Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Válasz a „kézzel fogható ékírásra” (Jeszenszky Károly)

.231 delmére kelni e's velem, az oly ,,kiváló kitartással viaskodó harczos"-sal szemben, — „kézzelfogható é k i r á s t" (Keilschrift) alkalmazni, —[hogy ez által végtére is a „mea culpa" bevallására kényszerítsem Mind ez romantikának igen szép. De tudományos vitatkozási „modorának szokatlan, különösen egy oly kritikus részéről, a ki ellenfelének „kalandos ösvények"-et vet szemére. Dr. Köstlinnek fentebb jelzett, nagybecsű levelét ezennel tudomásul véve és biztosítván J. S. I. urat, hogy azt tanulmányozni, közben értékesíteni fogom, — ez úttal csak az általa alkalmazásba vett „ékirás" némely feltűnőbb szépségeit kivánom kitüntetni. J. S, I. úr a „tudományos vizsgálódás" nevében beszél és mindjárt a czikkei jeligéjéül választott szavaival arczúl csapja a tudományos vizsgálódás egyik foelvét. Nem látszik tudni azt, hogy minden tudományos vizsgálódás kiindulási pontját a kétely képezi. A szabad kutatáson alapuló egyéni munkálkodás jogosultságát nem ismeri. A hivatalt tekinti jogczímuek arra nézve, hogy valaki egy tudományos kérdéshez hozzászólhasson CS ^ clZ akadémiai tanári kar és igazgató tanács jóváhagyását" annak kritériumául, hogy valaki igazat beszéljen. Frühwirth Samu, akadémiai énektanító J. S. I. úr szerint „mondhatta volna *j ogosan és hivatásszerűen" velem szemben: „Was deines Amtes nicht ist,'— da lass deinen Fürwitz." Vájjon, ha valaki Hans Sachsnak azt mondta volna: ne sutor ultra crepidam ! J. S. I. úr szerint jogosan és a tudományos vizsgálódás elveinek megfelelőleg járt volna-e el ? Vagy talán a mire nézve a klassikus német földön a csizmadiák tudományos közreműködését is nagyrabecstilik — ha az különben az irodalmi mértéket megüti — arra nézve nálunk egy lelkésznek irodalmi működése talán, „illetéktelen" és „komolyan nem vehető?" Én azt hiszem, hogy ha már J. S. I. úr a tudományos vizsgálódás terén a czéhrendszert kívánja alkalmazni, — akkor Siráchnak fentebbi mondatát inkább így kellett volna módosítania: „Was deines Amtes nicht ist, — das lass für deinen Pr iihwirth", — megfigyelvén azt is, a mit Sirach 21., 25. »mond azokról, a kiknek lábuk „gyors a másnak ajtajára." J. S. I. úr czikkeiben vagy ötször szedette ki „kövér" nagy betűkkel azon gondolatát, mely szerint csakis „a történelem iránti tiszteletből, de azért is, hogy külföldi hitrokonaink előtt reputatiónkat megőrizni segítse", —vette igénybe az ékirás mesterségét. Pedig czikkeiben léptennyomón egész a cynismussal határos tiszteletlenséget tanúsít azon személvek és tények iránt, melyekre hazánk történelméből és a magyar protestantismus múltjából hivatkoztam. E tekintetben csakis a következő ékes szavakra utalok, melyek által reputatiónkat külföldi hitrokonaink előtt emelni kívánta : „kerüljön csak egyszer J. K. úr a kozákok kezébe : akkor tudom, hogy ezen találkozást el nem felejti egész életében. Ráadásul előnkbe várazsolja a Hunyadyak és Zrínyiek népének fiait, a* mohácsi gyászt, Lajos király veszedelmét stb. Lám, mily nevezetes eredményeiben egy kozák dal!!!" No, ez szép ajánlás a külföld előtt, mely J. S. I. úr szavaiból két dolgot tudhat meg. Először azt, hogy nálunk egy tudományos vitaban argumentum számba mehet afféle kegyes jó kívánság is, hogy az esetleg más nézetet valló égvén „a kozákok kezébe kerüljön." A kapacitálásnak ezen módja minden esetre az újság ingerével fog hatni a „lovagias nemzet"-ről különben is meglehetős csodás fogalmakkal biró külföld előtt ! — Továbbá J. S. I. úr fentebbi szavaiból a külföld tudomást vehet azon pietásról is, melylyel nálunk némelyek nemzeti hagyományaink iránt viseltetnek, midőn „a Zrínyiek és Hunyadyak népét" gúnyosan említik, és „nemzeti nagy létünk sírját" a „hősvértől pirosúlt gyászW-t, — egy „kozák dal" hangjai mellett elő varázsoltatni kívánják! — J. S. I. úr a kozák hadak mozgósítása mellett egyúttal a szepességi jó hazafiak defensorául lépett fel, —ezeket írván : „ J. K. úr nemzetiségi excursióinak megvitatására mind addig nem vállalkozom, mig mi itt a szépességen, mint jó hazafiak, kötelmeinket hazánk irányában hűségesen teljesítjük és egymás közt, akár a species, akár a genushoz fog bennünket J. K. úr „szorítani", testvéries békében becsületesen megélünk. De egyre mégis kérném J. K. urat, ne feledkezzék meg egészen arról, hogy bizony mégis első a species, mert ha species nem volna, miből és honnan lehetne elővarázsolni a genust? Finom és lélektani megfejtéseit b.e v é s e m majd a m e m oriam-ba, hogy tudjak megint többet, mert a jó pap holtig tanul." Ezzel kapcsolatban idézi Luk. XIX. fejezetét, melyben Jézus Jeruzsálemnek a rómaiak által lett feldulását jövendöli meg ! Hol? mikor vontam én kétségbe a szepesiek — köztük J. S. I. — haza fiságát? Különben azt hiszem, hogy a szepesi jó hazafiak többet tudnak a logikából, semhogy a J. S. I. úr fentebbi szavaiban foglalt sophismát első tekintetre észre ne vennék. Hol tanulta azt J. S. I. úr, hogy a genus fogalma ellentétben állana a species fogalmával? Amaz magában foglalja ez utóbbit ; de mig a genus több speciest is felölelhet a nélkül, hogy azok individualitásának megsemmisítését követelné, — addig a specieseknek a saját genusuk közös jellegével mulhatlanul bírniok kell' — ha csak idegen elemet, széthúzó erőt, bénitó és megsemmisítő hatást gyakorló tényezőt nem akarnak képviselni egymással szemben. Én a szepesi jó hazafiakat speciesre nézve szászoknak, illetőleg németeknek, — de genusra nézve magyaroknak tartom. Ok magyar németek, — ellentétben a germán németekkel. Németség az ő faji jellegük, mely által külömböznek a magyar nemzet testét képező egyéb elemektől ; magyarság az ő nemzeti jellemvonásuk, melyet amazokkal közösen kell birniok, hogy más genusoktól megkülönböztethetők legyenek. Hogyan állíthatja tehát J. S. I. úr a speciest a genusszal ellentétbe, — és minő alapja van azon vádjának, mint ha én a <