Evangélikus Egyház és Iskola 1887.
Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A mi egyházi zenénk (Tolnay József)
20 úgy de ezzel megszüntetnők a közösséget, azt az eszközt, mely a vallásos hangulat, érzelem emelésének, nemesítésének egyik leghatásosabbika ; de megszüntetnők egyszersmind magának a nyilvános istenitiszteletnek főczélját is. — De ha a gyülekezetnek minden tagja rendelkeznék is a szükséges zenei képességgel és képzettséggel, és igy az énekben mindenki részt vehetne is, a mű-, többhangú énekléssel az istenitisztelet czélját még akkor se mozditanók elő. — Az ilyen éneklés ugyanis csak úgy lehetséges, ha az egyes rokon hangok egymás körül csoportosulhatnak ; ez a csoportosítás azonban nem valósítható meg az apostol azon utasításának mellőzése nélkül : Mindenek ékesen és jó renddel legyenek ti köztetek (I. Kor. 14 40)! De ha megvalósítható lenne is, az éneklésben résztvevőkre az éneklés nem lehetne emelő hatással ; mert azt a harmóniát, mely a mű-éneklésnél kifejlődik, az énekes maga nem igen hallhatja : az csakis arra lehet és van emelő, buzdító hatással, a ki az énekesek körén kivül esik, a ki őket hallgatja. — Ebből eléggé kitűnik, hogy a többhangu műéneklés a gyülekezeti nyilvános istenitisztelet alkalmával nemcsak meg nem valósitható, de nem is czélszerű. Aztán meg a gyülekezet éneke egyhangúsága mellett is többhangu-, amennyiben a benne résztvevő hivek különböző időkorbeliek, nembeliek levén, más- és más hangorganummal rendelkeznek és igy többféle hangon énekelnek : a mely hangok, kellő tudás és gyakorlottság mellett, harmóniában egyesülnek, összehangzást képeznek. A gyülekezet többhangu, mű-éneklése helyett minden gyülekezetnek arra kellene törekednie, hogy saját híveiből alakított énekkarral bírjon. — S az ilyen énekkarok kettős föladatot végeznének a gyülekezet kebelében. Egyik lenne az, hogy egyes nagyobb ünnepek alkalmával az ünnepiesség díszét, nagyszerűségét emelnék az által, hogy péld. istenitisztelet kezdődtével a gyülekezetet üdvözölnék, vagy pedig prédikáczió közben, a textus fölolvasása után, hasonló tartalmú énekkel a községet még inkább fölhívnák, figyelmeztetnék a nap jelentőségére, Istennek irántunk és hozzánk mutatott kegyelmére, jóságára sat. Másik föladata pedig az lenne, hogy a gyülekezet egyhangú énekét vezetnék, azt szépítenék, nemesítenék s igy bizonyos fokig és értelemben művészivé tennék ! Ilyen énekkarok, ha az énekvezetők, a kántorok, és tegyük hozzá, a papok, zenei képességgel birnak, és egy kis jóakarattal rendelkeznek, minden gyülekezet körében alakithatók. — A gyülekezeti tagok, a kik reá képességgel birnak, az ilyen énekkaroknak szívesen tagjai lesznek ; mert a beléjök való belépés mással nem, pusztán egy kis idő-áldozattal jár, — azzal is csak akkor, midőn mást úgy sem tehetnek. Élő és világos példák igazolják, hogy az ilyen énekkarok, a hol vannak, milyen szerepet visznek. Péld. temetések alkalmával, ha tehetősebb ember hal meg, közre kell működniök. Tudok rá esetet, hogy az énekkart a szomszéd faluba is elvitték. — S igy mellett, hogy a gyülekezet körében kimondhatatlan szellemi haszonnal működnének, még anyagilag is hoznának némi-némű hasznot, a mit számtalan módon gyümölcsözővé lehetne tenni akár gyámintézeti, akár népkönyvtári sat. czélokra! Azt talán nem is szükséges mondanunk, hiszen a dolog természetéből folyik, hogy az ilyen énekkarok tagjainak a gyülekezet híveinek, még pedig lehetőleg vallásos híveinek sorából kell kerülnie, külömben azt a szép és nemes föladatot, melynek megoldására vállalkoznak, nem érhetik el. — Nem érhetik el pedig azért : mert előadásukból, ha külömben még olyan szép, talán művészi lenne is, hiányzanék a meggyőződésszülte bensőség, a vallásos melegség és igy azt, magukból hiányozván, énekük másban sem kelthetné föl, erősitené meg. Ellenkezőleg : igen könnyen megtörténhetnék, hogy egyesek, a kik külömben vallásosak, de a külső körülményekhez nagyon is ragaszkodnak, midőn az idegen, sokszor talán nem is a legjobb szemmel nézett felekezetbelit látnák, tőle saját éneküket hallanák, nemcsak nem épülnének, hanem az isteni tisztelet czéljával egészen ellenkezőt tennének! Ha már az énekkarok működését is csak határhoz mérten és föltételesen engedjük meg az istenitisztelet alkalmával, a magán éneket egészen ki kell onnét zárnunk. — És pedig ki kell zárnunk azért : mivel az isteni tisztelet czélját, az épülést nem segiti elő ; mert a helyett, hogy a gyülekezet tagjaiban a vallásos hangulatot, érzelmet emelné, fölkeltené, azoknak figyelmét egészen magára vonja s igy puszta élvezet tárgyává leszen. Az isteni tisztelet körében pedig önálló czélúl, ha külömben még olyan szép, nemes volna is, semmi sem jelenhetik meg, — hanem csak is eszközül. — A magánéneklésnél pedig mindig ki lennének téve a gyülekezeti tagok az élvezés veszélyének ; mert az illető mü-énekes előtt nem annyira a hivek vallásos hangulatának, érzelmének emelése, nemesítése, mindinkább művészi ámbiczió, kitünésvágya lebeg. — Ám alkalmazzák nagyszerű kórusaikat, mü-énekeseiket azok, a kiknek szükségük van rája, hogy tartalmi szegénységüket külső fénynyel, művészi pompával, gazdagsággal, ragyogással pótolják : mi nem megyünk utánok, nekünk az ilyenekre nincs szükségünk! Mi tehát isteni tisztelet alkalmával a gyülekezet jó, gyakorlott éneklése mellett teljesen elégségesnek tartjuk az énekkarok éneklését. — Az a hangszer pedig, a mely a gyülekezet éneklését, vagy az énekkarét is, ha kísérettel akar énekelni, vezeti, összehangzóbbá-, harmonikusabbá teszi, nem lehet más, mint az orgona, mely képes egész zenekart is helyettesíteni. Ez magában foglalja a hangnak minden nemét és faját, elkezdve a fuvolya lágy hangjától egészen a tárogató harsány hangjáig s igy az emberi hangulat, 1 , a vallásos érzelem minden, de minden árnyalatát, fokát kifejezheti. — Erre külömben talán képes volna a vonó és fuvó hangszer is; de ezek még sem alkalmazhatók távolról sem úgy, mint az orgona: már csak azért sem, mert mig
