Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A hivatás magaslatán (Farkas Gejza)

400 Azonban ne irigyeljük őket. Küzdelem nélkül | nem édes a dicsőség. Sokkal jobban esik a vadkörte is a fiúnak, a ki azt maga megy az erdőre keresni és a fáról leszakítani, mint a finom csemege az ínyencznek, kinek az készen kerül asztalára. S épen ebben van az élet titka. A szerencse lovagját elkapatja paripája. A magasság, melyre saját érdeme és küzdelem nélkül emelkedett, elbizakodottá teszi s úgy fordul, hogy idővel még a sok is kevés neki. A kinek meg a sors mostohája, a kinek az élettel és élet miatt a közönségesnél nagyobb erőmegfeszítést kell elkövetni, az hamar csügged, elkedvetlenedik, belefárad s resignál. Csak kevés azoknak száma, a kik, emelje bár a sors őket a csillagok közé, vagy temesse és kárhoztassa a bányász nehéz munkájára — megmaradnak mindig a hivatás magaslatán. Három irány az, a melyben főkép a lelkészi pályán igényeket támaszt irányunkban a jelen kor. Egyik a szeretet, másik a hivatalbeli hűség s a harmadik az áldozatkészség. Valjuk meg, hogy mind e háromban ékeskedő példát szolgáltat a róm. kath. papság; persze az ő módja szerint. Azért, habár elmondhatjuk felölök az Úr ama szavait: „. . . hogyha a ti igazságtok feljebb nem bővelkedendik az írástudók és farizeusok igazságoknál, semmiképen nem mehettek be a mennyeknek országába;" mégis példát vehetünk róla, mert hát lia az az igazság nem hogy feljebb való, de még csak meg sem közelíti azt? Pedig hányan vannak, a kiket evang. szent egyházunk, mint egy hűséges anya magzatát, édes tejével táplál, a kiknek mégis a hivatás, nem hogy másod-, de Isten tudja hányadrendű kérdés ! Elsőnek a szeretetet mondók. Mily kedves hang ez, mégis milyen nehéz eltalálni. Saját szivök hangszerén vajmi sok hamis hangot fognak az emberek. A felsőbbséggel szemben szerény tisztelet helyett kiliivó dacz vagy meghunyászkodó megalázkodás. — Hiányzik soknál a férfias nyiltság s az őszinte bátorság. A néppel szemben meg egyik csak lóhátról beszél, míg a másik az égbe emeli népszerűségét kereső hízelkedéssel, mondván: „óh te dicső nép!" A hivatás magaslata megkivánja, hogy a lelkész úgy felfelé függetlenségét mint lefelé tekintélyét tudja óvni. Meglehet, hogy ez által a hatalmasoknak nem lesz kedveltje, sem a népnek bálványa. De lia szeretettel fog^ viseltetni népe iránt, akkor előbb-utóbb meg fogja azt magának hódítani, még pedig nem a lángnak vakító fényével, a mely pörköl, hanem a parázs tűznek átható melegével. A római klérusnak igen meg van e részben könnyítve szerepe, mert az felfelé engedelmeskedik, lefelé parancsol; míg az evang. lelkésznek legszebb sajátossága épen, hogy a szeretet által uralkodik minden szíveken. A mi a hivatalbeli hűséget illeti, itt is igen éles az ellentét a r. kath. és az evang. pap között. De hogy a r. kath. klérus hű hivatásához, azt nem tagadhatjuk. A kath. pap életét adja hivatásáért, ennek fénye, emelése, tekintélye — minden törekvéseinek netovábbja: míg ellenben az ev. pap mint jó pásztor életét adja az ő juhai ért. A lelki pásztori gondozást illetőleg kétségtelenül előbbre vagyunk mint a túlsó táborban. Igaz, hogy a kath. klérus is gondozza híveit, de e gondoskodás csak arra terjed, hogy a hívek a nyájban megmaradjanak. De az ev. pap tartozik hivatásának azzal is, hogy pap legyen. Nem értjük az alatt a borotvált arczot, sem az állig gombolt öltönyt s még kevésbbé a szenteskedő nagyképűsködést, hanem a jó kedvet, hogy magát mívelje, készséget, örömet, sőt lelkesedést, melylyel minden papi functióját végzi s minden alkalmat megragad, hogy híveit építhesse, vigasztalja. A lelkipásztori gondozás mellett a templom és az Isten igéjének hirdetése képezze a lelkész legnemesebb ambitióját. — S akkor e részben is megállja a versenyt a hivatalához hű róm. kath. papsággal. Egy van azonban, a miben a r. kath. klérus utólérhetetlen, s a mi annak a közvéleményt — hogy a hivatás magaslatán áll — a világ előtt biztosítja, az áldozatkészség. A klérus kezében levő rengeteg vagyon lehetővé teszi neki azt, hogy a híveiket anyagilag is segítheti, pedig a mai kornak a jelszava, hogy „a pénz beszél." Mi szegény lutli. papság a r. kath. klérussal e tekintetben versenyre nem szállhatunk. Van azonban két mód, a melylyel a kath. klérus ezen „erényét" ellensúlyozhatjuk. Egyik a józan gazdálkodás, s tehetségünkhöz mért szerény életmód, a másik a hívek szeretete, melyet a hivatása magaslatán álló lelkész mindenkor igénybe vehet, s a mely hirhedett evangyéliomi szegénységünk daczára is mindeddig a jó cselekedeteknek kiapadhatlan forrását képezi. Sokat írnak és beszélnek a lenézett, meghurczolt lutheránus papságról, s a katli. klérus előtt még a mifélink is kalapot emel. Pedig csak röpke aranyfüst az, a mit a 1*. kath. klérus a világ szemébe szór. De legyen a r. kath. klérus bármennyire magasztalt akár a gazdagságot, akár az áldozatkészséget tekintve : nem a mi egyszerűségünk s még kevésbbé a mi szegénységünk oka annak, hogy a közvélemény elhidegedik tőlünk; hanem, hogy olyanok is viselik a reverendát, a kikre az nem való. A világ igaztalan, néhány ember miatt elitéli az egész testületet. De ez ne ejtsen kétségbe, sőt annálinkább el kell követnünk mindent, hogy a hivatalunkat joggal megillető tiszteletet kivívjuk! S ehhez nem is szükséges egyéb, minthogy teljesítsük az apostol szavait : „álljatok meg, legyetek erősek !" A ki a szent hivatalt viseli, az emelkedjék fel — s álljon meg erősen hivatása magaslatán, s az elismerés nem fog elmaradni. Farkas Gejza.