Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Nekrológok - id. Raphanidesz Károly (Kliment Lajos)

76 tán a kormány elleni „illoyalitásra", vagy „kulturharczra" való lázításra magyaráztathatnék, ez tán ellenkeznék a modern protestáns „liberalismussal", mely azonban a maga valóságában nem egyéb protestáns nihilizmusnál, a protestáns egyház érdekeinek, sőt — így folytatólag haladva — lételének feladásánál. Meghajolunk tehát a „jóakaró" kormány előtt, mely ismeretes „szabadelvűségénél" fogva, most már csak „javunkat" akarhatja, töredelmesen meghajolunk a „hazafias" kath. klérus előtt, mely hisz most már nem fenyegét bennünket „inquizitióval", sőt „édes testvéreül" fogadott. Nem kívánjuk a „szent békét" megháborítani, inkább tűrünk s elfogadunk, ha nem is mindent, de legalább is igen sokat. Hogy pedig az annyira megbecsülhetlen k ü 1békét sértetlenül megóvjuk, inkább önmagunk közt folytatunk „furcsa (?!) háborút" marczangoljuk egymást Ízetlen, végtelen polémiákban, lelkészeink s tanítóink inkább torzsalkodnak egymás ellen, sőt egyházi és iskolai elöljáróikat sem kiméivé, az egyházunk irányában nem mindig jóakaró nyilvánosság terén. Exempla sunt odiosa. E sorok írója, habár csendes magányába visszavonulva s kifáradva, lemondott már arról, hogy kiszálljon a nem mindig nemes fegyverrel folytatott versengés küzdhelyére; de azért nem szűnt meg a fenebbi irányban felmerülő mozzanatokat folytonosan éber szemmel s élénk érdeklődéssel kisérni. És azok sorában lehetetlen volt, hogy elkerülje figyelmét a budapesti lapoknak azon meglepő, sőt megdöbbentő közleménye, miszerint bizonyos Vécsey János, budapesti polgári lelenczház létesítésére tett nagyobbmérvű alapítványt, a többek között azon intézkedés mellett : hogy az illető gyermekek valláskülönbség nélkül legyenek ugyan felvehetők, de feltétlenül a kath. hitvallásban, és pedig in majorem dei glóriám apáczák által, nevelendök. Nem de ezen rendelkezés által, egyfelől csillogó szabadelvűség (!) szemfényvesztése mellett, másfelől szomorú, sötét szellemű múltra emlékeztető rendszeres proselytacsinálásra számított nemtelen lélekvadászat szándékoltatik új életre (!) ébresztetni, és pedig még hozzá az ország fővárosi hatóságának védnöksége alatt, s tényleges közreműködése mellett?! S íme ! sajnálattal kellett tapasztalnunk, hogy ama szintoly törvénytelen, mint gyűlöletes czélzat ellenében mind eddig a sajtó terén egyetlenegy hang sem emelkedett. És mi protestánsok tán, ezen, egész egyházunkat megalázó, s nemzedékről nemzedékre súlyosan megkárosító merényletet is a szokott indifferentizmussal vagy — „liberalizmussal"(!) fogjuk-e — agyon hallgatni?! Annyira kecsegtetőknek találjuk-e a kath. főpapok nagylelkű áldozatkészsége által alapított árvaintézetek és nő-növeldék gyümölcseit, hol a „valláskülönbség nélküli felvételnek" kápráztató czége alatt nem csak a nyomasztó szükség által szorongatott protestáns árvagyermekek, hanem előkelő, m ívelt családok sarjadékai is — a szülőknek saját hitvallásuk iránti vétkes hűtlenségéből, esnek áldozatul a katholiczizmussali édesgető ölelkezésnek?! De teljesen ignorálva a dolog már csak azért sem maradhat, minthogy a czélba vett intézet csak az illető alapító levélnek a fővárosi tanács, illetőleg törvényhatósági bizottság általi helybenhagyása után juthat practicus érvényre, mely alkalomból a kérdéses, megbotránkoztató kikötés, majdnem lehetetlen, hogy törvényesség, vallás- és lelkiismeret-szabadság, felekezeti jogegyenlőség s korszerűség szempontjából, szóba ne jöjjön, s meg ne semmisítessék. Ámde nem elég, hogy eme nagyfontosságú, életbevágó ügyünk sorsát csupán a véletlenre bízzuk, hogy még őszinte, jó barátaink is egészen készületlenül legyenek kénytelenek felvenni a harczot a minden esetre jól fegyelmezett ellentáborral. Aide toi et Dieu t'aidera. Éberségre, so rak ozásra, erélyes vitára buzdítani nem csak az összes protestáns egyháznak közönyben még meg nem dermedt híveit, hanem a többi hitfelekezetek tagjait is, — ez czélja a jelen soroknak, közös lévén a veszély mindnyájunkra nézve, kiknek gyermekei — a humanitás leple alatt — a törvényszerű egyházi kötelékből való kiszakítás, s a tervszerű katholizálás áldozataiul vannak kiszemelve. Kövessük Czékus István, tiszakerületi ág. hitv. püspök lelkes példáját, ki épen e napokban („Pesti Napló" február 22-diki szám) velőt rázó módon bocsátotta nyilvánosságra a rozsnyói kath. plébánosnak térítvények kicsikarása körül követett törvényttipró eljárását, a kormány s országgyűlés figyelmét erélyesen felkíván a vérlázító sérelem orvoslására. De ne kövessük a protestantizmus egyik volt bajnokának tanácsát, kiről — úgy látszik — elmondhatjuk : „Interdum et bonus dormitat Homerus", midőn a „Pesti Hírlap" február 14-diki számában megjelent czikkében a felekezeti „békének" minden áron való megőrzése szempontjából a

/ „Quieta non movere" jelige politikáját ajánlja. Ámde az „ecclesia militans" soha nem „nyugszik", s míg ő folyton fegyverben áll, addig nekünk is folyton a fegyveres önvédelem résén kell állanunk, mit fájdalom ! amúgy is igen lanyhán teljesítünk. És „rebus sic stantibus" a protestantizmus jogainak szemes és hatályos megóvására nézve a nemzet egykori „bölcsének" híressé vált mondatával zárjuk be sorainkat: „A nemzet (s így egyházunk) jogai csak akkor veszhetnek el örökre, ha azokat ö nm agunk gyáván feladjuk." PS liMiili/ A nagy-kürtösi (Nógrádm.) ág. hitv. evang. egyház buzgó, s úgy a köznép mint a helyi s vidéki intelligenczia, valamint lelkésztársai előtt közszeretet- és tiszteletben álló lelkésze, néhai nagyt. id. Rafanidesz Károly folyó évi jan. hó 8-án délutáni 5 órakor rövid betegeskedés után életének 72-ik évében jobb létre szenderült. — Szomorú bár, de elmuiaszthatatlan kötelességemnek tartom, a kezeim közt lévő