Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Veszprém

3' 17 szorítassék templomainkból, mert kiszorítjuk vele az e'neklőket is. És még egy ok van, a miért én ellene vagyok annak, hogy orgonistától mást ne követeljünk csak zenei képességet. A mi tanítóképzőink, a mint már egyszer kiemeltem is, orgonistaképzők is : ott van minden tanítónak az oklevelében, hogy kántorságra is képesnek Ítéltetett. Ha mi most a legjobb kántori állásokat holmi „zeneművészekkel" fogjuk betölteni, s a kántortanítókat mellőzzük, akkor jobb tanítóink mind átmennek az államhoz. Az ilyen „zeneművészek" külömben csak akkor adják rá fejüket a kántorságra, ha máskép nem tudnak boldogulni. Ne engedjük, hogy a mi templomaink holmi félreismert zeneművészek asilumai legyenek. ÉlJLlFlI®, Veszprém, 1887. január 21-én. — Nagy tiszteletű Szerkesztő úr! Engedje meg nagytiszteletűséged, hogy becses lapjában helyet kérjek azon közleménynek, mely a veszprémi evang. gyülekezetben előfordult mozgalmakat, s ezen mozgalmakban azt lesz hivatva feltüntetni, hogy e kisded protestáns szigeten itt a katholiczizmus hatalmas hullámokat verő tengere közepette a hitélet fája szép koronát hajt s kellemes gyümölcsöket terem. Kevés évvel ezelőtt úgy ismerte egyházkerületünk ezen gyülekezetet, mint haldokló beteget, kinek napjai meg vannak számlálva, mert a hitbeli közöny s azon körülmény, hogy ezen positio csak első gradus volt a parnassusra törekvők előtt, hol az iskola porát magukról leverhették, s rövid idő múlva tovább siettek, hogy a megélhetés aggasztó gondjai mellett az egyház roncsolt hajójának kormányzását egymás, talán ismét ujoncz, gyakorlatlan s az akadályokól visszariadó kezdő vállaira helyezzék, ki a gondok közt, \tva a hajót fenyegető veszélyt, sem lelkesedni, sem pedig lelkesíteni nem képes. Ilyen körülmények között azon lehet csodálkozni, hogy a protestáns egyházi élet fájának koronája mellett törzse és gyökere is áldozatul nem esett. Hogy ezen szomorú s a prot. egyház egyetemre nézve fájdalmas eset be nem következett, az Isten atyai gondviselésén kivül az áldásos gyámintézet áldozatkész szeretete mellett egy-két olyan családfőnek köszönhető, kik a prot. szellemet már a szülői házban megtanulták úgy tekinteni, mint lelkük éltető szellemét s kiegészítő részét, mely szellemtől vezettetve akkor tanúsítottak legnagyobb hiterőt és buzgóságot, mikor az egyház sülyedő hajóját már-már elborították a hitközöny pusztító hullámai. Nehéz feladat várt a kevésszámú, de azt lelkesedéstől áthatott keblű apostolaira az egyháznak, mert az ujabbi népnevelési törvény életbe lépte után tanító hiányában az egyház nem volt képes gyermekei prot. szellemben leendő neveltetéséről gondoskodni, s kénytelen volt azokat idegen, s a prot. szellemet nem ismerő emlőkön felneveltetni. A hitélet kialvófélben levő tüzének első fellobbanása az ujabbi időben akkor történt, midőn a gyülekezet vezérei belátva a gyakori lelkészváltozásokból az egyház lételét fenyegető veszélyt, a lelkészi fizetést 342 frtról 600 frtra emelték fel, s így lehetővé tették, hogy egyházkerületünknek ezen egyik legfontosabb positióján szerény igényű családos ember is képes legyen hosszabb időt eltölteni. Ezen szép s a gyülekezet anyagi erejét nagyon is igénybe vevő cselekedet után a mint megtalálták a keresők saját keblükben Treger Dániel és Komjáthy Lajos urakban azon férfiakat, kik úgyszólván a semmiből teremtették elő a gyülekezet kiadásaira szükséges összeget, úgy boldog emlékű Eösze Dezsőben is megtalálták az életnek azon igaz savát, ki hivatva volt e gyülekezetben a vallásos buzgóság kovászát erjedésbe hozni; de bár fénylett is az ő hitvilága, s melegített is az ő lelkéből kisugárzott vallásos ihlettség tüze ; a megkezdett apostoli munkát félben kellett hagynia, mert a betegség férge, mely élte fájának gyökerét a legszebb korban támadta meg, felemésztette a test erejét, mig végre- rövid három esztendei áldásos működés után elköltözött a küzdelem teréről árvaságot, s mély gyászt hagyván maga után a gyülekezet kebelében. Itt állott ismét e sokféleképen sújtott gyülekezet elhagyottan, s méltán sóhajthatott fel bánatos szívvel így szólván a kesergő prófétával : „Tekintsétek meg és lássátok, ha vagyon-e olyan bánat, mint az én bánatom, mely rajtam esék, mert keserűséggel illetett engem az úr az ő haragjának napján." — Ehez járult még azon körülmény, hogy a királyi tanfelügyelő a gyülekezetet egy a törvénynek megfelelő iskola építésére kötelezte, mely kötelezettségnek annyival is inkább kénytelen volt eleget tenni, mivel az iskola eddig a különben is szük lelkészi lakás egyik homályos szobájában volt elhelyezve. Az iskolaépítési előmunkálatok, minthogy a kir. tanfelügyelő úr az építés határidejét egy iskolai évvel meghosszabbítani kegyes volt; az 1883-ik év őszén és telén megtétettek, s mikor a gyülekezet számot vetvén anyagi erejével, biztosítva volt, hogy a nehéz föladat megoldását képes lesz eszközölni, az építéshez 1884-ben hozzáfogott, melyet ugyanazon év augusztusában be is fejezett, átadván az új tantermet rendeltetésének. Ezen nagy munkájában hathatósan segítette a gyülekezetet saját áldozatkészségén kivül a veszprémi takarékpénztár, s az egyetemes gyámintézet. Nagy volt ezen munka egy kisded gyülekezetnek, és bár el is fáradt, még sem pihenhetett, ha azt nem akarta, hogy rosz karban levő bérházai, mint a csekély összegre menő tagsági díjakon kivül egyedüli jövedelem forrásai, el ne pusztuljanak, s az idő viszontagságai által megrongált templomában tetemesebb kár ne érje. Hozzá fogott tehát még 1884. őszén s 1885. nyarán egyházi épületeinek és bérházainak gyökeres tatarozásához, mely czélra közel 750 frtot áldozott. A nyugalom órája azonban még most sem ütött e kis lelkes sereg számára, mert a templom belső felszerelése a burkolattól az oltárképig oly szánalomra méltó állapotban volt. hogy annak újjal leendő pótlását, esetleg kijavítását továbbra elodázni egyház és vallásunk elleni bűn lett volna. Ezen meggyőződés benyomása alatt gyülekezetünk buzgó felügyelője Dukovics Sámuel gyűjtő ívet bocsátott ki a templom burkolatának megújítása czéljából, mely czélra a gyülekezet tagjai között az ide mellékelt gyüjtőív tanúsága szerint 112 frt gyűlt össze. Szép összeg, mely fényes világlatban tünteti elő azon hitbeli buzgóságot, mely ezen 56 fizető tagból álló gyüle-