Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Az ó szövetségi próféták (Bancsó Antaltól)

.387 érintkezéstől, melyek irányában ők maguk csak megvetéssel adóznak, teljesen elzárják. — E tekintetben csak a fogság idejében és a fogság után működő próféták Ítélnek, úgy látszik a történeti tények által megtanítva, nagyobb szabadelvűséggel, de a nélkül, hogy Izraelnek kiváltságos állását ők is feladnák. Izrael népének Jahwehhoz való viszonyát, mint az egész ó szövetség, úgy a próféták is a szövetségnek képében fogják fel, a mely képet, ugyanazon jelentésben, sokszor a házasságnak képe váltja fel. A szövetség nem a népnek elhatározása, hanem egyedül az Istennek szabad választása folytán jön létre. — Az Isten az, ki az ő szabad kegyelméből folvólag Izraelt a maga népévé kiválasztotta, annak minden érdeme nélkül (Deut. 8* 17 ; 9'4 :) s ennyiben a szövetség eszméje szinte a próféták partikularismusával áll összefüggésben. De ha másrészt tekintetbe vesszük, hogy a szövetség fennállásának biztosítékát egvrészt a szövetség Istenének hűsége, másrészt a kiválasztott népnek hűsége és engedelmessége képezi : úgy el kell ismernünk a szövetség eszméjének mély erkölcsi jelentőségét és értelmét, a mi világosan ki is tűnik abban, hogy a próféták a népnek minden bűnét az Isten iránt való hűtlenség — és engedetlenségként Ítélik meg. — Habár e szerint a szövetség eszméje az ő szűkkörüségénél fogva nem méltó is az Istennek tiszta szellemi képzetéhez, mindamellett másrészt nagyon alkalmas volt ezen eszme Izraelben a nemzeti összetartozás érzetének ébresztésére s megerősítésére és erkölcsi tartalmánál fogva alkalmas volt a tovább fejlesztésre, a mint hogy tényleg a szövetség eszméje lett az a kapocs, mely az ó és új szövetséget egymással legszorosabban összeköti. A szövetség eszméjével szoros összeköttetésben áll a próféták tanításában a theokratia eszméje, mely hitet és nemzetiséget, vallási és nemzeti életet egyaránt felölelve egyesít magában. — A theokratia eszméje épenúgy, mint a szövetség eszméje sokkal régibb ugyan, mint a próféták iratai s a tudomány bizonyára helyes úton jár, midőn a vallási és nemzeti életnek a theokratia eszméjében való egyesítését Mózesnek tudja be érdemül. — De az is bizonyos, hogy ezen eszme csak a prófétáknak befolyása alatt nyerte azon határozott alakját, mely szerint annak értelme ez : „Én — Jahweh — a ti Istentek, — ti az én népem vagytok." A mint a szövetség eszméjéből önként folyt a prófétáknak a bálványimádás ellen folytatott küzdelme, úgy a theokratia eszméje viszont az uralkodói önkénynek és despotismusnak jogos és lelkiismeretes ellenségeivé teszi a prófétákat, a nélkül, hogy ők, mint republicanusok avagy forradalmárok ellenségei volnának magának a királyságnak és a monarchikus elvnek. — A prófétáknak theokratikus felfogásától épen oly távol esik a monarchiának megtámadása és elvetése, mint a hogy nincs annak egyáltalában semminemi hierarchikus szinezete sem. — Hogy a próféták magának a királyságnak elvben nem voltak ellenségei, azt eléggé bizonyítja egyebeken kívül az ő messiási reményeiknek alakja is, mely szerint t. i. ők a Messiásban királyt vártak. — Jogtalan ennélfogva a próféták ellen emelt minden oly vád, mintha ők, mint a fennálló társadalmi rendnek ellenségei és felforgatói, belvillongások szítása által nemzetüknek erejét gyengítették — s ilyen módon az Izraelt ért nagy nemzeti katastrophának bekövetkezését sietteték volna. Ez a súlyos vád rejlik Renánnak azon Ítéletében, melyet fenntidézett legújabb munkájában a prófétákra nézve felállít, midőn azt mondja, hogy a próféták aféle heves publiczisták voltak, kiket ma socialistáknak és anarchistáknak hivnak. — A mily igazságtalan Renánnak ezen vádló Ítélete, épen oly helytelen az a másik, melyben a prófétákkal, mint azoknak egyenes utódait, egybefoglalván az evangeliomnak legelső hirdetőit, azt mondja, hogy ők a kimerülésig egy kiáltást hangoztatnak : a világ végét, — és különös, átalakítják vele a világot ! — Ez az Ítélet megjárja aféle röpke szónak, melyben szeretjük a paradoxonokat, de tudományos műbe nem illik, mert nem tudományos ; népszerű munkába pedig nem való, mert félre vezet. — A ki az Írásban jártas, az letudja szállítani Renánnak ezen Ítéletét az ő igazi értékére, mert tudja, hogy a kereszténység alapítói nem a világ, hanem e világ végét hirdetik s tudja hogy a bibliai nyelvben mily roppant nagy különbség van a világ (o xóouog) és e világ (<

c xóauog ovrog vagy ô ccítÓv oirog) között. Nem a fentebbi, igazságtalan vád értelmében, mintha t. i. a próféták a fennálló társadalmi rendnek ellenségei lettek volna, mint aféle sociálisták és anarchisták, — más értelemben van a prófétáknak működése hazájuknak pusztulásával, a mit nekik volt okuk leginkább megsiratniok, szoros összefüggésben ; oly értelemben t. i. hogy vallási világnézetüknek ideális követelményeit nem tudták megegyeztetni a politikának nagyon is reális követelményeivel s az ő vallási partikularismusokból folyólag, ám mondjuk, hogv az Istenben vetett fatalistikus színezetű hitüknek alapján a zsidó népnek kifelé való elszigeteltségéhez akkor is mereven ragaszkodtak, midőn a belviszonyok ezt már nem tették szükségessé, a megváltozott külpolitikai viszonyok pedig annak épen az ellenkezőjét követelték. Ily értelemben igenis áll, hogy a mennyire javára szolgált a próféták partikularismusa a vallási életnek, épúgy hozzájárult a nemzeti bukásnak siettetéséhez, de úgy is a nélkül, hogy annak egyedüli, vagy csak tulajdonképeni oka is lett volna. — Sa mennyiben kétségtelen az, hogy a próféták nemcsak a vallási életnek, hanem épen ezzel együtt a nemzeti jólétnek, hazájuk felvirágoztatásának leglelkesültebb harczosai voltak, annyiban az ő működésüknek hazájuk elbukásával való viszonya rejti magában az ó szövetségi próféták sorsának tragikumát. Egyébként az ó szövetségi próféták vallási — és vele együtt nemzeti partikularismusának igazságos megítélésében nemcsak az a szomorú mentség veendő számba, hogy az, ha ártott is a nemzeti életnek, de annál többet használt a vallásnak ; hanem tekintetbe