Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Egyházpolitika (Dr. Masznyik Endre)

308 szellem, a maga isteni erőinek teljességét, tevékenységét ép úgy, mint az egyes ember individuális szelleme, nem az egyben, hanem a sokban : az organismust alkotó tagok sokaságában fejti ki. E tagok az egy szellem azonosságában egységet alkotnak ugyan, de a szellemi organinismuson belül, egy a mástól életműködésük jellemére s feladatára nézve különbözők. Innét a Krisztus testében, mely lényegileg egység, — a jelenségszerű, társas felekezeti, nemzetiségi, nyelvi és egyéni ktilönféleség. — 1. Kor. 12, 1 — 30/— Elvi szempontból tehát, a keresztyénség követelménye nem abban áll, hogy a történeti feltételekkel és viszonyokkal szükségszerűleg adott s elvégre is lényegtelen életkülönbségeket minden áron megszüntessük, ellenkezőleg, hogy az egy szellem erejét, az egységet a különféleségben minden téren, minden körben érvényre juttassuk : az isteni szellem fényével az emberi élet összes intézményeit a családot, az államot, az egyházat megdicsőítsük. A ker. ember tehát a családban, az államban, az egyházban szóval mindazon részszerű intézményekben, melyek az isteni gondviselés által néki sajátos működése helyéül jelöltettek ki, mint az ő sajátos élet szerveiben fogja a vele közlött, a benne élő, ható isteni erőt kifejteni : az Urat szolgálni. S ha becses neki a drága kincs, mit Istenétől nyert, becses lesz néki a szerv, a kör is, melyben e kincsét nem csuk a maga, de a mások javára : a közjóra is értékesítheti, mert a szellem sajátos kegyadományai vagy mint az írás mondja — 1. Kor. 12, 7 : „a szellem nyilatkozatai kinek-kinek közjóra adattak." Alkalmazzuk már most a mondottakat a magyarhoni egyházfelekezetekre. A magyarhoni egyházak közül igazi ker. alapon csakis a protestáns egyházak állanak, — annak tagjai tehát, míg a jelzett alapot föl nem adják, szükségkép jó családapák, jó hazafiak lesznek. Nem így a római katlioiikusok. Az igazi pápista jöhet s jön is oly helyzetbe, amikor (két Úrnak egyszerre szolgálni képtelenség lévén) neki családja- s hazájával meg kell hasonolnia. A családban rejlő szolgálati akadályt a pápák nagyon is jól ismerték, innét, hogy fekete sergüknek, a papoknak megtiltották a nősülést. De ha valóságban nem is (mert hisz keresztülvihetetlen vala!), elvbeil megszüntették ők papjaik állampolgárságát is. A pápista pap (ha igazi!) nem ismer hazát : az o fővárosa Róma, törvényhozó testülete a zsinat, hadura a pápa. Ezeknek engedelmeskedik s ott, ahol ezek akarata a nemzet akaratával összeütközik, — az államnak felmondja az engedelmességet. Azt hiszem erre felesleges bizonyító példákat idéznem : ismerjük a jó madarakat. Igen uraim! nekünk, mint protestánsoknak és mint magyaroknak nem az a szegény, szülötte földéhez, hazájához mindenkor hű, jó tót és német, nép, hanem az ultramontáll papság közös és főellenségünk. Evvel azonban épenséggel nem állítom azt, hogy ezen kivül más ellenségünk aztán már nincs is. Oh igen is van. Van a lutheránus, de van a.kálvinista egyházban magában is. Leszek bátor rámutatni mindkettőre, hogy tudjuk magunkat I mihez tartani. Az evangyéliumi alapon álló magyarhoni protestáns egyház s így hát édes magyar hazánk ellenségeinek közöttünk általában azok tekinthetők, akik az egyedül helyes keresztyéni alapot feladva egyházunkban nem egyházi, hanem nemzetiségi politikát űznek. És a nemzetiségi politika, mint olyan, a mely nem az isteni szellem, az evangyéliomi világosság és szabadság elveinek, hanem véges földi czéloknak diadalra juttatását tűzte ki czélul, fájdalom, ma napság nagyon is elharapódzott. Hiveit a legellentétesebb körökben megtaláljuk, de annyi bizonyos, hogy — Anonymus-Kenessey szavával élve — „vele szembe nem szűnünk meg soha mi sem egyházpolitikai elveinket hirdetni s azokért küzdeni." Közelebbről két gyönyörűséges válfaját ismerjük e hitvány növevénynek. Az egyiket bizon)

Tos u. n. lutheránusok, a másikat bizonyos u. n. kálvinisták termesztik, az egyiknek Budapesten, a másiknak Turócz-Szent-Mártonban van a gvökere, az egviket Hurbán, a másikat az ő — bár más kiadásban — hasonló elvű társaik, az — Anonymus-Kenesseyk öntözik, ápolják. Lényegileg a kettő között semmi különbség. Amaz: a tót faj suprematiáj áért a magyar nemzet, emez a magyar faj supreI m a ti áj áért a tót és német nemzetiség kiirtái sával küzd. Se testvér gyilkos politikát mindkettő ! az egyház czége alatt űzi. Hát — legyünk őszinték —- valljuk meg, hogy a lutheránus egyház fekélyei, árulói, comI promittálói, gyalázatja: tényleg a panszlávok. ; Pánszláv?! Ezt a szót igen gyakran halljuk elhangozni, — boldog boldogtalannak fejéhez vágják, soknak ártatlanul is becsületét veszi, de vajmi kevesen tudják igaz értelmét. A panszlávot közönségesen politikai bűnösnek bélyegzik. Pedig ez nagv tévedés. A lutheránus egyházban a pánszláv első sorban hittagadó, egyházgyilkos. Ember (??), ki evangyéliomi hitszabadságával e világ fejének a Sátánnak szolgálatába áll. Az istenfia is ki volt e kísértésnek téve, mikor a Sátán azt mondá neki : „mindezeket neked adom, ha leborulva imádandasz engem — Máté ev. 4. 9. — Az istenfia győzött a kisért,eten : „Eredj el Sátán — mondá — ; mert meg vagyon írva : a te Uradat Istenedet imádd és egyedül ő neki szolgálj!" — Máté ev. 4. 10. — Nem ügy e szerencsétlenek. Ezek azok, akik az egyházunknak kizárólag a hitélet körére tartozó autonómiáját oly politikai ábrándok megvalósítására igyekeznek felhasználni, melyek a magyar nemzet és haza pusztulásával egy más nemzet e világi nagyságát, világuralmát czélozzák. Ezek azok, akik mint a hit és népszabadság árulói, sírt ásnak saját hónuknak, hogy a testvérhantokra a muszka-zsarnokság zászlóit (akarom mondani : kancsukáit!) tűzzék ki. Ezek azok, akik az evangelikus hitet az orthodox görögkel. kath. hitért, Krisztust nem is a pá pa. hanem a czárért, a tót nyelvet az oroszért, a becsületet a rubelekért árúba bocsátják. Evangélikusok