Evangélikus Egyház és Iskola 1887.
Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Róma
40 — A magyarhoni ág. hitv. evang. gyámintézet küldöttsége. Zelenka Pál egyetemes egyházi elnök és Terr,ay Gyula gömöri főesperes személyében, Szentiványi Árpád gömöri esp. felügyelő közbejött, s halaszthatatlan teendője miatt a küldöttségben részt nem vehetett, folyó hó 24-én tisztelgett báró Radvánszky Béla főispán úr ő méltóságánál Kazán , hogy világi elnökké történt megválasztatását tudassa, s hivatala elfoglalására felkérje. A küldöttség lekötelező szivességgel iogadtatott ő méltósága, s családja részéről. Megválasztatását köszönettel vette tudomásúl s hivatalát elfoglalta. — Házasságügyi bíráskodás tárgyában a budai gyülekezet január 23-iki dr. Hunfalvy János felügyelő úr elnöklete alatt tartott közgyűlésén Sztehlo Kornél jegyző és a házasságügyben kiadott munkájával tekintélyre emelkedett fővárosi ügyvéd indítványára elhatározta, hogy a felsőbb egyházi hatóságok utján felterjesztés intéztessék a kormányhoz, melyben ez felkéressék a házassági ügyekben való bíráskodásnak a felekezetek egyenjogúságának megfelelő módon való mielőbbi rendezésére. E felszólalásra az adott okot, hogy a múlt évben a gyülekezet több tagja az elválásnak könnyebb kieszközölhetése végett unitárius vallásra tért. Valóban kívánatos tenni valamit, hogy a házassági bíráskodás körül hazánkban létező zavarnak vége vettessék. Maholnap sem a pap nem fogja tudni, mit tanácsoljon a híveknek, sem az ügyvéd, hol és hogy kezdje a pert. — A beszterczebányai evang. dal- és zene-egylet, melyet Adámi Rezső az egyház konzervatoriumot végzett kitűnő orgonistája a mult évben evang. egyháztagokból szervezett, e hó 15-én fényesen sikerült hangversenyt rendezett, mely élvezetes estét nyújtott a szép számú közönségnek. A műsor pontjai közül négy tétel, mint Adami Rezsőnek részint zenére, részint dalkarra írt saját szerzeménye szerepelt, — melyek kiválóan megnyerték a hallgatók tetszését. Az egyletnek nem sokára megalakulása után rendezett hangversenye az egyház új orgona-alapjára 391 frt tiszta bevételt eredményezett. — Jelen hangverseny anyagi eredménj-e 330 frt. Felülfizettek : Städler Tófor 9, Hüttnerné a., Majovszky Vilmos, Scholcz Rezső 5, Csipkay Károly 4, Tulinszkj' Emil, Valther András, nagyt. Raab Károly 2, Hulley S., Barna J., Bánik Gr., Drexler F., Strompf A., Szigethy V., Dillenberger L. E., Dobák Gy., Krompecher Gy., Dragonszky J., Rakovszky B., Junker A. urak 1 frttal s egy utazó 50 krral. Fogadják a jókedvű adakozók ez úton is a szíves köszönetet. Az egylet pedig fellelkesülve az eddigi sikeres eredménytől, már is előkészületeket tesz egy új, ugyancsak az orgona-alap javára rendezendő hangversenyhez : így köti össze a kellemest a hasznossal. Isten segítse e kettős czél sikerére. V. — A nyíregyházi egyházban 1886-ban született 738 gy. és pedig 385 f. és 353 1. ; legtöbb született októberben, legkevesebb juniusban, törvénytelen 59. iker 11 pár, halva 20 gy. ; meghalt 580 egyén és pedig 313 f., 267 nő, legtöbb deczemberben, legkevesebb juniusban: a legöregebb halott 88 éves volt; egybekelt 162 pár, tiszta 134, vegyes 28; halál által 115, törvény által 1 pár választatottel; szaporodás 46 pár ; úrvacsorával élt 8619 egyén és pedig 3279 fi és 5340 nő ; 427-el több mint 1885-ben; koníirmáltatott 121 gy. és pedig 72 magyar, 49 tót; iskolába járt 1343 evang., 33 evang. réf., 25 r.-kath., 24 g.-kath., 20 zsidó. A városban 13 tanító tanított 821 ; a tanyákon 10 tanító 831 gyermeket, nem járt 151 tanköteles. Gyámintézeti czélokra gyűjtetett 104 frt 64 kr., melyhez az iskolák 50 frttal járultak. — A modori német gyülekezet a mult évben elvesztette érdemdús felügyelőjét M aie r János urat, helye üresedésben maradt. A presbyterium elnökévé Müllner Mihály választatott. Ezen 453 lélekből álló gyülekezetben született 4 f., 6 1. = 10 gy.; konfirmáltatottöf., 6 1. = 11 gy.; eskettetett 5 pár; temettetett 3 gyermek, 17 felnőtt, összesen 20. — Az egyháznak bevétele volt 1379 frt 20 kr. Kegyes adományokból begyült 125 frt 30 kr. és 5 3/ 4 akó bor. Äz elemi iskolát látogatta 39 fiú és 34 1. = 73 gy. Az ismétlő iskolába 6 tanuló jár. Iskolai könyvtára 381 kötetből áll. — A lajosfalvi gyülekezetben született 182gyermek, meghalt 108 egyén, a szaporodás tehát 47 lélek. Egybekelt 49 pár, koníirmáltatott 85 gyermek, úrvacsorában részesült 1600 egyén. — A rákos-keresztúri 1300 lelket számláló gyülekezetben született 53 fiú, 59 leány = 112 gyermek; meghalt 63 f., 54 n. = 117 lélek; eskettetett 14 tiszta, 3 vegyes = 17 pár; confirmáltatott németül 6 f., 6. 1. = 12 gy., magyarul 9 f.. 8 1. = 17 gy.. összesen 29 gv. — Bevétel 3563 frt 79 kr.. kiadás 3304 frt 71 kr ."maradék 259 frt 08 kr. Egyenes adót fizetett 81 frt 03 krt, egyenértékű adót 17 frt 80 krt, orsz. tanítói nyugdíjra 24 irtot, összes. 122 frt 83 krt. — Zurányban a vörhenyjárvány miatt mult évi november hó 10-én az iskolák hatósági rendeletre bezárattak ; és csak f. é. január 25-én vette ismét kezdetét a tanítás. A vörhenynek áldozatul esett 4 iskolásfiú és 3 iskolásleány. Ezenkívül 7 kisebb korú fi- és leánygyermek halt el" a járványban. — Országos tanítói nyugdijalap. A múltban több eset fordulván elő, hogy az orsz. tanítói nyugdíjalapra felvett tanítók közül némelyeken végrehajtás utján sem lehetett megvenni a hátralékban maradt nyugdíjilletéket, az adóhivatalok az ilyen illetékek törlését javasolták az illetékes felsőbb helyen. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ezen ügyben a tanfelügyelőségekhez intézett leiratában azt az elvi kijelentést tette, hogy a fentjelzett esetekben a hátralék miatt szükségessé vált végrehajtás a tanító fizetése ellen vezetendő s szükség esetén az illető iskolafentartótól kell a kérdéses összeget behajtani. — Földrajztanítás a gymnasiumban. Folyó hó 21-én a közokt. miniszter elnöklete alatt tartott értekezlet a gymnasiumi földrajzoktatásra nézve megállapította, hogy a gymn. I. és Il-ik osztályában a földrajz olyképen taníttassék, mint a reáliskola megfelelő osztályaiban ; továbbá, hogy a VII-ik osztályban a politikai földrajz mellől a történelmi rész el fog maradni, s heti két órában csupán csak földrajz fog taníttatni ; végre hogy a VIII-ik osztályban a természettani órákból 1 óra az egész éven át a cosmographia elemeinek tanítására fog fordíttatni. — Személyi hír. Kernuch Ádolf sándorfalvi lelkész, a bánáti egyházmegye főjegyzője Lajosfalva községe által Torontálmegye bizottsá'5c tagjává választatott. HIRDETÉS. Épen most jelent meg! Hornyánszky Viktor könyvkiadó hivatalában Budapesten, a M. T. Akadémia épületében, hova az előfizetési pénzek stb. intézendők. A protestáns népkönyvtár 1887. évi l-ső füzete 4 íven, borítékkal. Szerkesztik : Farkas József és Scholz Gusztáv ref. theol. igazgató, ev. lelkész. Kiadja : Hornyánszky Viktor. Az első füzet tartalma: Czélunk: Szász Károlytól. A szerkesztők szava : Farkas Józseftől és Scholz Gusztávtól. Templom, iskola és sajtó: Farkas Józseftől. Két költemény: Sántha Károlytól. A tél — Isten áldása: Scholz Gusztávtól. A reformáczió kezdete: Szilágyi Sáudortól. Minő szőlőfajokat ültessünk: Molnár Istvántól. A fűtésről és fütőszerekről : Haukó Vilmos dr.-tól. Hogy szoktatta régen egy fejedelem alattvalóit a templomba járásra ? Különös csudatétel. Apróságok. 12 füzet előfizetési díja 2 frt 40 kr. Egy-egy filzet 20 kr. NYOMATTA WIGAND F. K. POZSONYBAN.