez benitólag fog visszahatni erélyes munkásságára. De ez aggodalmunk alaptalannak bizonyult. A mit ifjúi lelkesedéssel fogadott, azt férfias tetterővel meg is tartotta. Lázas tevékenységgel fogott a komoly munkához, lankadhatlan buzgalmat fejtvén ki különösen azon a téren, melyen egész erejét összpontosítani igérte, a tanügy terén. A kerület féltett kincse, a soproni főtanoda volt felügyelői gondjainak kiváló tárgya. A tanév megnyitása alkalmával ott állt mindig az igazgató mellett, hogy a tanárokhoz és ifjúsághoz néhány buzdító szót intézzen. Nem volt érettségi, gymnasiumi vagy tanitóképzőintézeti osztályvizsgálat, melyet buzgó elnöktársával együtt kezdettől végig ne vezetett volna. Megszerezte a használatban levő tankönyveket, hogy azok alapján az előadásokat és vizsgálatokat ellenőrizhesse s a tanárokkal érdekes értekezletet tartson. Ismételten látogatta meg a kerület két szélén fennálló bonyhádi s felsőlövői tanintézeteket is, mindenütt építve, buzdítva, lelkesítve, — nem kiméit sem időt, sem munkát, sem költséget ; egész lényét kötötte le, hogy szavát beváltsa. E fáradhatlan buzgóság mély vallásos s egyház i a s indulat tiszta forrásából származott. Kimondhatlan jól esett, különösen nekünk egyháziaknak, az ajkairól hangzott kegyeletes szó, melylyel dicsőité az igaz vallásosságnak megszentelő hatalmát. Az „egyetemes papság" igéjének, egyházunk e sajátos bibliai alapeszméjének megtestestesülését üdvözöltük benne, midőn székfoglalásakor megemlékezvén „kicsiségéről", „erős hittel s bizalommal" tekintett fel ahoz, „kitől jő a világosság és erő." S az a kenetteljes szó, melylyel szeretve tisztelt főpásztorunk 50 éves lelkészi jubileuma alkalmával tolmácsolta a közhangulatot, még folyvást cseng füleinkben. „Ezen emlék — e szóval nyujtá át a jubiláns főpásztornak a hálás egyházkerület szeretetadományát — nem fénylő érez, drágakő, hanem az, a mi ezeknél fényesebb, ragyogóbb, mert a szellem fényével bevilágítja a tudatlanság setétségét, felderíti a vakhit homályát, — ez a mi szentkönyvünk, a biblia." E vallásosság dicső tettekben, különösen nemes áldozatkészségben nyert méltó kifejezést. A középvasi egyházmegyének tekintélyes összeget bocsátott rendelkezésére egy tanítóképző intézeti szegény tanulónak taníttatása czéljából. Mint egyházker. felügyelő egyetlen egyszer sem maradt el a közgyűléstől s egyetlen egyszer sem nyilt meg az a nélkül, hogy az egyház oltárára — a soproni tanári nyugdíjintézet, a bonyhádi gymnasium, a gyámintézet s gyámolda javára — 400—500 frtra rugó évi áldozatát le nem rakta volna. A Káldy testvérektől még 1883-ban kapott a bonyhádi középtanoda 1000 frt alapítványt. Adományainak becsét emeli a közteher nagysága, mely nálunk dunántúl, a gyülekezetekre s ezektől az egyes hívekre vettetik ki. E kivetés, tisztán egyházkerületi szükségletekre, meghalad évenként 15.000 frtot. Az egyházmegyék és gyülekezetek is háztartások fenntartását illetőleg, ugyanI azon forrásra, a hívek áldozatkészségére vannak utalva. S a közteher oroszlánrésze az ingatlanra, a birtokos osztályra nehezül. Azért tisztelet s meleg elismerés azoknak, kik nemcsak „jó kedvvel" megadják az egyháznak azt, a mivel tartoznak, hanem ezen felül is szívesen meghozzák azt az áldozatot, mire a szeretetben munkás hit indítja ! Káldynkban a nemes előkelő önérzet puritán egyszerűséggel párosult. Büszke is tudott lenni, büszkén távol tartván magától azt, mi jellemével, a kötelesség s tisztességről alkotott nézeteivel össze nem fért. De e nemes büszkeséggel jól megegyezett az ő szeretetteljes leereszkedő, nyájas modora, azon — különösen a nép sorsa iránt nyilvánuló meleg részvét, melylyel annak szeretetét és tiszteletét oly hamar nyerte meg. Néhány év óta főrendiházi tag volt, az igénytelen „tekintetes" úrból lett „méltóságos" úr. A czím változott de egyénisége azért ki nem vetkőzött puritán egyszerűségéből, — ő maradt a mi volt, — jóakaró barátja azon szerény társadalmi állású lelkésznek vagy tanárnak, kihez az ifjúság emlékei fűzték, vagy kiknek fáradozásait és jellemét senki nála jobban nem méltányolta. S e nemes élet napja, alig, hogy elérte a delelő pontot, leáldozott. Már az 1887-ki kerül, gyűlésen aggódtunk, egészségi állapota annyira indult hanyatlásnak, hogy féltve bocsátották el körükből tisztelői. Állapota javult s ismét rosszabbra fordult. Sem szeretteinek gondos ápolása, sem az orvosok tudománya I nem birta megakasztani a nyavalyának fejlődését, 1 melynek férge szíve gyökerén rágódott. Testben meg! törve, de lelke élénkségét megőrizve jelent meg a f.