Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Egy híres egyházi ének dallamáról (Frühwirth Samu)

a természet és mű veszet jelenségeiben. S helyesén. A szép önmagán megismerhetetlen. Eszme az, mi ránk nézve csak annyiban létezik, amennyiben testet, alakot ölt. Ki tehát a szépről fogalmat akar alkotni, — forduljon a szép eszméjének tényeihez. Első sorban áll ezek közt a természet. A természet maga az egy általános eszmetény. Mű, mely megfogamzott a legnagyobb művész, — Isten gondolatában s innét kilépve a teremtő „Legyen" szavára, lett. Innét hogy világunk tehát az Eszme bélyegét viseli magán s azért bár öntudatlan, méltán nevezi azt a nép egyszerű fia „szép világnak", méltán a tudós kosmosnak. Szellemből eredt a művek műve, szellem adott létet az emberi műremekeknek is. Isten művész, művész az ember is, mert képzelete, — eszmét alkot — realizál. Vannak a vallásnak, — vannak a művészetnek is papjai. A művészet felkent papja — Isten utánzója: teremt. De csak utánzója, — s ép azért legjobb cselekszi, ha az ő művéből merít inspiratiót. A realisztikus irányt el szokták Ítélni, pedig — jól értve a dolgot, igazi művészet csak az, mely a természet utánzását tűzi czélul. Mert a természet az egyedüli reale, — művésznek pedig, ha csak idétlen képzeleti szörnyszülöttekben nem tetszeleg, a realere, a valóra kell támaszkodnia. De ne feledjük, hogv a természetben a tiszta reale, való épen az eszme. — A természetben szellem van. A művésznek tehát onnét nemcsak anyagot, hanem ideát is kell merítenie, s az eszmés anyagnak kell épen az eszme sajátossága által megkövetelt alakot adnia : szóval az egyáltalános eszme individuális jelenségeit összhangos alakban megjeleníteni. Jól mondja Arany : azt ne véld, hogy a való Kirúgva jobb egészen, láb alá, Hogy némi kósza föllengésben áll A hires eszmény, vulgo : ideál ; Hogy csak néhány szó, egy kis lexicon : „Csermely, virág, lomb, hattyúdal, Ábránd, minőt a sejtelem sugall, Kék távol, esti csillag, félhomály." — Tanuld meg, félig semmit se csinálj! A „Hóra Flora G-ráczia Psüche" S a többi, — hogy keverd mind együvé S detur, signetur : több is kell aho' ! Idea : eszme. Ha a művészet a lángszellem erejének eredménye, — minden remekművön ott kell találnunk a lángszellem nyomát. — A lángszellem nyoma : az Eszme. E nélkül nincs szép mű. Az alak, legyen az magában véve bármily mesteri, tetszetős, ki nem elégít. „Nem elég — mondja Oproomer — hogy gondolataidat jól kifejezd : az a fődolog, hogy jó gondolataid legyenek." Az anyaggal való bánni tudás, teszem azt a versfaragás, magában még nem művészet, — hanem csak mesterség, — vagy mint Plató mondja, előkészület a művészethez. A műben többet keresünk, mint amit a szem lát, a fül hall, — keressük a művész lelkét, gondolatát, felfogását : egyéniségét. Ez egyéniség teszi a művet eredetivé, valami olyanná, aminek párja nincs. Eszmeszegénységüket takargatják azok, — kik a művészetet a mesterség, a nyers való szolgai hűségű utánzása fokára akarják lealacsonyítani s nem törekszenek más egyébre, mint a puszta látszatra. — Ezek az űjkori Zeuxisek, kik oly hiven másolnak, hogy az állatokat is rászedik : füvet festenek, hogy az ökör beléharapjon, gyümölcsöt, hogy a madarak rászálljanak. Arany csalóknak bélyegzi őket, mondván. „Győzz meg, hogy a mi látszik, az való, Akkor neved költő lesz, nem csaló. Itt a különbség, hogy a látszatot Igaz nélkül meg nem csinálhatod." A mű igazsága pedig semmi más, mint a művész eszméje, gondolata. — Mi tehát a szép? Szép a művész sajátos eszméjének, mint a mű alapgondolatának, sajátos alakban való megtestesítése. Legyen sajátos a tartalom, sajátos az alak. Ahol ez meg van, ott eredeti és harmonikus alkotással állunk szemben. Dr. Masznyik Endre. Igy hires egyházi ének dallamáról Ezen czím alatt ad Jeszenszky K. úr a „Protest, egyházi és iskolai lapok"-ban választ és felvilágosítást az én e lap f. é. 3-dik számában nyilvánított nézeteimre. Ott az akad. énektanító megkapja a magáét ! — miért merészkedik is Jeszenszky úr tudományos állításait kétségbe vonni. Én ugyan mondottaimat sem tót, sem cseh, hanem (horribile dictu !) német forrásokból merítettem, és pedig nem egyes choralkönyvekből, mint J. úr, mert azokban az egyes adatok igen eltérők, hanem nevezetes egyházi énektörténelmekből ; — ha azok rosszat mondanak, akkor én is vétettem. Egyházi énekünk történetíróiról, ha azok mindjárt németek is, ugyan nem tehetjük fel, hogy egyik vagy másik nemzet iránt ellenszenvvel I viseltetnének (mi okból is?), hogy azoknak érdemeit vagy eltitkolnák, vagy pedig magoknak tulajdonitanák. Magyar egyházi énektörténelemre eddig nem találtam, nem maradt tehát más hátra, mint némethez fordúlni. Ha hivatva érzi magát J. úr, írjon magyart és szálljon szembe azon igazságtalan németekkel, kik eme vagy ama magyar hegedűs egyházi dallamát magokénak deklarálják. — Vagy nem merész állítás-e, hogy a tót „Tranoscius" énekei magyar énekek? Nem ereszkedem én J. úrral filozofikus hajszálhasogatásba, mert az nem tanítónak a dolga, csak annyit mondhatok, hogy hosszú és tudományos czikkéből nem győződhettem meg arról, hogy az előbbiben hozott állításai igazak, kivált azok, melyek az említett dallamra vonatkoznak. — Ha Alfred Dörffel Choralbuch-jára hivatkozik, melyben az áll : Volksweise von Hans Leo Hassler 1601, als Choral ge-