Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - A győri ev. egyházmegye közgyűlése (Buthy Márton)

228S mában. A közgyűlés egyhangúlag kimondotta, hogy az ..Apáczai tévelygés" czímű röpirat tartalmát, minthogy abban köztudomású tények foglaltatnak, minden egyes részletében teljesen magáévá teszi. Végül még Masz­nyik Gyula aziránt interpeláita a főesperest, hogy igaz-e azon hír, melyet a „Brassó" szerkeztője Szterényi József terjeszt, t. i. hogy a főesperes, Rombauer Emil és Skita Mihály becsületszavukra Ígérték a kulturegylet részéről itt járt bizottságnak, miszerint az apáczai lelkész fegyelmi ügye békés úton fog elintéztetni. A főesperes erre kijelen­tette, hogy nála semmiféle bizottság nem járt, hanem az erdélyrészi magyar kultur-egylet elnöke Barta Miklós igen is felkereste őt s ekkor érintkezett Rombauer Emil és Skita Mihály urakkal ; de a Mihályi K. apáczai lelkész fegyelmi ügyében követendő eljárást illetőleg a nevezettek közül senki részéről sem tétetett kötelező ígéret, semmiféle alakban sem. A közgyűlés e választ tudomásul vette. 11 i ? 111K. — Papi vizsga. A tiszai ág. hitv. ev. egyházkerület­ben a folyó évi papi vizsga Eperjesen aug. 4. és 5-ik nap­jain fog tartatni, felhivatnak ennélfogva a vizsgát tenni akarók, hogy e czélból Hörk József hittanintézeti dékán úrnál julius 20-ig jelentkezzenenk. Rozsnyón, 1888. julius 3-án. Gzékus, ev. püspök. Felhívás. -— Kedves Barátaink! Harmincz éve lesz néhány hét múlva, hogy a soproni ág. hitv. ev. lyczeum­ban érettségi vizsgálatot tettünk. Tekintve a baráti viszonyt, melynek köteléke egykor oly szorosan fűzött egy­máshoz s mely egymástól való ünnepélyes búcsúzásunk al­kalmával oly meleg s lelkes kifejezést nyert ; tekintve, hogy a három évtized óta meglazult, de el nem szakadt baráti köteléknek újból való megszilárdítása személyes talál­kozás által volna legbiztosabban eszközölhető, — bizo­nyára mindnyájunk nagy lelki örömére szolgálna, ha meg­újítva szép ifjúkori napjaink emlékét, kezet szoríthatnának egymással azon — az élet harczában megérett férfiak, kik­nek az első avatást e harczra az eszmékért való ifjúkori nemes lelkesedés s ennek jutalma : a „testimonium maturi­tatis" adta. Többen volt tanulótársaink közül megptndí­tették ez eszmét, alúlirottaktól várva e szép eszme meg­valósítását czélzó kezdeményezést. Szives örömmel s azon biztos reményben felelünk meg ezennel a több felől hoz­zánk érkezett felhívásnak, hogy baráti szózatunk sziveitek­ben élénk visszhangot fog ébreszteni. Felkérünk, kedves ifjúkori barátaink, kik velünk együtt 1858-ban a soproni ág. hitv. evang. lyczeumban maturizáitatok, szíveskedjetek folyó évi augusztus-hó 23 - á n Sopronban meg­jelenni, hogy e nap estvéjén „megemlékezvén a régiek­ről" ifjúkori barátságunk megújítására néhány kedélyes órát szenteljünk. A lyceumi épület hí v a t al-s z o b á­jában a jelzett napon közelebbi értesítéssel szolgálan­dunk. Kérve-kériink jöjjetek el, — s legyetek szívesek né­hány Poszvék Sándor theol. tanárhoz intézendő sorral még e hóban értesíteni a felől : helyeslitek-e tervünket s hajlan­dók vagytok-e, tervezett összejövetelünkben részt venni? Ha tervünk akármely okból megvalósítható nem volna, erről eleve értesítjük majd mind azon volt tanulótársainkat, kik megjelenésök iránti szándékokat velünk közölni szíve­sek lesznek. Baráti üdvözlettel Sopron, 1888. évi július­hó 1-én. Dr. Schreiner Károly, hites ügyvéd. Talcáts Dénes, kir. törvényszéki biró. Poszvék Sándor, theol. tanár. — Személyi hírek. E lapok szerkesztője megrongált egészségi állapotának helyreállítása végett Koritnyiczára utazott. Kvacsala János helyettes tanár a pozsonyi lyceum rendes tanárának választatott meg. — A b.-csabai ág. h. ev. algymnasium értesítőjében (9. 1.) jelenti Valentinyi Jenő oki. r. tanár, vallástanító úr, hogy az említett gymnasium 1-ső és 2-ik osztályában tanulták az ág. h. ev. gyermekek a kátéból „az apostoli hitvallás Istenről, Jézus Krisztusról és a Szent Lélekről szóló részét." Váljon miféle káté az, melyben az apostoli hitvallás igy Van felosztva? S a közleményből következ­tethető, hogy e három részen kivül még több is van ama hitvallásban. Váljon mi? — Gyászeset. Mesko Kálmán a temesvári ág. hitv. ev. egyház világi felügyelője f. hó 4-én 63 éves korában jobb létre szenderült. Nyugodjék békében ! PÁLYÁZATOK. Az eperjesi ev. ker. collegium állami segélyben része­sülő főgymnasiumánál egy segédtanári állásra ezennel pályázat hirdettetik. Képesítés kívántatik a történelemből és magyar nyelvből ; előnyben részesülnek azok, kik a tornatanításra is képesítve vannak. Csak protestáns vallá­súak pályázhatnak. A tanszék díjazása 700 frt. A kellőleg felszerelt folyamodványok a collegiumi pártfogósági köz­gyűléshez czímezve f. é. aug. 15-ig a collegiumi igazgató­sághoz küldendők be. — Kelt Eperjesen 1888. julius 4-én. Dr. Schmidt Gyula az eperjesi collegium felügyelője. Alsó Lehota (Zólyommegye) község evang. feleke­zeti népiskolájánál újonnan szervezett tanítói állomásra ezennel pályázat nyittatik. Javadalmazás : 306 frt. fizetés, szabad lakás és 12 Öl tűzifa. Megkívántatik, hogy az illető tót és magyar nyelvben, valamint az orgonálásban is jártas legyen. Folyamodványok f. évi július 31-ig alulírotthoz beküldendők. Felső-Lehota (u. p. Zólyom-Brézó). Kovács Dániel, evang. lelkész. HIRDETÉS. agenda szerkeztette Dr. Szeberényi Gusztáv bánya kerületi püspök megbízásából Petrovics Soma szentesi lelkész Második bővített kiadás: Jlagjar rész 176 lap Xéiiiet „ 32 „ Tót „ 160 „ Kapható a következő árakon: Magyar, német és tót nyelvű együtt fűzve 1 frt. 50 kr., kötve bőrbe, tokkal és aranyvágással 2 frt. — kr. Magyar és tót nyelvű együtt fűzve 1 frt. 20 kr. kötve mint fent 1 frt 50 kr. Magyar nyelvű egyedül fűzve — frt. 80 kr. kötve mint fent 1 frt. — kr. Hornyánszky Viktor könyvkiadó hivatala. XYGMATTA WIGAND F. K. POZSONYBAN.

Next

/
Thumbnails
Contents