Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Papjelöltek vizsgája (Vitális Gyula)

44 lapidem non vi, sed saepe cadendo. — És ha mégis azt fogja netalán tapasztalni, hogy keveset lendített a bajon ; tudván azt, hogy az Isten olyan jó, hogy esőt ád a jókra és gonoszokra és napot az igazakra és igaztalanokra egyaránt, tűrje ő is ezen tévelygőket azon reményben, hogy minden bajnak és szerencsétlenségnek isteni gondviselésből van jó oldala is, és lia a jelenkor a maga baján okulni nem akar, okulni fog azon a jövő. Raphanides Vilmos, lelkész. Papjelöltök vizsgája. A tiszai kerület m. é. gyűlésén a papjelöltek — segédlelkészek — működési minimum idejének kérdése merült fel. — E kérdéssel foglalkozva az „Ev. Egyh. és Isk." m. é. 46-ik számában megjelent „Kápláni évek" czimű czikk, sok figyelemre méltó dolgot érint meg. Az egyház jól felfogott érdekét szem előtt tartva, mindenki csak helyeselheti azon indítványt, hogy a papjelöltek csak egy vagy két évi segédlelkészkedés után legyenek rendes lelkészekké választhatók. Sok eset igazolja, hogy papjelöltek felszentelésük után rövid idő alatt — alig négy, öt hónapi segédlelkészkedés után — parochiába jutottak a nélkül, hogy az egyházi élet terén sikeres működésükhöz megkívántató gyakorlatot megszerezték volna s így igen természetes, hogy az egyház külső és belső vezetésében sok tekintetben tájékozatlanok lévén, találkoznak oly dolgokkal, melyek mindmegannyi ágaskodó kérdőjel állanak előttük : quid hoc faeiendum? Miből kisebb-nagyobb botlások erednek, mi sem a papi tekintély emelésére, sem az egyház javára nem szolgálhat. A most fennálló rendszer mellett a bajnak véget vetni — tán nem lehet. Ezen rendszer szerint úgy áll a dolog, hogy a candidatus theologiae mihelyt felszenteltetett, megkapja — mielőtt praxisa lenne — diplomáját, a mely képesíti a papi hivatal viselésére, melynek alapján a felszentelt papjelölt a nélkül, hogy segédlelkészszé lenne, bármely egyház által rendes lelkészszé választható. Igaz, hogy a felszentelés s. lelkészi híványhoz van kötve, de ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a felszentelt egyén egykét hét múlva valamely papi üresedésben levő egyházban tartsa próbaszónoklatát, valamint azt sem zárja ki, hogy bármily okkal-móddal megnyerve a hivek többségét, rendes pappá választassék. (Különben a felszentelésnél bemutatandó hívány r. lelkészi hivatalra is szólhat.) És tanúlta legyen bárki a legszorgalmasabban a theologiai tudományokat, ha nincs tapasztalata az egyház gyakorlati terén, nem fog tudni szabatos, biztos, czélirányos tevékenységet kifejteni. Miért is elvben feltétlenül elfogadható a fentnevezett indítvány. De miképen illeszthető be ezen elv legdemokratikusabb alapon épült egyházi rendszerünk keretébe — főleg a pap választást illetőleg? Mert hisz a papjelöltnek, ha megkapta képesitését a papi hivatal viselésére, joga van pályázni, az egyház pedig szabad választási jogánál fogva akadálytalanúl őt meg is választhatja. Legfeljebb azon akadály állhat fenn, hogy a megválasztott még — esetleg — nem érte el törvényes nagykorúságát ; de ezen segíthet a püspöki úton való nagykorúsítás, vagy ha ez nem következik be, „administrator" czíme alatt végezve a papi teendőket, bevárja nagykorúságának idejét s akkor az administrator czímet egyszerűen felcseréli a „r. lelkész " -szel ; — de az eredmény csak egy marad. Miként lehetne változtatni a dolgon? A vizsgarendszer másként való beosztásával — a nélkül, hogy a jelen pap választási rendszert változtatni kellene — a bajnak elejét venni lehetségesnek látszik. Különben a vizsgarendszer megváltoztatásának szükségét egyéb okok is támogatják. Lássuk a gyakorlatot. A theologiai cursus négy évre van szabva; két tanfolyam előkészít „alapvizsgára" s ugyanannyi a „szakvizsgára." A IV-ed éves theologusnak tehát candidaticumot (szakvizsgát) kell tennie, s ha letette, megkapja a bizonyítványt felőle. De nézzük, mily értékkel bir e bizonyítvány? Van eee. theol. akadémiánk Pozsonyban, van theol. facultás Eperjesen és Sopronban. Kiki itt vagy ott végezheti tanúlmányait és tetszése szerint itt vagy ott teheti le vizsgáit; de akadnak olyanok is, kik sem itt, sem ott Példák vannak rá, hogy theologusok a nélkül, hogy candidaticumot tettek volna, felszenteltettek: tehát a felszenteléshez nem okvetlenül szükséges a theologiai candidaticumi bizonyítvány. És ha követeltetik is, mennyire áll annak a bizonyítványnak a tekintélye? — A theologus, mikor szakvizsgáit teszi, rá ár — úgy lehet — zsebében van a hivány. Vizsgái sikeres végeztével jelentkezik felszentelésre, melyet előbb „colloquium" : in ultima analysi vizsga előz meg „pro ministerio," — mely azonban ugyanazon tárgyakra szorítkozik, melyekből a papjelölt már a theologián vizsgázott s azokból osztályzatot nyert s így ama vizsga nem látszik egyébnek, mint a theologiai bizonyítvány superrevideálásának. Tagadhatatlan, hogy a püspöki jogokkal, melyekről lemondani nem lehet, jár a felszentelendők megvizsgálása; de az tény, hogy az eddigi gyakorlat a theol. bizonyítvány rovására esik. Bajosnak látszik meglelni az összeegyeztető utat; de tán lehetne még is. Legyen e. e. e. theol. vizsgáló bizottság, melyben mind a püspökök, mint a theol. tanárok együtt részt vennének. Hol? Mikor? Legalkalmasabbnak látszik az egyetemes gyűlés helye és ideje, a mikor úgy a főtiszt, püspökök, mint a ntiszt. theol. szaktanárok is együtt lehetnének. Ekkor a külföldi egyetemekről is már haza kerülnek a vizsgálandók s azok is, kik itthon végeztek, némi időt nyernének még az alapos készülésre. Ily módon a püspöki jog is csorbítatlan maradna s a theol. bizonyítvány tekintélye sem szenvedne. Ebből folyólag feleslegessé lenne a felszentelést megelőző vizsga : a sikerrel vizs-