Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Apró pénz (Hutter Zsigmond)

Jelen esetben is, ha valakinek Ítélnie kellene a dr. Masznyik és Hutter stylusa és érvelése felett, Izsák patriarcha módjára azt mondaná : 1. A hang a Lutheré, — a logika a dr. Masznyiké. 2. A hang a Hutteré — a logika a Lutheré. Az első válasz közleményben a „deres "-re gyönyörűségesen emlékeztető mogyorófás „kidomborítás"-hoz való meghívása, illetőleg csalogatása a tisztességes emberrel szemben, még ha más véleményen van is, mint képlet, mint panorama irodalmi brutalitás, barbarismus . . . Szinte képzelem, hogy a czikksorozat végén ott fog tündökölni a megszokott „különben béke és Isten velünk!" Nem lehetne ezen békét az egész vita alatt éreztetni, hogy aztán végűi ne kellene azt „szó

"-val erősítgetni? Ezen pár szócskát könynyű, akarva — nem akarva, oda bigygyeszteni. Ugy kivánja • a divat is ! Y. Nem akarok ördögöt látni ott, a hol nincs s nagy igazat adok a Nagytiszteletű szerkesztő úr vonal alatti megjegyzésének, hogy a Szeberényi Lajos Zs. ismeretes megtraktálása dr. Masznyik részéről nem képezheti a lelkészi kar sérelmét. Egyet azonban itt is megjegyzünk, illetőleg tanulunk s ez az, hogy dr. Masznyik stylusa lelkészekkel szemben élesebb, theologiai tanárokkal szemben valamivel tartózkodóbb. Nem említve még egyszer a Kenessey birálatát, Bancsó Antal (a kinek van már egy dr. tanítványa, s bár maga nem dr., ügy hiszem, hogy ezen dr. tanítványa őt nem kevésbé tiszteli ma is, mint nem dr. korában) galambszelidséggel egy kérdést merészelt megkoczkáztatni a „Dogmatikádra való felhívásnál. A válasz pattogott, csak ügy szorongott az olvasó kebele hogy mikor csap hát le a tulajdonképeni villám ; egy két dörgés és villámlás árán ez elmaradt, megkönynyebbülten vettem lélegzetet én is gondolkozván a felett : Ugyan Bancsó (az a külsőleg stoikus, bensőleg philanthrop tanár) fog e még valamit mondani? Kitért — a viszonválaszolás elől. VI. A mult év derekán egy kis müvecskét, kaptam tisztelet példányul 5 intésnek is vettem arra, hogy bíráljam meg nyilvánosan ; mohón emésztettem meg §-ait, át olvastam még egy párszor, hogy legyőzzek magamban bizonyos hidegséget. Nem sikerűit a legjobb akarat mellett sem felmelegednem mellette. Megírtam a tárgy- és részszerű bírálatot s egy — két ívnyi levél alakjában elküldtem szerző barátomnak, irván s kérvén, hogy mentene fel egyéni nézeteimen alapuló ezen bírálat közzé tételétől. A jó sors nemsokára össze hozott benünket személyesen is, s szóba jött azon mű is s ezeket mondta nekem : „Miért nem közölted a bírálatot, meg tudtam volna én azt czáfolni." Erre én annyit mondtam : Tudom ! Ti theologiai tanárok is hasonlók vagytok a többi halandó emberekhez. A magatok portékáját ti is a legjobban tudjátok védeni, árulni. Megjelent ebben a tárgyban nézeteimet teljesen viszszatükröztető bírálat theologiai tanár tollából : S a válasz, a czáfolat — — — elmaradt; Duo si faciunt idem, est idem ! Borsodi. „A csöngei hadtudósítási alapból." Ajánlva Dr. Masznyik Endre úrnak. I. Örömmel értesültem, hogy az igért, sokszor hangoztatott diadal „az ellen tábor lomtárából előhozott ócska hadiszerek és a pápa csatlósainak rozsdás fegyverei" fölött pár hó alatt, minden tusa nélkül kivivatott, de azt már lelkemből fájlalom, nem a magam érdekéért, hogy Dr. Masznyik úr, a kedves testvér „magnum áldomás" helyett mozsaraiból csinos kis csatakigyóit azon hevenyében reám „szinte ev. lelkészre" és hozzá „az Urban testvérére" ide Csöngére pukkantja el. Mégis, ha felém hangzott a köszöntés gentleman-like viszonoznom kell nekem is, mert talán tartozom nevem és becsületem és állásom és reverendám iránt annyi kötelezettséggel én is, hogy minden támadással szemben megvédjem azt. De mindenekelőtt tiltakoznom kell, hogy valaki, akárki legyen, a magánszemélyt a nyilvános tisztviselővel azonosítsa : részemről nem teljesítettem hivatalos funktiót, mikor czikkeimet írtam, megírtam azt, mint magánszemély és ha nagyon rosz czikkeket irtam, a felelőség itt mindig csak enyém, sohasem a csöngei papé. Ha a jó izlés és a Doktor űr joggal megkövetelhették tőlem, hogy ne a tanárnak udvaroljak, hanem bókjaimat Dr. Masznyiknak mondjam el, a mint cselekedtem, ezen elvitázhatlan jog talán megilletett volna engemet is. A mikor pedig a Doktor úr tőlem e jogot megvonta, eljárása alig jellemezhető. Ennyit visszautasításul. Most pedig felveszem az elém dobott keztyüt, de keztyüs kézzel teszem; elfogadom a kihívást, de a bátorító tudatban, hogy a „csöngei vasaskatonában," ki felövezte derekát igazmondással, felgombolta, felöltözte az igazság mellvasást, semmi kár nem esik. S ha ugy tetszik, bemutatom előre fegyeremet is, nem tőr az, mely megtámadja lelkiismeretlenül mások létjogát s halálos sebet ejt; nem is „hegyestoll" — vnlgo dorong — mely kék foltokat oszt; még kevésbé mogyorófapálcza (!), mely melodrámát pengetne a lanton, — hanem egyszerű toll az igazság edzett aczélából, de olyan hajlékony, olyan finom, mint az orvosi műtéteknél használt aranytű és szúrása csak olyan parányi, oly kéjes, mint a tarantelláé, hiszen méltóztatik tudni mi az a tarantella táncz ! Szabad lesz kérnem, kedves Doktor úr? . . . „ Az átkozott rohamok" után jót fog tenni egy kis fris levegő, hiába „tartozunk az egészségünknek is" — menjünk a szabadba, a zöldbe s ha parancsolja, czikkeinek bokrai között is sétát tehetünk. Nem vi-