Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Rimabrézó (Liszkay János)

jó, szabad prédikácziónak hatásáról a hívekre; hogy lestek azok minden szót a szónok ajkiról, nem győzték eleget hallani s csak ritkán esett meg, hogy itt ott egy elaludt. A hivek rendesen, örömmel jártak isteni tiszteletre, mert épültek. De volt alkalmam egy, különben jó szónoknak előolvasásait is hallgatni s hatását a hívekre szemlélni. Látszott soknak arczán, hogy nem érdekli őket az olvasás, hogy unatkoznak, részben aludtak, vagy ha lehetséges volt, beszélgettek is ; itt azután áhitatosságról, épülésről, jó hatásról nem igen lehet szó s nem is lehet csodálkozni, ha a hivek ritkábban járnak el templomba s közönyösek lesznek az isteni tisztelet iránt. A kihintett mag azután nem is hozhatja a várt gyümölcsöt, mert a vetés módja el van hibázva s ez, mint tudjak, a termés sikerére nagy befolyással bir. Ezt a lelkésznek kellene első sorban látnia és tapasztalnia, de fennt mondottuk azt, hogy némely ember vagy nem tudja, vagy nem akarja tudni hibáját. Mivel azonban minden lelkésznek meg kell győződve lennie a szabad szónoklat előnyeiről az előolvasás felett, mivel ezt kivánja prot. isteni tiszteletünk lényege, mivel ezt világosan követeli egyházi rendtartásunk 272. §-a, azért kötelessége volna minden prot. lelkésznek emlékezetből prédikálni. Ha nem teszi, úgy rosz példát ád hiveinek a kötelességmulasztásban ; elveszti hivei előtt azon nimbust, melylyel a nép derék lelkészét körül övezi, mely őt állásánál és tudományosságánál fogva illeti is, s kétessé teszi működésének sikerét. Ha tanitó, ki a lelkészt a szószéken helyettesíti, olvas, ez nemcsak megbocsátható, sőt természetes, mert ő el van foglalva egész héten át iskolai teendőivel; de ha vannak lelkészek, kik a tanítónak megakarják tiltani, hogy szabadon prédikáljon, ugy annak okát semmikép fel nem foghatom, mert előttem inkább csak dicséretet érdemelnek azon tanítók, hogy az isteni tisztelet emelésén úgy fáradoznak. Ha már most fürkésszük az okokat, melyek a lelkészt arra indíthatják, hogy mindég előolvasson, ugy szerintem az egyik az lehet: hogy épen nem, vagy csak nagy ügy gyei-bajjal képes egész héten át legalább vasárnapra szóló prédikáczióját fogalmazni és betanulni, akkor hivatását elhibázta s mig csak működik nyugtalan lesz élete, mert lelkiismerete azt sugallja, hogy hivatását nem tölti be, mint kellene. A másik többször előforduló ok az lehet, hogy a lelkész kényelemből olvas s elmulasztja kötelességét hű munkásként teljesíteni. Ez szinte igen nagy baj, mert mik a következményei ily kötelesség mulasztásnak, fent emiitettük s könnyen elképzelheti magának minden buzgó protestáns; ép ezért kötelessége is minden protestáns hivőnek oda hatni, hogy ezen baj, a hol előfordul, orvosoltassék. Hogyan ? Ezen kérdésre már felelni nem soraim czélja, azon tanakodjanak azok, kiket a baj érint, vagy arról irjon más, kit a dolog érdekel. —

g— lllFÉli, Rimabrézó, 1887. juníus 14-én. — A kezeim között levő alábbi hű másolat, melynek főpapi írástudó s ihletett pennából eredő érdekes tartalma a „

lupus et agnus" meséjére elevenen emlékeztet, nagvtiszteletü Szerkesztőséggel nyilvánosságra hozatal szempontjából is közleni ezennel kötelességszerű bátorságot veszek magamnak. A sajátságos felekezeti felfogásról tanúskodó, s leginkább a gömör-kishonti ág. hitv. ev. papok a róm. kath. egyházra nézve felette sérelmesnek talált ténykedését vádolva feltüntető püspöki feljajdulás eképen szól: „2013/1886. Nagyméltóságú vallás- és közokt. m. kir. Ministerium ! Az egyházmegyém plébánosai által beterjesztett anyakönyvi másolatokat időközönkint átnézvén, már ismételten méltó felháborodással kellett értesülnöm protestáns testvéreink üzelmei, és épen nem Krisztusi igaz szeretetet lehellő viselkedéséről velünk katholikusokkal szemben ! Hogy nekik most sok szabad, azt nagyon jól tudom, és azért keveset törődöm vele, ha a törvény határain belől zsákmányolják ki a kedvező helyzetet. De a törvény megszegését tűrnöm nem szabad; az ellen tiltakoznom kell, és pedig kétszeresen akkor, midőn egyházam és híveim már a természet adta jogait kell megvédenem! Legközelebb megtekintvén a tiszolczi plébánia területén létező vegyes házasságokról hozzám beterjesztett kimutatást, annak 9-ik pontjában a következőket kellett méltó megütközéssel olvasnom: ,egybekelési év: 1873. A házastársak neve: ág. vall . . . . róm. kath. gyermekeik: (három fiú, két leány). A fennálló polgári törvények szerint, mely vallású ? Valamennyien a lutheránus hitben neveltetnek ! A m egjegyzések rovatában pedig: .Lutharánus imaházban' esküdtek. A férj oly dühös lutheránus, hogy feleségét elveri, ha meri a katholikus templomot látogatni!' Ez a ténválladék, hogy több hasonesetet elm ellőzzek, mely arra birt, hogy a magas ministeri umhoz forduljak orvoslásért. Mert kérdem a legnagyobb tisztelettel : megegyeztethető-e ez a fennálló törvényekkel, mely a vegyes házasságból származó gyermekek vallását a nem szerint határozza meg az ismert értelemben? megegyeztethető-e a lelkiismereti szabadsággal hogy a protestáns férj bottal kezében riassza vissza nejét a katholikus templomtól? azt hiszem, nem; s épen azért keresek orvoslást a magas ministeriumnál annál is inkább, mert alig hiszem, hogy találkozzék jogtudós, ki az 1868-diki ez irányú törvényt csak is a katholikusok s nem egyszersmind a protestánsokra is tartaná kötelezőnek, ámbár a gyakorlatból ezt lehetne következtetni! Mert mig protestáns testvéreink alig hiszem, hogy a csak negélyzett Krisztusi igaz szeretetből nap-nap után vádolják be a kath. papokat jogtalan, a mint mondják „elkeresztelés" „elanyakönyvezés" czímen, addig ők, hogy szintén „jogtal

an ul-e" nem mondják, nem csak