Evangélikus Egyház és Iskola 1887.
Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Bismarck és XIII. Leo pápa (Raphanides Vilmos)
is, a ki nemcsak sovárog a pápaság régi fénye után, hanem fáradozik is annak visszaállításán. Ha azonban két ily heterogen elem, mint az evang. •államkanczellár világpolitikája és a római pápa egyházi taktikája összevegyül és egymásra támaszkodik, az már mindkét hatalom alkonyodására vall. E kibékülés a farkas és a bárányról szóló mese travestiájának tűnik fel. Félnek mind a ketten, hogy a mai világkonczert elejti ó'ket, azért egymás malmára hajtják a vizet. E két heterogen elem összekeveredéséből nem az a tanúság, hogy a német világintéző hatalom minden áron terjeszkedve, biztosítani akarja jövőjét, mert hiszen ez a világpolitika dolga, a mihez itt semmi közünk, hanem az, hogy a lutheránus császárság a római pápában expedienst keres és fogad el; és viszont a róm. pápa az ev. Bismarck világintéző hatalmának emeltyűjén, mint alkalmas eszközön ismét fel akar kapaszkodni régi fénye magaslatára, melyről ugyanaz az emeltyű segíté lelökni. A napi sajtó nagy árakat emleget, mint a melyekért a pápa ráparancsol a Windhorst-pártra, korteskedve a császár mellett, hogy miután másfél évtizeden át szivós kitartással küzdött a pápa mellett és fárasztva Bismarckot, majdnem megbuktatá, most sorakozzék a német kormány mellé. Ez az ár azon érem, melynek egyik oldalán az áll: „a kulturharcznak és a májusi törvényeknek vége; és ezzel a hetznek is vége; a r. kath. plébániák ismét megtelnek, a püspökök száma szaporodni fog, az „egyház" ismét szabadon kiterjeszti hálóját." — A másik oldalon pedig ez áll: „A pápa világi hatalma helyreáll, mindenekelőtt végbemegy az Olaszországgal való kibékülés, melyre Bismarck könnyen rákényszeríti az olasz kormányt, kivált ha Afrikában kudarczot vall." — Ez a mondás más szavakkal annyi, hogy a pápa. mint a népek és fejedelmek közvetítője, ismét •elfoglalja régi fényes polczát. Ez a jövő jelszava! Ilyen áron szívesen egyesíti és tömöríti a pápa az •evang. Németországot még a kath. Francziaország ellen is. Mert hát a legkatholikusabb nemzet híveire alig lehet ráismerni, annyira megváltozott Francziaország katholikus jellege az új köztársasági formában. Ha ide néz a szent atya, bizony elszomorodik a szive ezen legkatholikustalanabb metamorphozison. — Ellenben a Jacobini bibornokállamtitkár leveleiben foglalt ajánlás pártolása Bismarck ismeretes követelése javára csak is örömöt igér a szent atya szivének. De mit nyer Bismarck a pápabarátságból, mi előny vár belőle az ő nagy országára? Legközelebb talán egy megalázó revanche. Halljuk ugyan Bismarck lapjából, hogy a pápa azért pártolja az evangélikusokat, mivel azt „a béke és rend érdekében szükségesnek látja és mert hivatva van őrködni a felett, hogy mindenki hű alattvalója legj^en ama felsőbbségnek, mely alá tartozik." No ez aligha őszinte és való érvelés! Hogy béke legyen, az nemcsak a 90 éves ősz császár utolsó napjai, hanem az egész keresztyén világ érdekében kívánatos. Azon béke, melynek eredménye volna az általános lefegyverzés, igazi áldás volna. Az a sok, modern puskákra és más katonai beruházásokra fordított millió a családi tűzhelyek boldogítására, iskolák és egyházak felvirágoztatására, az éhezők enyhítésére, mezítelenek ruházására, árvák és elhagyatottak gondozására, szegény betegek ápolására, a vad népek megtérítésére volna fordítható. Azok pedig, a kik éjjel-nappal fegyverben állanak, hogy egy Strassburgért vagy Elsass-Lothringiáért elvérezzenek, inkább odahaza dolgoznának, imádkoznának vagy tanulnának, ápolhatnák családjukat. Persze az ilyen keresztyén felfogás nagyon elavult, stereotyp nézetnek tűnik fel az újkor azon lovagjai előtt, a kik a vallást formaszerint gúnyoló világfiak táborába tartoznak, a kiknek a vallás olyan meseféle, mely vén banyák áhitatának emelésére igen alkalmas. Yoltairenak, a ki az ő „mennyben való helyét egy porosz tallérért akárkinek szívesen odaengedte volna", igen sok követője van. Maga Bismarck hogyan vélekedik a szombat nap megszentelését rendelő isteni parancsról? így szól: „A vasárnap megünneplése Amerikában és Angliában valóságos zsarnokság. Emlékszem, mikor először mentem Angliába és Hullban. kiszállva fütyörészve sétáltam az utczán, egy angol hozzám jő és arra kér, hogy ne fütyöljek. — Hát miért? kérdém én, talán el van tiltva? — Nem, feleié, hanem mert ma vasárnap van. — Efelett annyira bosszankodtam, hogy jegyet váltva rögtön Edinbourghba utaztam, mert az sehogy sem tetszett, hogy nem szabad fütyörésznem akkor, mikor akarok. Egyébiránt én korántsem ellenzem a vasárnap megünneplését, sőt ellenkezőleg, mint földbirtokos, megteszek érte a mit csak tehetek. Csak azt nem akarom, hogy kényszerítsék rá az embereket. Mindenkinek magának kell tudnia, hogy hogyan készüljön el a jövendő életre. Vasárnap sehol sem kellene dolgozni, nem annyira azért, hogy ez szentségtelen dolog és az Isten parancsa ellenére van, hanem mert mindenkinek szükséges a pihenés. De ez — természetesen — nem áll az államszolgálatra, különösen a díplomacziai foglalkozásra nézve, hol még vasárnap is érkeznek elintézendő sürgönyök és táviratok. Az ellen sem lehet szólni, hogy a foldmivelők tartós esős idő után, ha szombaton délután szép idő lesz, vasárnap hordják be gabnájukat és szénájukat. Nem vinne rá a lelkiismeret, hogy ezt bérlőimnek szerződésileg megtiltsam, ha magamnak meg is engedhetem, mert a hétfői eső által okozott kárt elviselhetem." (Magdebg. Ztg. Polit. Ujd. 1883.) Világos tehát, hogy a pápa és kanczellár barátságából a keresztyén világ semmi üdvöt nem várhat, kivált pedig mi evangélikusok. Isten országa ma nem czél; hitünknek sem pápája, sem bölcs Frigyese nincsen. Vallásunk védői megengedik, hogy hitünk erei — akár csak valami eretnekségéi — elvágassanak, és a római egyház feltartóztathatlanul egyre tovább terjeszkedhessék. Raphanides Vilmos. MlfitißL — Értesítés. Emlékül a konfirmáczióra szerkesztettem és szép kiállításban már meg is jelentek a tót nyelvű konfirmandusok számára „kontirmácziói emléklapok", melyek nálam egyenkint 3 krjával, nagyobb megrendeléseknél (10 drbtól fel) 2 l/ 2 krjával kaphatók, de csak készpénzfizetés mellett; azonban bárhova bérmentve küldetnek. — Liptó-Szent-Miklós, 1887. márcz. 2. — Baltili Frigyes, főesperes. — A tolna-baranya-somogyi ev. egyházmegye sióvidéki papi köre f. hó 2-án G-yörkönyben értekezletet tartott, mely alkalommal a megüresedett esperesi székre tiszt. Bauer Adolf hidegkúti, a kerületi e. főjegyzőire tiszt. Sántha Károly sár-sz.-lőrinczi, a kerületi e. aljegyzőire
