Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A kis pápa (Dr. Masznyík Endre)

11 vágja, — ráadásul kegyes me'g egyet rúgni a theologiai professoron, ki a „klerikus s laikus" fogalmak keletkezését oly „tévesen adja elő." Milyen okos, milyen kedves a tisztelendő úr! Tehát a keresztyénség köztudatának szükségszerű eredménye a hierarchia ! ! Hát én leszek bátor kimutatni az ellenkezőt, t. i. hogy a hierarchia épen a keresztyénség köztudatának, a közvetlen istenfiúság eredeti ker. elvének s az ebből folyó egyetemes papság eszméjének meghamisítása. Az újszövetség iratai s a legrégibb egyházi irók művei a mellett tesznek bizonyságot, hogy az ős keresztyénség köztudata határozottan autonomikus jellemű volt, hogy az egyház a gyülekezeti elven nyugodott! Voltak ugyan az alakuló gyülekezetekben kezdettől fogva hivatalnokok — püspökök, vének, diakonok — de ezek, mint az apostolok megbízottai, vagy maguknak a gyülekezeteknek választottai a gyülekezetnek nem urai, hanem szolgái voltak. Szolgálattételük tisztán személyes képesítettségen : isteni kegy adományon alapult, Istennel pedig minden gyülekezeti tag közvetlen személyes viszonyban állott : az üdv külső közvetitéséről szó sem volt. S hogy emez autonomikus gyülekezeti köztudat mily élénk lehetett még a későbbi korban is, annak legfényesebb bizonysága Tertullián, ki „mindazt, a mit a klerikusok saját attribútumaikként tekintettek, mint általános keresztyén papi jogot a laikusok részére is követelte" — 1. Baur. Öskereszty. tört. 190. 1. Hogyan s mi körülmények befolyása alatt fejlődött ki a püspökség eszméje, s miként lettek azok, akik eleinte csak a gyülekezet hivatalosai s egyenlők közt elsők valának, lassanként a gyülekezet fejeivé — az ókath. egyház hatalmi s tani egységének képviselőivé, szóval, hogy miként lépett az autonomikus egyházi elv helyére, a hierarchikus egyházi elv, azt már előző czikkemben kifejtettem, itt csakis arra akarok még rámutatni, hogy az ókath. egyház, emez új és hamis elve miként forgatta fel alapjában az ős ker. egyházi életet s szervezetet. Ha eddig az egyház a közvetlen személyes ístenfiúsági s egyetemes papsági tudat s közakarat követeimenyeként alulról épült felfelé, úgy ezentúl a közvetett egyházfiűsági viszony s hierarchikus rendi akarat követelményeként felülről fejlesztetett lefelé, úgyhogy tulaj donkép nem a köztudat teremtett új élet tényezőket s formákat, hanem ellenkezőleg az egyház kormányzó s tanító hatalmat teljesen magukhoz ragadni törekvő hierarchikus elemek teremtettek köztudatot, s szereztek közelismerést a maguk számára. Nem szólok azon (s részben újszövetségi) iratokról, mik zsidóvallási alapon a papi s néposztály elkülönülését mintegy öntudatlanűl előkészítették. Ez iratokban a hagyományos képzetek még egész ösztönszerűleg érvényesítették magukat az egyház - szervezés körül. A püspöki eszme czélzatos kifejlesztésének főokmányai a pseudo-Ignatius- és pseudo-Kelemen-féle iratok, ezek azok, amik a püspökséget, mint az egyház souverain, Istent és Krisztust képviselő hatalmat java- ! • részben önző papi hatalmi érdekből becsempészték a ker. egyházba hirdetvén, hogy : „A püspökök az ! egyházi egység képviselői és közegei — a mennyiben az episcopatus specificus jelleme szerint Istennek és Krisztusnak közvetlen képviselői, meghatalmazottjai. ! Bennök Krisztus magát mintegy megsokszorozta. így hát a gyülekezetek egységet csak az esetben alkotnak, ha püspökével mindegyik szerves egységbe lép." Sőt pseudo-Kelemen még tovább megy, — egyenesen kimondja, hogy a püspökkel való egységtől függ maga az üdvösség is. — 1. Baur. i. m. 196—198.1. Látja kedves tisztelendő úr ! — így csinálják a köztudatot s Ön mégis elég naiv a hierarchizmust, mint a ker. köztudat természetes eredményét elfogadni s Pál apostol egy félre értett szavára (Róm. 12, 2.) visszavezetni. De ha nekem nem hisz, — engedje meg, hogy felfogásom igazolásakép hivatkozzam a jelen kor protestáns polemikusainak egyik igen tekintélyes képviselőjére, Tschackert Pálra, aki „Ev. Polemik" czimű munkája 33. lapján a következőket mondja : „Az ó-kath. egyházszervezet bizonyítja, hogy a kathol. hierarchia az ó-egyház korcsszülötte" s minden járulékaival együtt nem egyéb, mint „a kath. papság találmánya." Az pedig, amit On a nagyszellemű VII. Gergelyről mond, — t. i. hogy őt is csak a „köztudat uralma indította a hierarchia szervezésére," világos bizonyítéka annak, hogy Ön sem a történelem mozgató erőit, sem a nagy szellemek alakító s fejlesztő hatását nem ismeri. Nagyon kis ember lett volna az a VII. Gergely, ha nem Ö nyomja vala rá művére a maga egyéniségének bélyegét, hanem Ot idomította s befolyásolta volna az alantjáró gondolkodású nép tudata. VII. Gergely nagysága ép abban áll, hogy ő a hierarchikus eszme megvalósításának legbiztosabb eszközét felismerte. Megszabadítani a papságot minden köteléktől, mely elvonja az egyedüli czél a papizmus világra szóló uralma szolgálatától, tehát megszabadítani még a legősibb, a legtermészetesebb, de ép azért legerősebb családi köteléktől is, — ez nem a köznek, ez VII. Gergelynek sajátos ténye volt. Bizony jól mondja ugyancsak Tschackert : „vegyétek el a római egyháztól a kényszerű coelibatust s vége az ő egyetemes uralmának!" Elég azon, hogy mihelyt kifejlett a hierarchia, az az, mihelyt karthagói Cyprián kimondotta az ó-kath. egyházelvet: „az egyház a püspök!" — természetes, hogy a keresztyénség alapelve : a közvetlen személyes ist en fiúság, s alap eszméje: az egyetemes papság a köztudatból lassanként kihalt s szükségkép ki kellett fejlődnie zsidó mintára a klérus és laos között való immár nem csupán relativ, hanem absolut lényegi — essentialis — különbségnek s ki is fejlődött. — Mert mig a kérdésre : ki a nép? római Kelemen igy felelt: „az, aki sem főpap, sem pap, sem levita" (kiérzi ebből, honnét csúszott be a keresztyénségbe a „klérus" fogalma (v. ö. 4. Móz. 18, 20.), már aranyszájú szt. János oda nyilatkozik, hogy : a klerikus és a nép között ép olyan a különbség, mint az ember és állat között, —