Evangélikus Egyház és Iskola 1886.
Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Adatok németországi stipendiumaink történetéhez (dr. Szeberényi Gusztáv)
404 g) Ha akár a kezelési költség csekélyebbé válnék, vagy segélyre képesített egyén nem volna, ez esetben a felesleges maradvány együvé növesztendő addig, mig száz tallért nem tesz s ez eljárás addig folytatandó, mig a tőke annyira növekszik, hogy 30 tallér kamatot hoz s e tőkéből egy kisebb, 26 tallérból álló segélydíj nyujtassék egy akár Lipcsében, akár Wittenbergben az egyetemen tanulmányozó s arra érdemes ifjúnak. 2 tallér a főkonzisztoriumnak, 2 pedig kezelési költségre fordíttassék. h) Yalamint senki nem részesülhet ezen segélyben, a ki a kivánt feltételeknek meg nem felel, és a nevezett egyetemeken nem tanúi, úgy annak meghatározása, eldöntése, hogy az érdemesek melyike részesittessék, ez a főherczegi egyháztanács és konzisztorium elé tartozik; ha több egyenlően érdemes közt volna a választás, ez esetben sors által döntendő el, melyike kapja? i) A ki e segély díjban egyszer részesült, élvezheti azt három évig, feltéve, hogy tanulmányait azon egyetemen folytatja, melyen azt elnyerte. S. L. báró Gutschmid Keresztély. Megerősítve Frigyes Ágost, szász fejedelem által 1791. deczember 17-én. Közli : dr. Szeberényi Gusztáv, bányakerül. püsp. lllftiliL — Azon tisztelt urakat, kik előfizetéseiket meg eddig be nem küldték, kivált pedig a több évre tartozásban levőket, hátralékaik törlesztésére kéri a kiadó. — Az orosházi evang. egyház presbyteriuma mult hó 26-án tartott gyűlésén többek közt ezeket határozta : Az évszázados ünnepélykor tartott bál összes bevétele 508 frt az egyházi százados alaphoz csatoltatik. A költségeket az egyház viseli. — Veres József lelkész megbizatik, hogy a nevezett ünnepélyről írjon emlékkönyvet, melyet a gyülekezet fog kiadni. — Sántha Károly s. szt.-lőrinczi lelkészt az ünnepély emeléseért egy értékes ezüst serleggel tiszteli meg a gyülekezet. — A Chován-féle tótnyelvű choral-gyüjteményt a gyülekezet, mint tisztán magyarajkú, nem togadja el. — Azon indítványt, hogy a köznapi délutáni istenitisztelek beszüntettessenek, a gyülekezet elutasította. 0. u. — Luther-társaság. Fabiny Teofil, bányakerületi felügyelő úr ő nagyméltósága kegyes volt e napokban a Luther-társaság elnökeit fogadni, kik a társulat nevében s megbizásából azon kérelemmel járultak egyházunk s hazánk e kimagasló alakjához, hogy a szerény vállalatunk fölötti védnökséget elfogadni kegyeskedjék s örömmel jelenthetjük, hogy ő exezellencziája nem csak társulatunk ezen kérését teljesíteni, hanem annak alapító tagjai közé is lépni méltóztatott. Fogadja ezért ez úttal is legforróbb köszönetünket, s vajha teljesülne nemes szívének azon, valódi protestáns lelkülettől áthatott szavakban kifejezett óhaja, karolná fel egyházunk nagyja apraja ügyünket, mely az ő meggyőződése szerint is hivatva van fontos missiót végezni. Quod facit Deus! — A Luther-társaság javára befolyt november 15— 30-ig : Kisbabóth bodonhelyi egyháztól 5 frt 17 kr., Ihász László 4 frt, Bodiczky Kálmán 4 frt, Csecsetka Sámuel 4 frt, Hanesz Sámuel 4 frt, Kliement Lajos 4 frt, Sárkány János 4 frt, Schleining Vilmos 4 frt, Benkár Dénes 4 frt, Czinkotszky Márton 4 frt, Petz Gusztáv 4 frt, Kernuch Adolf 4 frt, Csermák Kálmán 4 frt. Hrk János 4 frt, bonyhádi gymnas. tanári kar 4 frt, veszprémi egyház 4 frt, ifj. NYOMATTA WIGAND Jeszenszky Károly 4 frt, Barcza Kálmán 4 frt, újfazekasvarsándi egyház 4 frt, Csepregi György 4 frt, Kolbenhayer Lajos 4 frt, tótpelsőczi evang. egyház 4 frt, Drottner Pál 4 frt, Thebusz János 4 frt, zólyomi evang. egyház 4 frt, Mockovcsák János 4 frt, besztex*czebányai egyház 4 frt, beszterczebányai algymnas. 4 frt, Graf József 4 frt, beledi evang. egyház 4 frt, Tomka Gusztáv 4 írt, Schwalm György 4 frt, Bujkovszky Gusztáv 2 frt, szucsányi evang. egyház 4 frt, Terray Gyula 4 frt, bazini evang. egyház 4 frt. Fabinyi Theofil alapító 100 frt. összesen 243 frt 17 kr. — Pozsonyban a magyarhoni ág. hitv. evang. egyetemes egyház theolog. akadémiája és az ágost. hitv. evang. lyczeum 1886. évi november 30-án, délelőtti 10 órakor a könyvtári teremben a két tanintézet jótevőinek emlékére hálaünnepet rendezett a következő műsorozattal : 1. „Az TJr az én hú pásztorom" choral, éneklé a lyczeumi dalárda. 2. „Emlékbeszéd" Pálovics Miklós theologustól, előadta a szerző. 3. „Festlied" Schmidt Károly Jenő theologustól, előadta a szerző. 4. „K dobrodincom" Boór László theologustól, előadta a szerző. 5. „Jól te vők" Holéczy Zsigmond theologustól, előadta a szerző. 6. „A 103. zsoltár" Stein K.-tól, éneklé a lyczeumi dalárda. — Harangok és harangláb ! — A nagylaki ág. hitv. ev. egyház, egyes bőkezű hivei kegyadománya folytán, négy új nagyobbszerű összhangzatos harangot öntet, a meglévőket, miután igen jó és kellemes hangúak, s igy kár volna átöntetni, hajlandó jutányos áron, valamelyik egyháznak átengedni. Súly szerint a legkisebb 125, középső 350, legnagyobb 700 régi font. Szükség esetén a harangláb is megvehető. — Bővebb felvilágosítással szolgálhat a papi hivatal. — Lelkészválasztás. — Felső-Lehotán (Zólyommegye) novemberhó 24-én Kovács Dániel választatott lelkészszé. — Beküldetett Orosháza, Történeti és statisztikai adatok alapján ismerteti Veres József, orosházi evang. lelkész és az orosházi választó kerület orsz. gyűlési képviselője. Ára : fűzve 1 frt, kötve 1 frt 20 kr. Ezen szerkezetére nézve igen érdekes, kiállítására nézve gondosságra valló monographiát, hazai gyülekezeteink története iránt érdeklődők ügyeimébe melegen ajánljuk. — „Magyar Háziasszony." A kandalló mellett. Ittott már bekopogtat hozzánk az idő, melyben legkedvesebben a kandalló mellé buvunk. Mily jól esik, ha ilyenkor oly olvasmányt birunk, mely érdekünket lekötve elfeledteti velünk a künn uralkodó zord telet. A „Magyar Háziasszony" áldozatkész kiadóhivatala elismerésre méltó buzgalommal iparkodott olvasónőinak ezen óhaját is kielégíteni, amennyiben hazánk legelső Írónőjének Beniczky Bajza Lenkének „Zsebkendő és legyező" czímű roppant érdekfeszítő regényét megszerezte és a „Magyar Háziasszony" előfizetőinek díszes kiállítású külön mellékletben nyújtja, mely mellékletek megőrizve beköthetők s könyvalakban minden könyvtár díszére válnak. — Ezáltal újra megmutatta a „Magyar Háziasszony" hogy semmi áldozattól nem riad vissza és mindent elkövet, hogy a lapot, mely amúgy is a legfinomabb Ízléssel és ritka szakavatottsággal van szerkesztve, oly színvonalra hozza, melyen még a legkényesebb igényeket is kielégítheti s mely a hazai irodalomnak díszére válik. — Megjegyezzük még, hogy a később belépő előfizetők Beniczky Bajza Lenke regényének már addig megjelent íveit kívánatra pótlólag ingyen és együttesen bérmentve megkapják. — A lap e 1 őfizetési ára évenkint 6 frt, félévenkint 3 frt, negyedévenkint 1 frt 50 kr. Előfizethetni a „Magyar Háziasszony" kiadóhivatalában Budapesten, V., nagy koronautcza 20. sz. a. — A kiadóhivatal mutatványszámot ingyen és bérmentve bárkinek is küld, aki ezért legczélszerűbben levelezőlappal hozzáfordul. F. K. POZSONYBAN.