Evangélikus Egyház és Iskola 1888.
Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Iskolafelavatás és tanítóigtatás (Pieler Mátyás)
313 Iskolafelavatás és tanítóbeigtatás. A felsőpéterfalvi evang. leányegyház f. é. szept. 9-én emlékezetes kettősünnepet ült, iigymint : iskolafelavatást és tanítóbeigtatást. A jó Isten segítségével tehát úgy egyházunknak mint hazánknak ujdonuj iskolája s uj tanítóállomása van! Külső fényre ezen zárünnepély is vetélkedett a pünkösd másodnapján történt alapkőletételével. Koszorú, zászló, bokréta, bandérium, fehérruhás leány és lelkes ifjú, ki úgy hj'mnus-énekben mint üdvözlőmondókában versenyzett, nem hián} 7zott; nem volt hiánya a buzgó s áldozatkész férjnek s asszonynak sem; volt háromfelekezetű s kétországu buzgó ünnepi sokaság most ép úgy, mint pünkösdkor! Csak egy tekintetben volt Felső-Péterfalu ez izben kevésbé szerencsés, mint az első ünnep alkalmával. Jupiter Pluvius, azaz magyarán mondva, az a pogánysok eső, mely nékünk ez idén már borzasztó sokat ártott, az előbbi napokban újra megeredt s elrontotta utainkat, úgy hogy a távolabb eső úgy kaputos mint uri emberek s úrhölgyek csekélyebb számmal vettek részt ez örömnapon. Elükön nagyt. Renner Henrik úr, mint dékán s espereshelyettes és nagys. Szabó Károly sopronmegyei kir. tanfelügyelő úr, összegyülekeztek a kaboldi ev. paplakban s onnan a kocsisort eleinte bandérium, később a schwarzenbachi tűzoltóegylet kisérte az örömünnep színhelyére. Kiemelendők a diszes vendégkoszoruból : Renner Amália úrhölgy és kedves két magzata, Pieler Mátyásné, szül. Besenhofer Fanni asszonyság, tek. Bergmann, gyülekezeti felügyelő, Bäsch, kaboldi izr. orvos, Szentmártoni, róm. kath. adminisztrátor, Fröch, főerdész, Haban, erdész, Blickle, körjegyző, Schemanek, bécsi vaskereskedő, Stumpf, őrségparancsnok, a kaboldi lelkész, Klenner, kaboldi, Lagler, vepperdi tanító s egyéb urak. A községi énekeskönyvből a 702. ének 3 első versének eléneklése után nt. Renner Henrik dékán úr tartotta felavató beszédét a 126. zsolt. 3. verse nyomán : Hatalmas dolgokat cselekedett velünk az úr, azért vigadunk." Alaptétele volt : „Mit látunk ezen uj iskolában?" Részei : 1) az üdv kútforrását, 2) az áldozatkészség emlékét. A lelkes beszéd emelte és buzdította az egész közönséget. A dékán úr az uj iskolát, az úr Isten bő áldásáért esedezvén, felavatta, az uj felsőpéterfalvi tanító Fuchs Pál úr felsőpéterfalvi ifjakból képzett négyhangu énekkarral elénekeltetvén „Erős vár a mi Istenünk" hatalmas choralunk 2 első versét, s a tanfelügyelő úr is a felső ség nevében üdvözölvén az ünnepi közönséget, Pieler Mátyás, kaboldi lelkész tartotta beigtató beszédét Jak. 3, 1 nyomán: „Atyámfiai, ne legyetek sokan mesterek, tudván azt, hogy sulyosb ítéletünk leszen." Alaptétele volt: „Melyek a hű tanító mulhatlan tulajdonai?" Részei: 1) szívből forgolódjék szolgálatában, 2) felelősségéről folyton megemlékezzék és 3) jutalmát hivatalának sikerében keresse. E szónoklatot is feszült figyelem kisérte s az uj tanító letevén a hivatalos esküt, egyházi s világi felsőbbjeinek, valamint a gyülekezet szeretetébe ajánlván magát s támogatásukat kérvén, az ifjúságért s avval áldásért könyörgött hivataloskodása kezdetéhez. Miután a gyülekezet a 371. hálaéneket elzengte s Renner dékán úr az uj iskolát a közönség áldozatkészségébe továbbra is ajánlotta, az adakozás bár nem meglepő, de a kérdéses időjárásnak daczára mégis meglehetős sikerrel folyt. Hála legyen mondva e helyt is a nemeslelkű jóltevőknek úgy mint a szegényeknek fillérnyi szeretetadományáért; hála legyen mondva azon lelkész, tanító s egyéb uraknak, kik becses leveleikben üdvkivánataikkal megörvendeztettek. Dicsőség •mindenekfelett az Istennek; ő áraszsza el ezen uj gyermekszentélyt áldásának bőségével! Az ünnep szellemi s magasztos fele után, annak „áldomás" — azaz bankett-féle kedélyes része sem maradt el, megspékelve vignál vígabb élczczel s fűszerezve satyráshumoros toaszttal s magyar zenedarabokkal; annak utána pedig a táncz ejhuj-dinomdanomjának is még az uri emberek is örültek s pap is, tanító is kitett magáért! A „jó múlatás" végeztével elszéledtünk a szélrózsa különféle irányaiban azon óhajjal : „kedvezőbb viszontlátást két hét múlva Kaboldon, a hol megint az elején kezdjük az ünnepélyt, mert ott is lesz uj iskolafelavatás bár tanítóbeigtatás nélkül ; Pieler Mátyás, kaboldi evang. lelkész. f I i ¥ 11 £ 5L — Kérelem. A hátrálékok annyira felszaporodtak, inert hát sokan még 1887-re is tartoznak, hogy síirgetőleg kénytelenek vagyunk nem csak a hátrálékok beszolgáltatását, hanem a negyedik évnegyedre szóló előfizetések pontos beküldését kérni. Szerkesztőség. Kimutatás a theol. tan-, illetőleg szakkönyvek kiadása végett megindított gyűjtés eredményéről. XXI. kimutatás: a) Az Evangelikus Dogmatikára előfizettek : 108) Polevkovics Gusztáv 1. úr Récse 2 frt. 109) T. Margócsy József theol. úr Pozsony 1 frt 50 kr. 110) Ntű Masznyik János ev. 1. úr T. Földvár 2 frt. 111) T. Szlancsik Pál s. 1. Csali 2 frt. 112) T. Schönviszner Kálmán 1. úr Szt.-György 2 frt; 113) T. Draskóczy L. 1. úr H.-M.Vásárhely 2 frt. 114) T. Kiss Kálmán 1. úr Temes-Butyin 2 frt. 115) T. Benka Gyula igazg. úr Szarvas 2 frt. 116) T. Lepsényi M. szt. Ferencz r. áldoz. Pozsony 2 frt. b) Az Evang. Egyház jogtanra előfizettek : 44) T. Draskóczy Lajos 1. úr H.-M.-Vásárhely 3 frt. 45) T. Kiss Kálmán 1. úr Temes-Butyin 3 frt. c) A Héber Olvasókönyvre előfizettek' 2) T. Nádassy J. theol. úr Pozsony 1 frt 40 kr. 3) T. Bella Mátyás theologus úr Pozsony 1 frt 40 kr. 4) T. Paulinyi D. theologus úr Pozsony 1 frt 40 kr. 5) T. Blatniczky P. theol. úr Pozsony 1 frt 40 kr. 6) T. Taubinger R. theologus úr Pozsony 1 frt 40 kr. 7) T. Bárdy E. theologus úr Pozsony 1 frt 40 kr. 8) T. Sárkány B. theologus úr Pozsony 1 frt 40 kr. Pozsony, 1888. szeptember 14-én. Puhánszlcy Béla, pénztáros. — A bányai egyházkerület költségvetése 1888. jul. I —1889. jun. 30-ig terjedő számítási évre. Bevétel: Záloglevelekben s kötvényekben 85,500 frt, továbbá 3334 frt kölcsöntőke s 5 drb 1854-ik évi államsorsjegy után járó kamatokból 4141.49, Kathedratikum és Agentionale illeték 2779.30, évenkénti adakozások összege 630.—, Mokóssíni-féle alapítvány kezeléseért 50.—, a br. Baldácsy-féle alapból 2500.—, államsegély 4750.—, összesen 14,850^ frt 79 kr. Kiadás: A selmeczi lyceum javára (a tanító-képezdével együtt) 3200.—, az e. e. e. theol. akadémia javára 600.—, a szarvasi fő- s a beszterczebányai algymnasiumnak ösztöndíjakra 205.—, két papjelöltnek ösztöndíj 100.—, a váczi