Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Az erkölcsi érzet eredete és természete Darwinnál (Bohus Pál)

•406 kicsinv, mégis egész házat tart a vállán, s a lánczszem nélkül gondolni sem lehet lánczot. Hadd, legyenek ők az elsők — nem a fény- és méltóságban — ilyeneket egyházunk nagyon gyéren osztogathat : de az érdemben a méltó ságban ; ámde mi se maradjunk el mögöttük. Legyenek ők a nagy folyók, melyek a nehéz hajókat viszik hullámaikon, mi meg legyünk esőcsöppek s áztassuk a földet égi harmat módjára. Szóval lengjen át minket is az az igazi, egyháza javát szerető, s egyházunkat jó és rosz időkben a zátonyra jutástól megmentő áldott szellem. Azt mondják, e szellem hanyatlik, lankad. — Részben talán igaz. — Középosztályunk most emberesedé' ivadéka nem felel meg az ősapák szellemének. Egy rosz szellem sokakat jégre vitt és tönkre tett, ezek aztán se embernek, se Istennek! De nincs-e itt épen ideje, hogy megfújjuk a tárogatót, hogy rámutassunk az örvényre, hogy felköltsiik ama jobb szellemet, a mely imitt-amott vagy szunnyadoz. vagy már kihalóban ? ! A másik táborban egy idő óta ujabb szellem kezd nyilatkozni. Az áldozatkészség mérhetetlen nagysága csodálkozásra birja a kedélyeket, és méltán! — Ok maguk büszkén hirdetik dolgaikat a világnak — s azt mondják, hogy ez a katholikus szellem kifolyása. Azt persze nem mondják, hogy az a kath. szellem most új fegyverrel kel élethalál tusára, — régi engesztelhetetlen ellenével a protestantismussal. Ha nem mondják is, kiolvassuk azt a sorok közül. Am guruljon a hógörgeteg a meredélyen alá, s seperjen el mindent, a mi útjába akad; — a gyönge ibolya megvonulva, ott marad helyén s midőn elvonult a görgeteg felette — tovább terjeszti édes illatát. Am fordítsa a róm. kath. klérus minden kincsét czéljai elérésére, csak mi el ne szakadjunk a talajtól, a melyben gyökeredzünk — s nem fog minket ez az áram elseperni. Igaz, hogy itt a leggyengébb oldalon támadnak meg, de azért nincs okunk meghátrálni, sőt inkább, tegyük mi is azt kicsiben, a mit ők nagyban! Leonidas az emberfeletti harczban elesett, ügy lehet, mi is elhullunk a küzdelemben; de egyházunkat mindaddig, mig a protestáns szellem él, féltenünk nem kell. A szellem — ez a mindeneket összetartó egy czélra irányzó kötelék, a kicsinyt nagygyá növeli, a gyöngéket nagy erővé egyesíti, ez ment meg a megsemmisüléstől, s ezen újabb talán legutolsó megpróbáltatásból is győzelmesen új életre hozandja egyházunkat! — Mert a szellemet — fegyver nem fogja! Farkas Gejza. Az erkölcsi érzet eredete és természete Darwinnál Midőn Darvinnak a vallásról alkotott nézetéről szólottunk, azoknak ker. alapon való tarthatatlanságát tüntettük fel. S ha ő az erkölcsi érzetet is akarja fejtegetni, ezt bizonyára csak azért teszi, hogy az emberről az ő felfogásában teljes képet nyújtson olvasóinak, s hogy megmutassa, mint úttörő, miként lehet erkölcsiségről természetrajzi alapon is szólani. Az erkölcsiségről elmélkedvén, fejtegetéseinek naivsága minden lépten nyomon előtérbe lép, s ámbár sokszor találkozunk egészséges eszmékkel, melvek az író, a búvár agyában olykor felvillannak : tanához ragaszkodó öntudatos következetessége miatt, azoknak lánczolatai mindenütt befejezetlenül maradnak. Legfontosabb különbséget lát az alsóbb rendű állatok és az ember között a lelkiismeretben. S ha az állatnál az észbeli tehetség annyira kifejlődött volna, mint az embernél, akkor ez is bizonyára szert tehetett volna az erkölcsi érzetre, mert a társúlás ösztönénél fogva, a rokonszenv iránti hajlam erősen mutatkozik benne. A szellemi tehetségek fejlődésével az agyvelőt megszállják a már véghez vitt cselekedetnek emlékei, s a ki nem elégitett ösztönök ilyenkor a szerencsétlenség vagy nyugtalanság érzetét ébresztik fel. A beszédképesség elérése után a negativ vágyak positiv tettekké lesznek s a közjóra való munkálást a közvélemény mozdítja elő, a mint a társfelek kívánalmainak a teljesítését hangsúlyozza. S midőn így a társadalmi ösztön létrejön, — mely csupán a rokonsz.enven alapúi, — az egyéni szokás az, mely a társfelek cselekvési módját egyedül és feltétlenül meghatározza. A társadalmi ösztön s a társaságban való öröm élvezete csak a szülői és gvermeki vonzalomnak kibővítése, mely kibővítést a természetes kiválás idézi elő. Az ösztönszerű rokonszenv a tökélyesbűlt értelmi tehetség mellett már arra is bírja az embert, hogy embertársai dicséretét nagyra becsüli, a gúnytól és gyalázattól idegenkedik. Tehát első sorban cselekvéseinél is még azoknak a társadalmi ösztönöknek és az ő önző vágyainak befolyása alatt áll, melyek az ő ősi, majomféle elődeitől maradtak reá. Később a megfontoló tehetség megtisztúl, s a pillanatnyi öröm vagv fájdalom érzetétől függetlenül cselekszik az ember úgy, a mint Kant mondja : „én saját személyemben nem akarom az emberiség méltóságát megsérteni". A társadalmi ösztön, mely utólsó és legfőbb alapját képezi az erkölcsiségnek, sokkal hatalmasabb az emberben, mint más kevésbé állandó ösztönök, mert az ez által sugallt cselekedetek rövidebb, pillanatnyi idő alatt hajtatnak végre, mig egyéb cselekvései az embernek ha erkölcsöseknek mondandók is, már megfontolás mellett, vagy pedig a szokás hatásából folyólag hajtatnak végre. Az erkölcsi érzetnek eredete és természete világosan szemünk elé állítja továbbá azt is, hogy a társadalmi erények hamarább kifejlődnek az emberben, mint a melyek csak egyes személyekre vonatkoznak. Mutatják ezt a vadnépek példái, a kik az egyes személyekre vonatkozó erényeket, ha azok az egész törzs jólétét nem érinték : tiszteletben nem tartották. Ez onnan keletkezik, mert az ős ember,