Evangélikus Egyház és Iskola 1888.
Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Tanítói közgyűlés (Fejér Gyula)
15 tanár — Marhauser Imre, Arndt János, Gyalog István Kirchner Károly és Forberger László — tanít évi ezer frt. díjazás mellett 138 tanulót, kiket részint Tolna, Baranya, Somogy, részint Fehér, Veszprém, Pest-Pilis-Solt-Kis-Kún, Bács-Bodrog, Slavonia stb. szült. Ez „alma mater" bár felekezeti, mégis más vallásuakat is mindig szívesen ápolt és ápol az általa terjesztett magyar hazafiság, tudományosság és közmííveló'dés emlőin. így a legutóbbi 18 év alatt járt ez iskolába ág. hitv. ev. 843, ev. ref. 292, róm. kath. 736, gör. kel. 22, móz. vall. 261 növendék. Az egyházmegye szeretetadományaiból, 1864. óta az iskolánál convictust is tart fenn, ahol az ifjak valláskülönbség nélkül 50 frtért teljes ellátást kapnak. Az idén 52 tanuló élvezi ezen jótéteményt, a kik közt 23 római kath. A vallási és testvéri szeretetnek ennél szebb bizonyítványát kiállítani nem lehet. Az 1883-ki középiskolai törvénynek eleget teendő, ugyancsak Marhauser fáradozása mellett alig két hó alatt 7000 frt. gyűlt Össze s ez áldozatkészségnek köszönhető, hogy az esperesség ezen iskoláját az államsegély igénybevétele nélkül, saját erejéből teljesen berendezve s fölszerelve tartja fenn. Méltó ez intézet a hazafiak támogatására s arra, hogy velünk együtt minden magyar szív kívánja : élj, nőjj, virágozzál derék intézet sokáig! Sántha Károly. Tanítói körgyűlés. — A brassómegyei tantestület — Tatrang, Zajzon, Pürkerecz — háromfalusi köre, ez utóbbi helyen — folyó év deczember hó 14-én tartotta meg tanítói körgyűlését, hol teljes számban — mind a 12 rendes tanító jelen volt. A gyíilés tárgyai ezek voltak : 1. Minta tanítást tartott L. a beszéd és értelem gyakorlatból. De biz az se minta, se beszéd, se értelem — tanítás és gyakorlat nem volt. Nem pedig azért, mert a 32 I-ső osztálybeli kis gyermek csoport — mindig egyszerre történt karba felelésnél egyebet nem hallottunk — s azt is pláne éneklő modorban és több mondat rosz magyarsággali kifejezésével. A karbafelelő éneklő gyakorlat a felvett tárgyakat kellőleg nem fejtette ki, sőt a kis gyermek beszédét értelmét egyenesen ölő, előre jól betanított száraz magolás volt az egész ! Nemde ez nyájas olvasó hallatlan tanmódszer a 19-ik század végén? De kérlek ne csudálkozz, hisz az illető soha sem járt a tanító képezdében! Aztán meg a 4-ik tanévi gyakorlat után a beszéd és értelem gyakorlat tanításából hogy is lehetne — ily alapokon — helyes tanmódszert elsajátítani ? Kivált mikor az illető, a tanképesítő vizsgálatról, még a második izben is önkényt vissza lépett. De meg minek is az az oklevél, hisz a nélkül is lehet Brassómegye egy községében még a 4-ik tanévben is — a jeles tanerők mellőzésével kivételes grácziából 500 frt rendes tanítói fizetést élvezni. Ki tehet róla, ha igy kívánja ezt a tanügy érdeke és maga a tanfelügyelő úr is! 2. Biró Vincze köri elnök talpra esett megnyitó beszédében visszapillantást tett a háromfalusi tanítói kör múlt évi működésére, kiemelve rövid vonalakban jegyzőkönyv szerint a fontosabb határozatokat, némely üdvös intézkedések meg nem valósulását ; felemlítve a köri tagoknak az erdélyi közművelődési egyesületbe történt alapító tagsági belépését ; bemutatta a gyűlésnek a kör két új tagját, óhajtva, hogy ezek derék munkás tagok lehessenek — és ezzel az ülést megnyitottnak nyilvánította. 3. Dávid Mihály felolvasta — a tagok között már előbb köröztetett — nagy fontosságú indítványát, mely a köri gyűlések még helyesebb működési irányát és módját hozza javaslatba, mely minden egyes népiskolai osztály tananyagterjedelmét és minden tantárgyát — a helyi viszonyokhoz képest meghatározni és kidolgozni ajánlja — a részletes óraterv szakszerű kidolgozása mellett ; mely a köri gyűlésekben előadandó szavallatokra a jelzett módon még nagyobb súlyt kíván fektetni. Stark János ezen indítványnyal kapcsolatosan s annak kiegészítéséül a szavallatok és értekezések tárgyában indokolva kifejtett nézete szerint a tanító önművelődésére és az iskolai tanczél elérésére, még kiválóbb gondot kiván fordítani. Az indítvány s annak pótlása egyhangúlag elfogadtatott és a részletes tervezet munkálatának kidolgozásával — Biró Vincze, Dávid Mihály és Stark János tanító urak bízattak meg. 4. Barta Károly, Stadach Gyula, Dávid Mihály műénektanítási bizottsági tagok ez iránybani munkálata felolvastatott, mely a népiskolai 6 osztály számára a műének tanítás osztályszerinti tanayagának kidolgozását foglalta magában. A munkálat helyesléssel fogadtatott ugyan, de a tanítás csak a 2-ik osztályban veendi kezdetét. 5. Stark János alapos nevelészeti elveken és okokkal tüzetesen indokolva kimutatja a népiskolai nemszerint elkülönített osztályok káros voltát, mely e megyében csakis két helyen van meg; mely eljárás egyaránt ellenkezik az iskolai törvénynyel, az országos fennálló gyakorlattal és magával a kitűzött tanczéllal. Ezen szakavatottsággal kidolgozott munka egyhangúlag helyeseltetett — s érvényesítés végett a tantestület választmányához tétetik át. 6. Tárgyalás alá került Rab István, zajzoni csángó ! magyar költő emlékére tervezett önművelődési körének mikénti szervezése? A gyűlés a kidolgozandó javaslat elkészítésével a fönnebb nevezett hármasbizottságot hatalmazta fel. 7. Bitai Sándor a gyümölcsfa tenyésztés, az aszaltalma és a nemesített mogyoró ápolásáról, terjesztéséről tartott előadást. A czél hasznos és jó s felkarolásra méltó, de a tárgy — a hiányos nyelvezet és a túl prózai előadási modor miatt — igen csekély érdekeltséget költött! 8. Stark János az ungmegyei tanító-egylet által hangsúlyozott tanítói anyagi helyzet javítása körözvényét, hogy nem terjesztették a tantestület s a háromfalusi kör elé; továbbá egyes fontosabb intézkedéseit egyáltalán nem közölte a háromfalusi tanítói körrel — noha erre határozat van : — a köri elnököt interpellálta. A gyűlés a kettős, indokolt kifogást helyesli s elnököt utasítja ez irányokban a kellő lépések megtételére. 9. A 3 falusi tanítói kör tisztikara a szabályzatok értelmében állásukról lemondván : a gyűlés titkos szavazat útján — elnöknek Bitai Sándort, alelnöknek Székely Antalt, jegyzőnek Tóth Andrást választotta meg. Igen feltűnő, hogy a 3-falusi tanítói kör tagjai több éven keresztül a most megválasztott elnöktől bizalmukat teljesen megvonták; most azonban 8 szóval — a férfi tanítók közül — maguk között : az oklevél nélküli, 1 e gszakképzetlenebb egyént emelték az elnöki