Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Észrevételek a békési stb. (Veres József)

61 másutt biztosított volna is özvegye és árvái számára kellő segélyt; a bekebelezési díj aránytalanul nagy, de csak egy dó' óta, az újonnan belépők terhére; az évi járulék nem egyenlő, az özvegyek és árvák évi segélye pedig egyenlő. Mi az özvegyárva-intézet czélja? Az, hogy az elhalt egyházi hivatalnok özvegye és árvái kaphassanak némi évi rendes segélyt, és ne legyenek kénytelenek vagy nyomorogni, vagy alamizsnáért rimánkodni, élő szemrehányásúl az elhalt hivatalnoknak és az egyháznak. Úgyde az azután tökéletesen mindegy, akár ez, akár az az intézet adja az évi rendes és biztos segélyösszeget, csakhogy adja. A mi ennél többet akar, túl lő a czélon, s bármiként forgassuk, szépítsük, nem egyéb, mint nyerészkedés; szívesen meg, engedem,' hogy nemes szándékkal, de mégis nyerészkedés az intézet javára, az egyes tagok rovására. Nem szabad elfelejtenünk azt sem. hogy a tagok részéről a befizetés bizonyos, a tagok javára a segély bizonytalan; hiszen a hivatalnok felesége előbb meghalhat, mint ő, vagy újra férjhez mehet; gyermekei nagykorúakká lehetnek, s ez esetben saját befizetése mind elveszett pénz ő reá nézve; a koczkázat éppen nem egyenlő, mert a nyereség valószínűsége sokkal kedvezőbb az intézetre ; a mit minden érvelésnél meggyőzőbben bizonyít az a tény, hogy az intézet vagyona évről évre tetemesen gyarapodik. Ha pedig a fizetési kötelezettség nem is egy, hanem több intézetnél terheli a hivatalnokot s esetleg úgy fizet mindnyájánál, hogy egy fillért sem lát majd belőle családja, s ezen évi járulékot csekély fizetésből, úgy szólván saját és családja szájától kell elvonnia : akkor természetesen nagyon siilyos az ilyen teher. Am kötelezze az esperesség mindenik hivatalnokot arra, hogy családja biztosításáról gondoskodjék (komolyan gondolkodó családapánál ezen kötelezésre, túlzott gyámkodásra sem lenne szükség), de elégedjék meg egy ilyen biztosítással. Ilyen okok alapján tette meg már 1879-ben a pénztárvizsgáló bizottság a következő jelentést : „A többféle nyugdíjintézetekhez járuló tanítók túlságos megterheltetésére vonatkozólag javasoltatik : miután az országos tanítói nyugdíjtörvény alapján minden tanító köteles, oda fizetni, az lijonnan választandó tanítók az özvegyárva-pénztárhoz járulni ne köteleztessenek." — A határozat azonban minden megokolás nélkül kereken kimondotta, hogy „a hivatalba lépő tanítóknak az intézetbe való kötelező belépése továbbra is teljes érvényben fentartatik. " 1881-ben már újra fölmerült az indítvány, a csabai tanítók kérvénye kapcsolatában, de a gyűlés ekkor is fentartotta a kötelezettséget. Ennek daczára 1882-ben megint csak ismétlődött az indítvány is, a határozat is, ez utóbbi azonban ez alkalommal megokolva : „tekintve az intézet által az özvegyek és árváknak nyújtott jelentékeny segélyt, ezeket a jótéteményektől megfosztani meg nem engedheti (de hát a ki sem özvegyet, sem árvát nem hagy maga után, vagy azokról máskép kellően gondoskodott?!) másrészt nem hajlandó a bizottság egy hivatalnokot sem a belépési kötelezettségtől feloldani (az agglegényt, csupa nagykorú gyermekekkel biró özvegyet sem?!) nehogy ekként az intézet a hivatalnokoknak csupán egy részéből alakulván, esperességi jellegét elveszítse." Az utóbbi ok fontosságát nem látom be; legalább nem találom oly nyomósnak, hogy, miatta elháríthatatlan, nehéz teher viselésére kényszerítse az esperesség azokat is, a kik nem igénylik, nem óhajtják az intézet által kilátásba helyezett kedvezményeket. E tekintetben tehát úgy kellene módosítani az alapszabályt, hogy az esperességbeli egyházi hivatalnokok kötelesek tagjaivá lenni az intézetnek, ha csak hivatalfoglalásuk alkalmával ki nem mutatják, hogy más, hasonló czélú intézetnél ezével legalább is egyenlő kedvezményt már biztosítottak családjuknak. A föntebbi megjegyzések döntő erejéről, meggyőző voltáról — az egyéni felfogás dolga — nem vitatkozom; de viszont arról meg vagyok győződve, hogy az alapszabályok olyatán módosítása mellett is minden lelkész és tanító tagjává lenne az intézetnek, ha a második és főakadályt elháríthatnók, a mi nem egyéb, mint a szertelen nagy bekebelezési díj. Itt a bökkenő ! Eleinte a bekebelezési díj — úgy hallom — 6 frt volt ; 1871-ben azonban oda jutott az intézet, hogy a jövő évi kiadás már nem lett volna fedezhető a tagok évi illetékeiből, s akkor határozták el az évi illeték fölemelését, de ezt csak csekély összeggel, s a bekebelezési díjak szertelen fölcsigázását az újonnan belépőkre, de ezt már azután derekasan, 60—120 frtig! — No de — hogy úgy mondjam — az ágiót, kényszerárfolyamot így felerőszakolni s másfelől a részvényvásárlását megparancsolni, az már egészen önkényes eljárás teljes leplezetlenségében! Ezt azért kellett emlékezetbe hoznom, mert a nagy keblezési díjak pártolói, kik azonban maguk azt nem fizették, most untalan azzal állanak elő, hogy az újonnan belépőknek azt a nagy előnyt kell ily magas áron megváltaniok, hogy kész és biztos tőkéhez állottak be az intézethez. Pedig lám a bekebelezési díj felemelése nélkül akkor már nem bírták volna fizetni az évi segélyt, s voltakép a régi tagok tartoznak köszönettel az újaknak azért, hogy azok őket és addig befizetett pénzüket a nagy bekebelezési díjakkal megmentették. De másrészt kérdem, a pénztár ily állapotában méltányos, igazságos, illő-e a bekebelezési díjat az évi tagdíj tízszeresére felszöktetni az új belépőkre nézve, a régi tagokat pedig, kiknek családja a legnagyobb valószínűség szerint előbb élvezi a segélyt, ezen új, tömérdek adótól egészen megkímélni ? ! Igazságos csak az lett volna : vagy — bevallván a nagyobb bevétel előteremtésének halaszthatatlan szükségét — az addigi évi díjat kellő öszszegre felemelni, vagy pedig azt mondani : díjainkat nem emeljük, tehát természetesen a családunknak járandó segélyösszeget sem emelhetjük, mert azt csak az ezután belépők magasabb befizetésének rovására emelhetők. Látni fogjuk, hogy a segélyösszeget nagyon is emelték s ez által az újonnan belépők pénzeit befizetéseik arányán messze túl igénybe vették. Azon elv szerint, a mit ugyan komolyan venni nem lehet, hogy a tőkével rendelkező intézet tagjává lehetni csak a tőkével arányos bekebelezési díj befizetése mellett engedhető meg, azóta már kétszer is emelni kellett volna a bekeblezési díjakat, hiszen most a tőke majdnem háromszor annyi ; most tehát a bekeblezési díjnak 160—350 frt körül kellene lennie.