Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Szerkesszünk naptárt az evangyéliomi népnek (Farkas Gejza)

158 liiánya az azokért való hevülést, buzgólkodást és munkásságot megbénítja, az áldozatkészség éltetó' forrásait elapasztja, az egy hitben való együvé tartozás kapcsait meglazítja, s hova hamarabb széttépi. Ez szüli aztán a vallástalanságot, a hitetlenséget ; azt a hitetlenséget, mely már nem elégszik meg azzal, hogy titokban aláaknázza a vallás, az egyház alapköveit és oszlopait, hogy azok, ha lehetséges volna, maguktól dó'ljenek össze, hanem, mely nem átalja fölemelt fővel, nyilt homlokkal támadni minden ellen, a mi szent, mely kibontva és kitűzve büszke zászlóit, nyilt harczot folytat Isten országa ellen, hogy ledöntse Szionunk szent falait s feldúlja annak oltárait és szentségeit. Es a vallás, a hitélet hanyatlásával arányban hanyatlik az erkölcsi élet is. Mert a hol meglazultak azon kötelékek, melyek az embert Istennel összekapcsolják, ott okvetlenül meglazulnak az emberi társadalom legszentebb kötelékei, a családi élet kötelékei is. Pedig a családi élet valódi alapja a keresztény társadalomnak. A hol az szenved, ott beteg a társadalom, nem fejtheti ki életerejét, nem teljesítheti életfeladatát s nem felelhet meg különösen ama fenséges hivatásának, melyet ügy szoktunk nevezni, hogy: Isten országának építése e földön. Nem akarom e helyen és ez alkalommal a szomorú jelenségeket egész meztelenségükben feltüntetni, melyek a mai társadalom vallás-erkölcsi sülyedésének symptomáiként mutatkoznak, csak jelezni kívánom, hogy azok csakugyan léteznek, hogy a kinek szemei vannak a látásra, meglássa azokat. Mert azok előtt szemet hunynunk nem lehet és nem szabad, ha a mai társadalom vallás-erkölcsi életének valódi diagnosisát megalkotni akarjuk, hogy aztán sikerrel foghassunk a gyógykezeléshez. Van orvossága a bajnak, de csak egy : a vallás, az egyház iránti szeretet, annak intézményei iránti érdeklődés, egyszóval a Krisztus evangéliumából fakadó élő hit, mely mindeneket megelevenít és ujjá szül az ő isteni erejével. Ezt ébren tartani, ezt fejleszteni, ápolni és megszilárdítani legyen közös törekvésünk. Ha ebben erősek leszünk, megfogunk állani szilárdan a másik mellett is, érteni az egyházi és iskolai önkormányzati jogunk iránti hűséget. Ezen önkormányzati, önrendelkezési jog legszebb joga, de egyszersmind legszentebb kötelessége is a protestáns embernek. Ez nyitja meg előtte az egyházi tér sorompóit, hogy azokon belől egyháza ügyeinek vezetésébe befolyhasson. E tény fontosságának elismerése végett elég annak a történelemben kifejtett eredményeire utalnom. A nem protestáns embernek tulajdonképen nincs egyháza. Nincs oly értelemben, hogy ő annak élő, tevékeny, munkás tagja lehetne. A hol csak feltétlen engedelmesség követeltetik, a befolyás, a szabad cselekvés minden joga nélkül, ott az ember activ tényező nem lehet. Csak a protestáns ember érti és tudja igazán, hogy neki egyháza van. Tehet érte, emelheti azt, irányozhatja fejlődését, egyszóval magáénak érezheti szíve legbensejében. Ebben rejlik a mi protestáns egyházi és iskolai önkormányzatunk nagy fontossága és ereje, mely századokon keresztül képesítette az egvházat — hagyományos protestáns szegénységünk daczára — önmaga, intézményei, különösen iskolái fenntartására a legválságosabb időkben is, anélkül, hogy kívülről jövő segélyt vagy támogatást vett volna igénybe. Sokszor félreértetett és megtámadtatott ezen mi autonómiánk, még azzal a váddal is illettetett, hogy az lepel gyanánt használtatik hazafiatlan üzelmek eltakarására. Igaztalan vád! Az igazi protestáns autonomia soha nem jött, és nem is jöhet az állammal, annak alkotmányos törvényeivel és a józan hazafiassággal ellentétbe, s midőn mi evang. protestánsok kívánunk maradni, rendíthetlen hűséggel megállva autonomiánk talapzatán, egyszersmind hű és jó hazafiak is akarunk lenni, a szó legigazabb és legnemesebb értelmében. Erre nézve, meg vagyok győződve, mindnyájan egyetértünk. Fogjunk tehát kezet a közös czél elérésére a jelzett irányelvek érvényesítése által édesmindnyáj an, akár az egyházi, akár a világi elemhez tartozzunk; hogy pedig ezen közös erővel való működést mindinkább biztosítsuk magunknak, nézetem szerint súlyt kell fektetnünk az egyház-felügyelői intézményre, mely evang. egyházunk múltjában oly hasznosnak és áldásosnak bizonyult. Ezen összműködés érdekében kérem önöket t. uraim, ne tagadják meg tőlem támogatásukat! Kérem mindenek előtt Nagyságos felügyelő urunkat, mélyen tisztelt elnök társamat, legyen segitőm, mint tapasztaltabb a közigazgatás terén, tanácsadóm, viseltessék irántam azon jóakarattal, melylyel boldogult elődöm oly nagy mérvben dicsekedhetett s mely nélkül dicstelen erőlködés maradna minden igyekezetem ; kérem egyházmegyénk tiszt, tisztikarát, melynek eddig én is egyik szerény tagja voltam, folytassa kiváló bizalmi állásában közhasznú munkáját a szokott pontossággal és lelkiismeretességgel ; kérem kedves lelkésztársaimat, mint közvetlen munkatársakat a vallás, az egyház szolgálatában, ne vonják meg tőlem ezután sem barátságukat, rokonszenvüket s buzgó közreműködésüket a reám bízott szép, de nehéz munkában ; kérem altanodánk tiszt, tanári karát, gondozza az eddigi hűséggel egyházmegyénk ezen missiót teljesítő fontos intézetét, hogy mint a múltban, úgy a jövőben is neveljen evang. egyházunknak és különösen ezen mi tolna-baranyasomogyi egyházmegyénknek hű fiakat, derék oszlopembereket, ápolja szeretettel egyházunk veteményes kertjét, melynek talajából kell kikelnie, s abban növekednie az öntudatos prot. gyülekezeti életnek ; kérem az egyházak érdemes elöljáróit, s mindenek felett igen tisztelt világi urainkat összességükben, miszerint a társadalomban elfoglalt állásuknál, befolyásuknál és tekintélyüknél fogva legyenek támaszai evang. egyházunknak, s épen tekintélyüknél fogva emelői tekintélyének. Az ily közös erővel folytatott munkálkodásba helyezem én az elérendő siker iránti reményemet és bizalmamat 5 és midőn ezen munkánkhoz annak megsegítő kegyelmét és áldását kérem, a kitől jön minden jó adomány, és