Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A tandíjosztalék kérdéséhez (Marhauser Imre)

276 pontozunk, tartsuk meg a coriambus pontozásának módját, mert az mégis feltűnő', ha valamely ének elsó' üteme: a coriambus 2-dik alakzatával kezdődik (melyben az első hang pontoztatik), a második ütemben pedig épen semmi pont sincs. — Ez tulajdonképen semmis kifejezés ! 25. 1. Vigyázzatok, azt kiáltják: Miért chorál-méret (s ez is épen felütéssel!), mikor a szöveg tiszta coriambus ? ! Ugyan-e kérdést tehetjük a 36. 1. lévőnél is! 41. 1. Szent oltárod zsámolyánál: Beethoven német szövegénél jó a spondeicus beosztás 2/

4 ütemben, de már a magyar szöveg coriambicust kívánt volna ! 49. 1. Gyász dal, — dallam K. Gy. E darabnál legszembetűnőbb a beosztás tarthatlansága, mintha sz. azon törekedett volna, hogy az alakzatot elforgassa, holott a szöveg egyikét adja a legszebb magyar rythmusnak, melyet I. Balassa Bálint kezdett s Szenczi Molnár Albert is használt a 89. Zs.-ban, ime: Leteszem koszorúm sírodnak halmára = 3+3+4-1-1. s sz. osztja így: 1 + (fületés) 4+2+4+1, vagy prosodice = félspondeus, coriambus, trochaeus, coriambus, félspondeus a legízléstelenebb valami! 51. 1. Enyészet és öröklét, — Székács gyönyörű verse! miért nem fejezte ki a szerző K. Gy. a szöveg gyönyörű rythmusát ? ! már a 2-dik ütemben spondeussal rontja el! Nem ajánlhatom eléggé az ilyen dolgokkal foglalkozóknak: ismerkedjenek meg erősen a magyar vers írmodora, s a szöveg által adott rytnmussal, s iparkodjanak ezt külsőleg is kifejezni; mert e kettő, t. i. a verssorokban rejlő rythmus, vagyis a vers belső tulajdonsága a magyarban egy és ugyanaz a külső tulajdonsággal, vagyis a prosodicus kifejezéssel! Kálmán Farhas. ^gy új physiologiai lélektan. Parádi Kálmántól jelent meg a napokban Kolozsvárt,, de Pauer Imre már 1882-ben írt hasonló felfogással egy psychologiát. Eredetiséggel egyik szerző sem dicsekszik. Egyformán Wundt e nemű dolgozatait használták s az ő felozztását tartották meg annyira, hogy mindkettőjöknél még a fejezetek czimei is majdnem ugyanazok. Azt azonban meg kell adni Parádinak, hogy az ő átdolgozása a részletekben gazdagabb s a könyvéhez csatolt ábrák és róluk adott magyarázatai világosabb képét nyújtják az idegrendszereknek. Különben lássuk Parádi művének a berendezését. A bevezetésben megállapítja, hogy a lelkijelenségek nem egyebek, mint „úgy a nem tudatos, mint a tudatos idegműködések folyamatai, s továbbá hogy az öntudat nyílvánulásai és a testi organisâtió anyagi folyamatai csak egyik a másiknak működése." Nem akarja ezzel se azt mondani, hogy a szellem is csak anyag, vagy hogy az anyag is szellem; ő csupán azt erősíti, hogy ha szinte létezik is a szellem, mint önálló valami, de még a tisztán szellemi természetű lelki tünemények is híven visszatükröződnek a megfelelő anyagi folyamatokban. Szép és merész hypothesis s ha sikerűit ezt Wundtnak, illetőleg jeles átdolgozójának e könyv folyamában bebizonyítani, bátran elmondhatjuk, hogy az összes philosophiai tudományok új alapot nyertek. Meglátjuk, meddig jutunk a physiologia segítségével?! Az első szakasz az idegrendszerekkel foglalkozik. Mindenekelőtt konstatálja szerzőnk a physiologiai kutatásnak azt a fontos fölfedezését, hogy az egyvelő idegcsomóit nem lehet úgy tekinteni mint a különböző lelki működések (gondolkodás, érzét, akarás) organumait, a miből nyilvánvaló, hogy a koponyatannak nincs tudományos alapja. Hiába keresi Gall az emlékezet, képzelet, vallásos érzelem stb. székhelyeit koponyánkon; minden, a mit positive állíthatunk, csak abból áll, hogy „az élő egyén a külső hatásokat érzékeivel átveszi s azokra mozdulatokkal visszahat." Könnyű azonban átlátni, hogy ha a kívülről vagy belülről kapott érzetek minden rend nélkül tódúlnak agyvelőnkbe, se rendszeres ismeretekre, se énünk világos tudatára nem juthatnánk: kell lenni valaminek, a mi ebbe a chaosba rendet visz bele. A régi psychologia ennél a tételnél nem jön zavarba. Nagyon természetesnek találja, hogy az érzeteket képzetekké stb. a lélek alakítja át; a psycho-physikusok ellenben, híven ahhoz a hypothesisökhöz, hogy minden öntudatos működés egyúttal anyagi folyamat is, fölállítnak egy másik hypothesist, mely szerint, az agyvelő kérgében kell lenni egy bizonyos mechanismusnak, „mely az értelmi műveletek tudatos társulásait eszközli." A neve associatio-mechanismus. Ezt az állítást, persze, bajos bizonyítni, nem is fárasztja magát vele a szerző; de lehetetlen elismerésünket megtagadni példáitól, melyekkel igen elmésen magyarázgatja, hogy miként keletkeznek bennünk az érzetek. — — Az idegrendszerek után a temperamentumokról beszél. Helyesen teszi, hogy nem tart róluk sokat, s jó tanácsokat osztogat arra nézve, mikor legyünk sanguinikusok, melancholikusok vagy phlegmatikusok stb. Ellenben az egyéni természetről szólva, ismét csak féligmeddig bebizonyított tételekkel áll elő. Szerinte az átöröklés kétséget nem tűrő tény. Beszédmód, tagjártatás, épp úgy velünk született, mint szemünk szivárványhártyájának a szine. Továbbá mi európaiak, mint a művelt fajok utódai, a bonyolultabb viszonyok felfogására képesebb agyvelővel jövünk a világra. A francziáról tudjuk, hogy ama három népfajnak a jellemvonásait egyesíti magában, melyektől ered stb. Valóban csodálni lehet, hogy mily kategorice mondja ezeket szerzőnk, holott még oly inductivalapon álló tudósok is, mint Buckle, egészen más véleményen vannak. „Jellem, vérmérsék és szellemi tulajdonok átöröklése homályban van ellőttünk ; még a betegségek átöröklése sincs bebizonyítva s európai gyermeknek születésekor nincs több képessége, mint egy barbár tartomány legvadabb részében született csecsemőnek. A haladás csak ama körülmények javulása, a melyek közt a képesség a születés után tevékenységbe lép." (Buckle: Anglia művel, tört. II. k. IV. f.) Az alvás tüneményének kimagyarázására szerző a Preyer véleményéhez csatlakozik, ki ennek okairól a német természetvizsgálók és orvosok nagy gyűlésén 1876-ban népszerű előadást tartott. A mű nem egészen czélszerű berendezése azonban már itt meglátszik. Hogy az álmodást megérthesse a tanuló, szükség már előbb valamit a képzettársításról hallania, míg szerzőnk erről később beszél. Azt 1