Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Egyházi énekeink kérdéséhez (Justh Samu István)

114 vetkezik, hogy a róm. egyház érdeke kizárólag az egvházi rend és nem a papság és a hívők közös ügye. Dehát megemlékszik a nagynevű főpap az úgynevezett „duló és szünetelő ostrom "-ról is. És ezzel önkénytelenül elárulja annak feltevését, hogy ismét bekövetkezhetnek oly idők, a milyeneket már feljegyzett a világtörténelem, a mikor ugyanis népnek milliói vagy elszakadtak a hierarchiától vagy vele szemben semleges álláspontra helyezkedtek. Igaz ugyan, hogy szóló szerint a kik nyiltan elszakadtak az „fegyház"-tói, azok nem a nép zöme, hanem az állam volt; de hát az állam fogalma a nép zöme nélkül üres szól! am és a hívők közönségét is a ,nép zöme képezi. Szóló a nélkül, hogy megemlítené a reformácziót, átsurran több, mint három század eseményei fölött; mi azonban sem a reformáczió, mint új korszakot alkotó világtörténelmi mű, sem annak az egész emberiségre s így közvetve magára a római egyházra is gyakorolt jótékony befolyása fölött csak úgy könnyedén napirendre nem térhetünk, mert ezekben a századokban vannak feljegyezve a protestáns egyháznak azon gyászos korszakai, melyeket méltán nevezhetünk duló vagy legalább is szünetelő ostrom korszakainak. Ezen korszakokban nyiltan üldöztettek a hivek azért, mert nem akarták többé tűrni azt, hogy nekik csak kötelességeik és ne egyszersmind jogaik is legyenek, mert élénk tudatában annak, hogy nélkülök egyház nem létezik, visszakövetelték azon őket megillető természetes jogot, melynél fogva „religiojukat úgy gyakorolhassák, amint azt annak isteni szerzője parancsolta." — Csakhogy annak isteni szerzője nem Péter apostol ám, a ki maga is bűn és az emberi gyarlóság törvénye alá rekesztetett, annál kevésbé a római pápa; mert hiszen tudjuk, hogy a pápák is csak emberek voltak, sokszor tévedtek és egymásnak" sokszor ellentmondottak, — hanem igenis az Ur Jézus Krisztus, a kitől egyházát, s a kit egyházától elválasztani nem lehet s a ki nem ,a testből és vérből álló Péter személyére, hanem annak sziklaerős hitére építette fel anyaszentegyházát; s hol ez a rendíthetlen erős hit meg van akár a népek sokaságában, akár ott, hol ketten avagy hárman egybegyűltek az ő nevében, -— ott jelen van a Krisztus, ott azok, a kikben és a kik között jelen van a, Krisztus, egytől-egyig mind a Krisztus helytartói. Es a ki keresztény önérzettel az Úrban dicsekedve elmondhatja ezt : ..Élek immár, de többé nem én, hanem a Krisztus él én bennem," vagyis : a kiben megszületett a Krisztus, s a ki Krisztussal meghalt a bűnnek s feltámadott ő vele az új életnek : az önmaga. Pétere, ha tetszik pápája üdvözítő hitének, mely fölött a pokol kapűi , sem vesznek diadalmat. S ha az a legnagyobbnak tartott prot. államférfi pár év előtt a berlini parlamentben azt mondhatta, hogy : „A hol katholikusok vannak, ott a pápa nem idegen, hanem oly otthonos, miként az ő hivei" : úgy a római parlamentben meg egy, ha nem is legnagyobbnak, de nagynak tartott katholikus államférfi elmondhatta volna azt, hogy : A hol a Krisztus van s a hol a Krisztus evangelioma tisztán és igazán taníttatik, ott a keresztények nem idegenek, hanem oly otthonosak, miként az ő Krisztusuk és az ő Krisztusoknak evangelioma. Mert hát, mi bizony igen sajnos, — minket protestánsokat még mindig eretnekekül tekintenek és igen sok kath. államban mint idegeneket csak tűrnek, sőt imitt-amott még csak nem is tűrnek, de üldöznek. Bellarmin jezsuita egyszer így okoskodott, midőn egy protestánssal vitatkozott : Az igazság a mi részünkön van; mert a mit mi igaznak tartunk, azt ti is igaznak tartjátok, tudniillik a kath. egvházat, — de a mit ti igaznak tartotok, azt mi nem tartjuk igaznak, a ti prot. egyházatokat. De hát a protestáns a jezsuitát saját fegyverével győzte le, így szólván : Legyen hát az igaz, a mit mind a ketten állítunk s ne az, a mit csak egvikünk állít; — azt mind a ketten állítjuk, hogy a Jézus Krisztusban való hit üdvözít," tehát ez az igaz hit, — de hogy a római pápában való hit üdvözít, azt mi protestánsok nem állítjuk, azt csak ti katholikusok magatok állítjátok. De soha se feleseljünk egymással; mert úgyis mindig Jézusnak van igaza, a kinek egyházáért, melynek tagjaiul valljuk magunkat, — mi sokkal többet áldozunk, mint kath. atyánkfiai, a kiknek községi, állami és vallásalapból milliók és milliók állnak rendelkezésükre, holott mi eltekintve azon morzsaléktói, melyet az állam asztaláról számunkra lehullatnak, hitbuzgóságunkból eredt önfentartásunkra vagyunk utalva. A kitűnő főpap nagyszabású beszédére még csak két megjegyzést, szabadjon koczkáztatnom. Az egyik az, hogy annak az úgynevezett „szünetelő ostrom"-nak ma is ki van téve minden vallás egyháza, és pedig saját kebelében azok részéről is, a kik ahhoz tartoznak, akár kath., akár prot. legyen az. Kár volna tehát bármely egyház részéről holmi kulturharcz felelevenítésével akarva nem akarva egyengetni az utat arra, hogy a most „szünetelő ostrom" ma-rholnap nyilt „duló ostrom"-má fajuljon. S a másik az, hogy ezen szünetelő ostrom vagyis az egyház iránti közöny megszüntetése czéljából tegyük meg azt, a mit nekünk protestánsoknak már sokszor és régen lelkünkre kötöttek a mérvadó körök, hogy egyesüljünk, mert az egyesülés megsokszorozott erő, egyesüljünk evang. ker. egyházunkban az Isten országa terjesztésére ; mert, — s ebben igazat kell adnunk a bíboros főpapnak, — „minden élet önmagából fejleszti a fentartó és alkotó erőt; emberi működés nélkül az isteni segély csudatény, mellre tétlenül számítani annyi, mint Istent kisérteni." Thomay Jozßef. Égyhézi énekeink kérdéséhez, i. Miután a Jeszenszky Károly, evang. lelkész úr által egyházi énekügyünk körül felvetett kérdések