Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Az orgona-közjátékok (Frühwirth Samu)

150 müveit erkölcsös jellem kívántatik hozzá, hogy valaki ezeken felülemelkedve, a család közös jóléteért egyéni ambicziójáról lemondjon. De bár számításba veszem is mindezeket, mégis szomorúan tapasztalom, hogy népünk családi élete nem olyan, mint a minő a fenálló viszonyok között is lehetne, s a minőnek lennie kellene. Félszázadév alatt két század nyomoruságával hanyatlott a családi viszony a patriarchalis élet fennségétől az önzés silányságáig ; — ez pedig népünk jólétének alakulásában nem csekély jelentőséggel bir. A középsorsu emberek között aggasztó módon felszaporodott válóperek, melyek sokaságáról maga a bíróságok ügyszámait is megfigyelő napisajtó nem egyszer méltó megütközéssel emlékezett meg, valamint a nép alsóbb rétegeiben folyton szaporodó, már-már botránkozást is alig keltő vadházasságok élő tanúságot tesznek a mellett, hogy vagy a népnevelésben, vagy a társadalom erkölcseinek védelmére hivatott törvénykezésben, vagy épen mindakettőben hiba van. De mit mondjunk még a családi élet egyéb viszonyairól ? Szeretném hinni, hogy népünk családi életének megítélésében tévedek, hogy ismereteim tere e tekintetben korlátolt, hogy a pesszimizmus fekete üvegén át nézem az állapotokat ; de hát attól tartok, hogy nem is tévedek, azonfelül pedig másutt is úgy áll a dolog amint én azt saját lelkipásztori körömben láttam. Kisérjük csak figyelemmel népünk családi életét s oly tapasztalatokhoz jutunk, melyek valami gyökeres orvoslás óhajtását fogják bennünk felébreszteni. A legszentebb s úgy a természet, mint az erkölcs örök törvényein alapuló viszony a szülök és gyermekek közötti kapocs, — mely pedig a patriarchalis idők rozsdát nem fogó s erős arany lánczához mérten mai anyagias irányú korunkban talmi arannyá, hogy ne mondjam, kóczmadzaggá kezd silányodni. A szülők nem tekintik gyermekeiket czélnak, — életük, munkájuk, fáradozásuk, törekvéseik czéljának ; hanem tekintik eszköznek, — saját jólétük, kényelmük, háztartásuk, vagyonszaporitásuk eszközének. A legtöbb földmives szülő a szerint mérlegeli, szereti és dédelgeti gyermekeit, a mily mértékben hasznot s munkasegitséget remél testi erejétől a jövőben. Mig ép, erős testalkatú gyermekét elárasztaná minden jóval, tömné miként a késre szánt libát, hogy csak mielőbb kezébe nyomhassa a kasza nyelét és az eke szarvát ; mig álszeretettel nézi el egykor veszélyesekké fejlődhető hajlamait s gyermeki csintalanságait, nem tagad meg tőle semmit, retteg életeért, mintha csak előpénzt akarna neki adni nem sokára nyújtandó szolgalatáért ; addig vézna, csenevész, talán épen beteges gyermekével vagy igen keveset, vagy épen semmit sem gondol. Ugy tekinti, mint egy hívatlanul betolakodott vendéget, kitől jó volna mielőbb szabadulni ; mint a gazdaságára bekebelezett adósságot, mely minthogy hasznot nem hoz, a gazdaságot fogyasztja s azért azt hova előbb ki kellene tábláztatni. Arra nem is gondol, hogy a kellő ápolás, gondozás, testgyakorlat a gyöngeséget erővé fejlesztheti, vagy a testi fogyatkozásokat a szellemi tehetségek kiművelése sokszorosan kárpótolhatja. Ö befektetés nélkül akarja gyümölcsözővé tenni tulajdonát s azért durva őszinteséggel mondogatja még gyermekei előtt is, hogy bárcsak elvenné őt az ur Isten ! Alig nyiladozik a gyermekek elméje, már látniok kell szülőik viselkedésében az alacsony számítást. Az ellentétes bánásmód s igy méltatlanság nagyon érleli az elmét s kifejleszti egyrészt az önhittséget és gőgöt, másrészt a hálátlanságot sőt megvetést. Csoda-e aztán, hogy az Ur 4-ik parancsolata alig lép ki az iskola küszöbén innen. Pál apostol ama bölcs parancsolatának lábbal tiporása : ti szülők ne adjatok okot gyermekeiteknek a megbotránkozásra, vagy az ő szavaival szólva, „ti atyák ne ingereljétek haragra a ti magzatitokat", majd mindig meghozza a 4-ik parancsolat mellőzését. Pedig e baj, fájdalom, nagymértékben jelentkezik népünk családi életében. Amint az ifjú erejének öntudatára ébred, amint durva munkabírásának fölényét szülője felett megismeri, azonnal ő kezdi ezt eszközeíil tekinteni, még pedig oly eszközül, amely napról napra veszít értékéből s igy tiszteletéből. A mily mértékben hanyatlik az agguló szülők ereje, azon mértékben apad szülői tekintélyük s az anyagias alapon felszerelt fiak tehernek tekintve őket, nem átallják halálukat óhajtani, hogy a megpanaszolt kegyelemkenyeret maguknak és gyermekeiknek megtakarítsák. Ha a szülők tekintélye olykor természetes jogába akar lépni, egyenetlenség, czivakodás, legtöbbször verekedés is támad a családban. Megdöbbentő jelenség az, mennyi panasz merül fel e tekintetben az utóbbi időkben, pedig tény az, hogy a szülői szeretet és a szégyen a nagyobb részt el is tagadja. Holles Dániel. Az orgona-közjátékok. Hogy mi a közjáték — azt e lap t. olvasóinak magyarázni fölösleges; csak annyit legyen szabad megjegyeznem, hogy e soraimban csak oly közjátékokkal szándékozom foglalkozni, melyek egyházi énekünk egyes sorai között használtatnak itt-ott az isteni tisztelet alkalmával. Sokan azok közül, kik egyházi éneklésünk elvégzése és vezetése iránt eddig kellő érdeklődéssel nem viseltettek, némi idegenkedéssel azt a kérdést tehetnék : „Hát a közjátékok használata vagy nemhasználata, — azok megtartása vagy eltávolítása, — tulaj donképen tartozik-e az egyházi kérdések közé? — Erre minden kétségen kívül csak „igen"-nel felelhetünk, és e kérdés megvitatása annyival is inkább érdekes, mivel arra indít az e lap f. é. 11-dik számában megjelent „az orgoná"-ról szóló czikk, melyben y. úr felvilágosítást ád „a templomi orgonajáték czéljáról, az orgona hangjainak megválasztásáról, és az elő- és közjátékokéról. Csak a postludiumról hallgatott y. úr, — miért? — azt nem értem! Az orgonajáték „nagyságai", kikre oly büszkeséggel hivatkozik, mily gyönyörű postludiumokat irtak! Vagy a postludium már nem az isteni tisztelethez való ? — az már post festum? —