Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Száz éves jubileum (Faix Mihály)

410 alább hazai egyházi életünkre bátran alkalmazható azon „veszedelmes idő", melyet napi rendre szögezett a r. kath. tábor azon eljárása, mely szerint körében az egyházfelekezetek viszonyosságát szabályó hazai törvények és rendeletek kijátszása, az azok ellen való szüntelen és válogatás nélküli harcz — hogy úgy mondjuk — autonomiává változott, törvénynyé lett. Egyházunk gömörmegyei Sionja is nem egyszer nézett szembe az ultramontanismussal, jelezve, hogy résen áll, hogy ismeri az ellenmunkát s ellenfelével tud érdeme szerint elbánni. Mi történt ujabban Gömörben? Van Rozsnyón egy Kósa Károly által alapított s Schopper püspök által dotált kórház, melynek igazgatója a rozsnyói r. kath. egyház plébánosa, a kórházban az első alapító emberbaráti intentiói szerint a betegek valláskülönbség nélkül felveendők és gvógykezelendők — a mostani vezető szellem intentiói szerint a protestáns betegek ha lehetséges — haláluk előtt (nem baj, ha különben is életben maradnak, avagy hátha így is életben maradhatnak), áttérítendők a r. kath. egyházhoz. Ez történt ott legújabban is két ev. vallású beteggel halálos ágyokon, nem mondom hogy áttértek, mert hát nincsenek reá tanuk, bekebeleztettek az „egyedül üdvözítő" egyházba. Az áttérítésnek ezen „kórházi" módja Rozsnyón nem első eset; ez által azonban gömörmegyei protestáns körünkben, nem kevésbé az egész megyében, sőt annak határain túl méltó megdöbbenést s eléggé indokolt izgatottságot szült eme két áttérítésnek, illetve áttérésnek r. kath. részről való beismerése nyilvánosan a „Rozsnyói Híradó"-ban. Hogy is történt tehát a dolog? Rozsnyón székelő, fáradhatatlan apostoli buzgóságú püspökünk első lévén a küzdők, a bátrak, a meg nem félemlithetők között is, ez által egy lépéssel tovább megy előre, nyilvángsságra hozza a kórházi esetet a „Rozsnyói Híradó"-ban azon megjegyzéssel, hogy a hivatkozott kórházban a protestáns betegek áttéritési csábításoknak vannak kitéve s hogy így a kórház igazgatósága az eredeti alapító humánus szándékát híven nem teljesíti. Tényekből folyólag méltán mondhatta el ezeket így és pedig miután jónak látta, nyilvánosan. Eljárásával jelt adott nekünk is. A kórház igazgató-plébános válasza hogy hangzik? Beismeri a két áttérést, a hitáttérítési csábítgatást tagadja s azt annál inkább is teheti, mert a két áttért — a más világból — nem tanuskodhatik többé, a törvényszabta intézkedések mellőzését a betegek áttérésénél kúriai döntvénynyel (?) indokolja. Hirdeti palam et publice, hogy: „reversálisokat szedtem, szedek és szedni is fogok." Más szóval az elkövetett törvénytelenséget, a kórházi missiót még menteni is tudja, igazolni is képes lelkiismerete előtt, ha ugyan az őt kérdőre vonná. Még többet is mondott mint a mennyire viszont válaszolni alapja volt. Mellőzve a feldicsőített reversalisokhoz kifejezett törhetlen ragaszkodását, megemlítésre méltó válaszában az, mely szerint neki nem igen van ínyére, hogy az evang. superintendensek ma már püspökök. Úgy látszik sokalja ezeknek a püspöki czímet s dignitást. E tekintetben legyen néki és táborának ízlése szerint. Egy szerényke megjegyzést azonban szabad itt is kockáztatnunk. Eltekintve attól, hogy az ős keresztény korszakban még nem volt ismeretes a „kinevezési rendszer", a melytől ma (nem protestáns) egyháziak és világiak várják boldogulásukat, függelemért javadalmukat, megélhetésükhöz az eszközt, talán szabad azt hinnünk, hogy egy vagy két százezernyi hivő lélek választó szabadságának összpontosulása a jobbak legjobbjában, mint püspökválasztó aktus legalább is felér egy r. kath. püspök „kinevezésével." Az eset, a mint érthető is, Gömörmegyében nagy feltűnést, izgatottságot okozott, az egész ev. lelkészi kar síkra állott elismerésével és hálás köszönetének nyilvánulásával püspökünk mellett s a harczot felvéve a r. kath. kórház igazgató-plébános ellen. Mi lesz a következmény? Tábora nevében meg mondja a rozsnyói plébános nyíltan. Mi a tanúság ezen sajnos esetből reánk nézve? Nem más mint az, hogy legyünk résen, védjük Sionunkat, hogy az bevehetetlen legyen. Milyen lesz az elismerés egyházunk szent ügyének rozsnyói bátor védője, tiszai kerületünk apostoli buzgóságú püspöke iránt, kinek püspöki széke és méltósága, hogy nem sine cura ha egyébből nem tudnánk eléggé, ebből is megtanulhatjuk, kinek míg Isten kegyelméből legközelebb betöltendő 70. életéve igényt adhatna arra, hogy nem kevés érdemein megpihenjen, az ellentábor ujabb és ujabb alkalmat szolgáltat érdemei sokasítására, gyarapítására? Erre nézve nem sokára sokaknak szive fogja megadni a feleletet. Dgy. Száz éves jubileum. A nagyszalóki ev. egyház, a tátraaljai esperességnek egyik legbuzgóbb gyülekezete, f. évi november 25-én ünnepelte mind a helybeli hívek, mind a szomszéd gyülekezetek igen nagy részvéte mellett temploma 100 éves felszentelési örömünnepét. Már a kora reggeli órákban részint kocsin, részint gyalog nagy csoportokban vonultak a vendégek a közel fekvő városok és községekből. Kilencz óra után a nép a templom körül, az egyházi elöljáróságok pedig a paplakon gyülekeztek össze. A lelkésztársak közül a tátraaljai esperességből a beteg főesperesen és a kislomniczi lelkészen kivül mindnyájan jelen voltak; a XIII városi esperességből pedig megjelentek Justh István alesperes és sztrázsai, Strauch Béla felkai, Wünschendorfer Károly poprádi és Nikoiszky Andor zsákóczi testvérek. A felügyelő és gondnok urak nagy része szintén jelen volt. Kevéssel 10 óra előtt megszólaltak az ünnepi harangok és az igen diszesen restaurált és ezen ünnepi alkalomra nagy gonddal és ízléssel feldíszített templom kapui megnyíltak. Egy pillanat alatt a meglehetősen tágas templom minden zúga tömve volt hívekkel, úgy, hogy a helybeliek nagy részének kinn kellett maradnia. Végre az esperességi és egyszersmind helybeli felügyelő ns. dr. S z o n t a g h Miklós úr vezetése alatt bevonultak az egyházi elöljárók és kezdetét vette az isteni tisztelet, melyet B a r t a 1 Andor batizfalvi testvér „Ehre sei Gott in der Höhe" antiphona éneklésével bevezetett, mire a gyülekezet az „Allein Gott in der Höh' sei Ehr" kezdetű chorált énekelte. Ennek elhangzása után oltár elé léptek Székely Gyula esperességi jegyző és jelen esetben esperesi helyettes nagylomniczi, M e 1 e k y Andor svábóczi és Faix Mihály