Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Előolvasás és prédikáczió (Ebner Gusztáv)

.223 Rendszerünknek ama §-át közgyűlési határozattal módosítani lehet és kell ; mert — a mint mondám — sokszor a legjobb akarat mellett sem tarthatjuk meg. A módosítását czélzó indítványnak visszavetése ilyen megokolással : „Az egyházi rendszer világos rendeletébe ütköző ezen indítvány mellőztetik," éppenséggel nem helyes. Ilyen okoskodás mellett régi törvényeket hatályon kivül helyezni, s helyettök újakat hozni, soha sem lehetne ! Pedig ezt teszi minden élő és a kor-követelményéinek megfelelő társulat, ha a régieknek hiányos, az újaknak szükséges voltáról meggyőződik. így teheti, tennie kell a mi kerületünknek is. Külömben maga kényszeríti papjait, hogy rendszeri határozatait meg ne tarthassák ! Tolnai József. bönvi ev. pap. Előolvasás és prédikáczió, Ezen czím alatt olvastunk e becses lapok 25-dik számában egy czikket, melyet több okból szó nélkül hagyni nem lehet. Mert meglátszik a czikk iróján, hogy nem annyira a tárgy iránti érdekeltség mint inkább bizonyos ellenszenv a lelkészi kar iránt szab nézetének irányt, határt. Ez pedig, — engedje meg az ismeretlen vg " úr, — hibás eljárás. Fontos, egyházi életünket nagyon is érdeklő kérdés megbeszélésénél ne vezessen bennünket sem ellen- sem rokonszenv, -— hanem a puszta tárgyilagosság. Nevezett czikk feliratát tekintve, egy párhuzamot vártunk volna előolvasás és prédikáczió között. Az iró megérinti ugyan ezt is, — a mennyiben felemlíti, — hogy a szabadelőadás, az az a prédikáczió kézirat vagv könyv nélkül való elmondása nagy hatással van a hallgatóságra nézve, — mig ellenben ez egyházi beszéd előolvasása a híveknek biztos altatószerül szolgál. Részben igaza van tisztelt „g

u úrnak. Miután a lelkész hivatalánál és meghívásánál fogva arra köteleztetik, „a bibliát, erkölcsi életünk irányadóját s viszontagságainknak vigaszát, szövétnekét és éltető balzsamát" a hivekkel megismertetni, megkedveltetni, — természetes, — hogy ezt szabad előadás által könnyebben elérheti, mintha az elavulhatatlan örök isteni igazságot talán megsárgult porlepte füzetből előolvasná, — noha ismét el nem vitázható, — hogy lehetnek egyesek, kik megnyerő és szabatos előolvasás által nemcsak hogy a hiveket el nem altatják, de bizony mindvégig ébren tartják. Egészben véve azonban igaz, hogy a szabad prédikálásnak előny adandó; az előolvasás csak kivételesen megengedhető. A lelkésztől határozottan megkívánható, követelhető: tanulja be a vasárnapi és ünnepi prédikáczióját s adja elő azt szabadon. A cura pastoralis mellett a prédikáczió gondos szerkesztése és emlékelése első kötelessége. A tisztelt czikkirója fürkészvén az okokat, melyek a lelkészt (!) arra indítják, hogy mindig (?) előolvasson, azt találja, — hogy egyrészt szellemi impotentia, — másrészt pedig kényelem, vagyis magyarán mondva, lustaság miatt olvas és mulasztja el kötelességét hű munkásként teljesíteni. Engedje meg, tisztelt „g" úr, ily vádat csak ügy általánosságban oda vetni, nagyon is különös eljárás. Ha tisztelt „g" úr előtt ismeretes oly lelkész, ki a czikkben idézett egyházi rendtartás 292. §-a ellen vét, ám hozza ezen kötelesség mulasztást az illető egyházi hatóság tudomására, illetékes helyen a visszaélés bizonyosan meg fog toroltatni ; sőt meglehet, hogy a gyülekezet kívánsága, miszerint lelkésze szabadon prédikáljon, a felsőbb hatóság közbenjárása nélkül is, teljesítve lesz. Nagy bókot mond tisztelt „g

a úr theologiai akadémiánknak és a többi theologiai intézeteinknek, midőn az általuk nevelt, megvizsgázott, diplomával ellátott és a püspök úr által lelkészkedni felhatalmazott lelkészeknek oly szegénységi bizonyítványt állít ki, mely miatt egy süldő diák is elpirulna. Lelkésztársaim nevében ily insinuatiot egész határozottan visszautasítok. Ha czikkiró tud lelkészeket, kik kényelemből mulasztják el a vasárnapi hitbeszéd alapos szerkesztését és emlékelését, úgy lobbantsa szemökre kötelesség mulasztásukat az illetékes helyen, de ne érezzen magában hivatást mint „anonimus" csak ugy általánosságban vádaskodni. Hogy lelkész és tanító között több helyen hiányzik az egy szív és egy lélek, mely nélkül a rájok bizott nyáj áldásos legeltetése kérdesessé válik, az tény. Hol rejlik ezen szomorú jelenség végoka? — A tisztelt „g" úr czikkének első kikezdése szerint a lelkész életfeladatának tekinti, tanítóját, egyházíiát gáncsolni, ócsárolni, gyalázni etc. Már engedje meg tisztelt névtelen úr, túlbuzgósága által kissé elkapatta magát! Talán tetszik tudni, hogy minden éremnek két oldala van? Ha lelkész és tanító között itt-ott van nézeteltérés, súrlódás és viszálykodás, talán a tanítónak is lehet benne része? Megengedi azt? — Sok tényező van, mely a harmonikus egységet lelkész és tanító között háborgatja, zavarja ! Ha zsarnokoskodik valamely lelkész a tanító felett, ám ott az esperes ; a jogos panasz egyházunk rendtartása értelmében orvosoltatni fog. Vagy kétségbe vonható egyházi hatóságunk igazság érzete? Mint tanítónak fia a tanítói kar jólétét, állásának függetlenségét előmozdítani mindig szent kötelességemnek tartottam, de ép azért fáj azt tapasztalnom, hogy van tanító, ki már hivatala elfoglalása előtt, a priori, ellenszenvvel van a lelkész iránt. Rögeszméje sok, különösen fiatalabb tanítónak, hogy a pap esküdt ellensége a tanítói karnak. Van eset reá, hogy több a képezdét képesítő bizonyítványnyal elhagyott tanító úgy nyilatkozott: ha papja iskolájába lép, ki fogja őt utasítani. Pedig csak oly községben virágzik a népnevelés szent ügye, hol a lelkész és tanító együtt működik, együtt fáradozik, hol a pap, mint iskola igazgató, érdeklődik a tanítás iránt s hol a tanító a lelkész ezen érdeklődését elbizakodottságával, makacsságával el nem öli. Hibáztatom a lelkészt, ki tanítóját sérti, de hibáztatom azon tanítót is, ki lelkészének jóakaratú figyelmeztetését, zaklatásnak és túlkapásnak declarálja. Nagyon is feltűnt a tisztelt „g" úrnak azon