Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Költemények - Húsvétkor (Sántha Károly)

110 emészthető dogmatikai fogalmak sokaságával megterhelt kátét." Sokan vannak, kik így gondolkodnak, azok t. i. kik az egyház symbolikus könyveiből „kinőttek." Szerintem a tanszabadság nem zárja ki azt, hogy mindaddig, míg az ág. hitv. evang. egyház szolgálatában állunk, annak kenyerét eszszük, kathedrán csak úgy mint a szószéken, nem a magunk, hanem az egyház hitét tartozunk hirdetni, tanítani, vallani. Hogy a lelkiismeret ezen szabálya mennyire respektáltatik tanintézeteinkben, arra nézve eclatans bizonyítékot nyújtanak némely iskoláinkban használtatni "szokott hitüres, se hideg, se meleg irányban szerkesztett, !sőt tanainkkal és a protestantismus szellemével homlokegyenest ellenkező tan- és olvasókönyvek. — A dolgok ilyetén állása mellett ne csudálkozzunk, ha a gymnasiumi vallásoktatás az életben gvümölcstelennek, a protestantismus meddőnek mutatkozik. Az ev. egyházban való születés s ahhoz való külső tartozás senki előtt sem teszi még az egyházat s annak intézményeit kedvesekké s becsesekké, de igenis, nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy iskoláink s azok tanárainak nyomasztó helyzetét közönynyel nézzük, az anyaegyház ezen — mondhatnók mostohagyermekeit pusztulni hagyjuk. Hitéletünk hiányaiból kifolyó apróbb, de nem kevésbé hátrányos bajokat még a következőkben vagyok bátor elősorolni. Reménylem, hogy őszinteségem senkit sem fog sérteni. Uralkodó felfogás szerint a gymnasium czélja — nem az erős keresztény jellem, hanem kizárólag az észtehetségek fejlesztése s pallérozása. Az ily egyoldalú nevelési elv természetes folyománya azon balfelfogás, — melytől úgy látszik, a fentjelzett czikkirója sem egészen ment, — mintha egy vidéki algymnasium csupán az úgynevezett fényes tekétség üeknek hivatva volna alkalmat szolgáltatni társadalmi emelkedésre. Helytelen ezen felfogás azért, mert a fényes tehetséget egy folytonos s sokszor szabályellenes fejlődés alatt álló gyermeknél felfedezni nem olyan könnyű feladat, amint az sokaknak látszik. A milyen ritka tünemény a fényes tehetség, ép oly bizonyos, hogy a fényes tehetségüek legnagyobb kontinenst szolgáltatnak a — fegyintézeteknek. Ézért a lelki tehetségek helyes megfigyelése s megítélése a legnagyobb óvatosságot és türelmet igényli. Én a fényes tehetséget nagyra becsülöm, de a becsületes középszerűséget se vetem meg. „Aurea mediocritas" lehet ez is. Már a rómaiak tudták, hogy a középszerűség kormányozza a világot. Ebből kifolyólag nem vagyok barátja azon buktatási rendszernek, mely a felülről jövő nyomás folytán gymnasiumainkban dívik. Sokan a bukott tanulók mennyisége szerint Ítélik meg az intézetet, mintha az iskolai siker csakis azon egy tényezőtől, a tanulástól függne, nem pedig a tanítástól is, mindenek felett pedig az isteni áldástól, mely nélkül úgy anyagi mint szellemi téren haladás nem képzelhető. Azon tanárok, a kik a tanításnál kifejtett szükséges szigort az igazságossággal és szeretettel párosítani nem tudják vagy nem akarják, elfeledik, hogy az élet iskolája nem mindig respektálja az iskolai bizonyítványokat. Igen sokszor beteljesedik itt az írás szava : „És lesznek utolsók elsők, és elsők utolsók." „H j 8/ ^ cl z életben nincs logika," mondaná erre egy, az élettapasztalatokban gazdag tudósunk. — A túlhajtott szigor, a tényleges viszonyoknak számba nem vétele legfőbb oka annak, hogy minálunk az intelligens osztály, nem hogy gyarapodnék, hanem fogv számban és buzgóságban. Vannak algymnasiumaink, a hol ág. hitv. ev. növendékek száma 20—30. Ezekhez járúl azután ugyanannyi nem protestáns, többnyire zsidó-vallású tanuló, kiket nem csak hogy szeretetteljesen befogadunk intézeteinkbe (még az alumneumba is !), a melyekre apáik egy fillért se alapítványoztak, hanem nehogy türelmetleneknek s inhumanusoknak látszassunk, meg hogy teljes legyen a tanulói létszám, tőlünk telhetőleg mindenféle jótéteménvekkel halmozzuk el őket, -— persze az evang. gyermekek rovására s szüleik boszankodására. Hogy az ilyen vegyes vallású iskolának a czimén kivűl, mely a hivatalos pecséten ragyog; felekezeti jellege nincs s nem is lehet, magától értetődik. Lehet-e most már felekezeti érdekre appellálni, midőn meglevő gymnasiumaink fentartása az ev. felekezettől egy újabb s felette súlyos áldozatokat követel? Határozott válaszom az, hogy igenis, lehet s kell is? — Hiszen „tempóra mutantur. — —" Egy szebb, a valódi felekezeti érdeket felkaroló jövő reményében hozzuk meg a szükséges áldozatokat az egyház, a prot. kultura szent oltárára ! A prot. kulturának fényes múltja vala. Az ev. iskolák sajátos nevelési rendszer által lettek kitűnőkké s híresekké. Absolutistikus áramlatokkal szemben tanintézeteink mint szabad eszmék terjesztői s ápolói joggal az alkotmányos élet bástyáinak tartattak. Változtak az idők. Most, az alkotmányos élet aerájában, a liberalismus időszakában, nincs a mi ellen protestáljunk, küzdjünk. A lelkiismeret felett senki sem akar uralkodni, a szabad kutatást senki sem korlátozza, a szabad eszméket senki sem nyomja. A katholiczizmus e tekintetben nem csak hogy szabad folyást enged a dolgoknak, hanem mint mindig, úgy most is az államhatalommal tartva a liberalismus dolgában itt-ott még túl is szárnyal minket tanintézeteivel. — Miután pedig a tudomány mint olyan, nem lehet sem katholikus, sem lutheránus, az uralkodó szellemet illetőleg alig van különbség az állami, nagy részben katholikus és a mi prot. tanintézeteink között. Hogy ez a különbség köztünk meg legyen, és pedig a mi javunkra, változtassuk meg nevelési rendszerünket! — Ne mondja senki sem, hogy a nevelés a szülők feladata s hogy az a gymnasium körén kivűl esik. — A socialismus, kommunismus, nihilismus ezen kornak szörnyszülöttei. Jóllehet ez új ellenség távol van még tőlünk, már is — nagyon helyesen ! — fegyverkezünk. Trefort miniszter az iskolák drágításával, buktatással, a szegénység