Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Theologiai közlönyt (Jeszenszky)

2 társulat támogatásával; terjeszszük népünk között az élő hitet a Luther- társulat pártolásával. — Ne feledjük, hogy népünk buzgóságában van az egyház anyagi jólétének biztositéka. — S mindenek felett tömörüljünk ! Gyámintézetünk, a munkás szeretetnek ez áldást árasztó intézvénye, mely oly nemesen végzi mentő, vigasztaló, erősítő munkáját, kérőleg, biztatólag szól hozzánk. — Éleszszük iránta az érdeklődést, buzditsunk érdekében. — Magunknak, szeretett egyházunknak javát munkáljuk. Iskolaügyünk nemcsak a meglevőnek fejlesztését, hanem újnak alkotását is követeli. — Evangyéliomi egyházunk által fenntartott iskoláink vannak ugyan, s bennök protestáns tanárok tanítanak; de hogy bennök protestáns szellem uralkodjék, azt — tisztelet a kivételeknek — ma-holnap kivánnunk sem szabad. — Sok helyütt még előkelő protestáns családok gyermekeit is apáczák nevelik s az állami iskolákban pedig vajmi keveset törődnek protestáns egyházunk érdekeivel. — Elemi-, közép-, tanitóképzős szakintézeteink fejlesztése, kivált bennök a valódi evang. protestáns szellem és öntudat megerősitése mellett okvetlen gondoskodnunk kell, szükségleteinknek megfelelő számú felsőbb leánynevelő-intézetek alapításáról! Kié az anya, azé a család, azé a jövő. A protestáns egyház érdeke különben egy a haza, egy a valódi tudomány érdekével. Belső misszióra még nem is gondoltunk, hejh pedig nagy szükség van reá. Aklainkra farkasok törnek, hol fekete, hol veres mezben. Eagadozzák, csábítják nyájunk juhait. Egyes, még oly buzgó pásztor ereje sokat tehet ugyan, de nem eleget. — Nálunk a belmisszió még nagyobb jelentőséggel bír, mint kedvezőbb helyzetű hitrokonainknál. Jó lesz e tárgyról is behatóbban gondolkozni, ez ügyet is híven érlelni. Zsinatot is akarunk. Ám legyen, de készüljünk hozzá derekasan. Beszéljük meg tárgyait alaposan, komolyan. Mert ha készületlenül megvünk neki, vagy várjuk, hogy mások gondolkozzanak, tegyenek helyettünk: bizony sovány lesz az eredmény. Az aratásra való gabona bizony, hogy sok; még többet is lehetne felmutatni, egyelőre legyen ez elég. Ne kérdezzük: mit hozand a holnap? Az Urban vetett bizalommal fogjunk lelkesülten a munkához s ha egyházi életünk szentélyének felépítéséhez ez új évben csak egy porszemmel járulunk is,^ a tünő évnek maradandó áldását biztosítottuk. Az Úr adjon kedvet, erőt a munkához ! Az Ur kegyelmének áldása nyugodjék mindnyájunkon, hazánkon, egyházunkon. Boldog új évet ! I. A történetből tudjuk, hogy mihelyt valamely nemzet nemzeti létének tudatára ébredt, létre jött nemzeti irodalma is. E történeti igazságot hazai protestáns egyházunkra alkalmazván, azon körülmény, hogy theol. irodalmunk hiányzik aligha azon sajnos jelenségre nem mutat, miszerint jelenkori hazai protestáns egyházunkból az öntudatos hitélet kiveszett. És valóban, ha az egyes tüneteket, melyeket protestáns egyházunk organismusán észlelhetünk elfogulatlanul fontolóra vesszük, kénytelenek vagyunk bevallani, hogy a protestáns öntudat kivesző félben van jelenkori egyházunkban. Mai napság ugyanis olyanformán vagyunk, hogy hamarosan meg sem tudnánk igazán felelni arra a kérdésre : micsoda voltaképen a mi protestáns hivatásunk ez idő szerint; vagv miért is nevezzük mi magunkat még mindig protestánsoknak?! hiszen, mondják, nincs már mi ellen protestálni : megvan a lelkiismereti szabadság, a miért őseink nem csak az ige szellemi fegyvereivel, de, miután szent ügyük a nemzeti függetlenséggel is szorosan összeforrva volt, karddal is küzdöttek; a rom. katholicismus mint elvi ellenfelünk nem veszedelmes többé, mert nem rendelkezik absolut, idegen érzelmű kormány erőszakos hatalmával, lévén immár nemzeti kormányunk, felelős minisztériumunk — egyszóval mindaz, mi ellen a múltban a hazai protestáns opponált, protestált, küzdött szellemi és anyagi fegyverrel, most vagy nem létezik, vagy nincs oly hatalma többé, hogy nekünk árthatna. És úgy látszik, nemcsak a kivíil állók, nemcsak ellenfeleink, de egyházunk tagjai is nem tulajdonítanak többé oly fontosságot a protestantismusnak mint a múltban; körülbelül azt látszanak tudtunkra adni, hogy a protestantismust a szabadelvűség úgy az államban mint a társadalomban hova-tovább nélkülözhetni fogja kulturális feladata megoldásában; legalább erre enged következtetni azon szűkmarkúság mit tehetősebb egyháztagjaink tanúsítanak illetve azon aránytalan áldozat, hogy mig politikai czélokra, t. i. követválasztásra ezereket fordítanak, az egyház intézeteire még morzsalékokat is alig juttatnak. De igazságtalan lennék, ha e sajnos körülményt csupán csak urainknak róvnám fel, mert ha elfogulatlanul és behatón vizsgáljuk a dolgot, el kell ismernünk, hogy itt csakugyan a megváltozott idők egyik jelével állunk szemben. Igénytelen nézetem szerint itt inkább az a baj, hogy még fel- vagy el nem ismertük, hogy az idők protestáns egyházunkra nézve is megváltoztak; mert még mindig úgy geráljuk magunkat, mint apáink, t. i. protestáns módra; még mindig elemünkben érezzük magunkat, ha kormányintézkedés vagy reversális kérdésben felszóllalhatunk, protestálhatunk, ha némely esetben a békekötések álláspontjára helyezkedhetünk. Pedig midőn ez által őseink dicső nyomdokait követni véljük, nem veszszük észre, hogy csak egyszerű utazók vagyunk. A protestáns egyháznak feladata volt a múltban protestálni minden emberi tekintély és lelkiismereti kényszer ellen; e pusztán protestáns álláspont fenntartása, protestáns öntudat ápolása igénybe vette minden anyagi és szellemi erejét. A jelen megváltozott viszonyok között ellenben, midőn emberi tekintély és lelkiismereti kény-