Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Tananyag és tanmód (Albert József)

.412 coll. tanítóképző-intézetének tanárától. Főleg a népiskolák és tanítóképzők tananyaga- és módszerével foglalkozik, de általános elvekből indúl ki s érinti a tanitás összes körét. Bevezetésében azt mondja, bogy időszerűnek találja nyiltan kilépni aggodalmaival s kérdésekkel járulni a tanügy iránt érdeklődőkhöz. Értekezése azonban nem annyira kérdésekből, mint inkább szigorú kritikából áll. Sajátságosan visszásnak tetszik előtte a paedagogiai elvek sorsa* Mig a 19-ik sz. végén valahára csillámlani kezd amaz elv, hogy a nevelési törvények magából a növendék természetéből merítendők ; addig ez elv édes testvére száműzetésben él : hiszen a nevelés czélja is a növendékbe helyezendő ! Akár hogy csűrj ük-csavarjuk, a helyes czél egoistikus t. i. a növendék egoistus érdekéből fejtendő ki. Egyéni boldogság a legfőbb nevelési czél. Szerző emberi méltóságánál s jogánál fogva tiltakozik is az oly nevelés ellen, mely nem egyéni javát munkálja vagy azt mellékesnek tekinti. íme, ez volna az az alap, melyen szerzőnk elméletét fel akarja építeni, de baj, hogy maga ez alap nagyon ingatag. A hány philosophusa volt a világnak, még mind másban kereste a boldogságot. Epikúr az élvezetekben, Diogenes a koplalásban, a stoikusok a lemondásban, a hindubölcs az elmélkedésben, Schopenhauer a halál érzéketlenségében stb. De maguk a jelesebb paedagogusok se egyeznek meg e pontra nézve, a szülék pedig — rniut Kant mondja — csupán a jelen idők előnyeit, a fejedelmek csupán kormányuk szükségleteit veszik tekintetbe. Legalább a mi szellemes közoktatási ministerünk minden tanulóból gyárost és vegyészt szeretne csinálni. Csak azért hoztuk fel e példákat, hogy kitűnjék, mennyire eltérő nézeteket vallanak az érdekelt felnőttek „a növendék egoistikus érdekére nézve." Vagy ne .a gyermek szüleit és nevelőit kérdezzük meg, hogy mi válik annak javára, hanem iparkodjunk az erre vonatkozó föltételeket minden tanuló specialis természetéből ellesni? Ez végeredményben oda vezetne, hogy az iskola földműveseket, iparosokat stb. nevelő intézet lenne s a jellemfejlesztés az élet erkölcsi feladatára vonatkozó előkészítés csak mint mellékes czél szerepelne. Szerzőnk czéloz ilyesmire, mikor azt mondja, hogy „manap az elkorcsosodás, kitartás hiánya, szellemi aléltság ellen emelnek panaszt és a vallás-erkölcsi hanyatlásból származtatnak minden bajt, pedig a szűk lakás, étel, drágaság, adó, iskola stb. talán a legfőbb ördögök." Az embernek önkéntelen eszébe jut a bibliai mondás: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem..Különben a szerző maga is belebocsátkozik a boldogság értelmezésébe, noha kissé homályosan. „Boldogsághoz," szerinte, „a természettel s embertársakkal szemben az egyéni jogok és kötelességek egyensúlya s összhangzata szükségés. Társadalmi átalános jog: az egyéni erők fejlesztése s érvényesítése egyéni javunk érdekében; kötelesség; a társadalmi álMs betöltése, hogy pl. mások terhére ne legyen az ember." — „Az iskola feladata pedig, hogy igaz hajlamot keltsen a növendékben a boldogság iránt." Valóban, nagyot tévedtek Goethe és Carlyle, mikor lemondva a boldogság receptjének kereséséről, azt vallották, hogy az embernek semmi köze a boldogsággal, hanem végezze el hiven a munkát, a mely reá bizaték. Szerzőnk Rousseau és társai példáját látszik követni, a kik addig emlegették az emberiségnek a boldogsághoz való jogait, mig a társadalom egy vér tengeren keresztül elindult azt megkeresni. Jogait ki is vivta, de az emberiség, mint szerzőnk is panaszolja, azért még ma sem boldog. Azonban hagyjuk az elvek terét, a részletekben ugy is sokkal biztosabban mozog a szerző, talán azért, mert kevésbbé sajnálja a szót, hogy magát megértesse. A népiskola tananyagát — a föntebb kitűzött czélból kifolyólag — a következőkben állapítja meg: 1. természettudomány, 2. társadalmi jog- s kötelességtan; 3. történeti adatok s vallás-erkölcsi igazságok; és 4. mint segédismeretek az olvasás-irás és számtan. Gymnastika, nyelvtan és földrajz fölöslegesek a nyers munkára utalt köznépnek. Igaz, a boldogsághoz nem szükséges a nyelvtan és földrajz, de az elsőt már a régiek a gondolkodás leghathatósabb fejlesztőjének tartották, — a mi pedig a másikat illeti, kissé furcsán hangzik, hogy a paraszt tudja, mi joga van neki ő felségével szemben, de nem tudja, hogy hol lakik ! Itt vesz 'alkalmat szerző arra is, hogy a középiskola „túlterhelését" mellékesen, de hathatósan megrója. „Bizonyos gymnasium első osztálya — úgymond — oly expediczióvá alakult, hogy tiz hó alatt az egész magyar birodalom hegyeit, völgyeit, folyócskáit megszemlélte és terményeket keresett fel á Bába-közben, Mátra környékén stb. s a Földközi tenger környékén fekvő európai, ázsiai és áfrikai országokban stb. Kilencz-tiz éves fiúk tanultak annyit!" Bizonyosan nem olvasta szerzőnk az „Utasításokat," mely, helyesen, azt tartja, hogy minden vidéknek terményei adják meg a jellegét s azokból foly nagyrészt a lakosság foglalkozásmódja is. Mindez pedig sokkal inkább érdekli a gyermeket, mint ha várost város után lakóinak számával és területével bemagol. 70-80 lapot rajzok (nem memoria, mint szerzőnk állitja) segélyével bizony megtanul 9-10 éves fiú, kivált, a ki már a népiskolában is tanulta a földrajzt. A latin-görög nyelv se tetszik neki. „Mint szaktudós taníthatja valaki a chinai, bokharai nyelvet is, de ne fogja rá, hogy az újkori tudományok, művelődés, jólét, nagy — eszmék és szakképzettség oly alapja, mint valami universal-orvosság." Ne tartson tőle a szerző, a chinai és bokharai nyelvre ezt senki se fogja rá. Vagy e helyett: „expeditio,» quot capita, tot sensus" stb. mért nem használ a szerző chinai és bokharai szavakat ? ! Ellenben a mit a népiskolák tanmódjáról mond a szerző, mind helyes és nagyon is időszerű. De&nitiókkal, katechisálással ölik meg a gyermek szellemét s oly stilust magoltatnak vele, melynek egyetlen egy phrasisát sem érti. Szerzőnk részletes példákat