Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Bányakerületi papiértekezlet

•376 volna? — ezt aztán igazán illemtudásból elhallgatta. Fejedelem, méltóság, herczegnek csak nem mondhatta — ez semmi módon sem lévén összeegyeztethető' azon alázatos czímmel, a melylyel magát a róm. püspök illeti, „szolgák szolgája" vagy pápa. Szentségé-nek nem mondhatta egyszerűen azért, mert nem szent. Tán Antikrisztusnak mondta volna Lutherrel? Mondta hát egyszerűen embernek. Az úr más ranggal nem illeté magát mint embernek fia, az ő szolgájának már kevés, ha embernek mondják. Lám csak kibúvik a zzeg a zsákból — lám csak nem egyébb a rómkath. hierarchia magva, mint emberi hiúság, és szentképű gőg és felfuvalkodottság. Azt hitték, hogy tömjénezni fognak nekik Heidelbergben — s törtek helyébe eléjök egészséges borsot. * Az új-pesti plébános a vasárnapokon templom körül történni szokott zsibaj miatt a városi elöljáróságot kiprédikálta. A magistratus nem is késett a plébánust az alispánnál feljelenteni, tekintélyének csorbitása okából. Az alispán kérdi a panaszlóktól mit mondott olyat a pap, hogy vádat emelnek ellene? „Korholt minket — volt a válasz — hogy nem vagyunk keresztyének." Jól tette! volt az alispán rövid válasza. E párbeszédet egy kath. lapból veszszük át, a mely e közleményt azzal a megjegyzéssel kiséri, hogy „hálás elismerést szavaz a keresztyén alispánnak." Ez az alispán mint tudni való Földváry M., a pestmegyei evang. esp. felügyelője, s mi a midőn elismerésünkkel a fővárosi „collegához" csatlakozunk, csak azt az egyet szerettük volna, hogy midőn őt a szép keresztyén névvel illeti — a mi nagy ritkaság róm. kath. atyánkfiai részéről — hozzá tette volna még azt is, hogy evangelikus avagy ha mást nem, a mit a róm. katholikusok velünk szemben oly igen szeretnek használni, lutheránus. — Adjuk meg kinek-kinek a magáét! A pápa egy lateráni kápolnát több millió költséggel restauráltatott — a munka befejezése alkalmából a következő emlékezetre méltó szavakat mondta : „mit tennék én, ha nem volnék négy fal közé zárva, és ha nem volnék kényszerülve fiaim adományából élni." Szerencsénk, hogy nem hiszünk a csalhatatlanságban, különben el hinnők a bár erős vonásokkal rajzolt állapotot, s ez esetben kénytelenek lennénk szánakozni a jobb sorsra érdemes egyházfő felett! illflli. A bányai kerület, Budapesten 1886. évi október 11-én nagys. és főtiszt, dr. Szeberényi Gusztáv püspök úr elnöklete alatt tartott papi tanácskozmányának Jegyzőkönyve: Jelenvoltak : Nagyt. Belohorszky Gábor bácsszerémi, Kramár Béla bánáti, Raab Károly barsi, Achim Adám békési, Hrencsik Károly fő- és Händel Vilmos honti al-, Svehla János nógrádi, Láng Lajos pestmegyei esperesek; Thebus János, Bakay Péter, Szeberényi Lajos, Hurtay György, Doleschall Sándor és Holles Dániel lelkészek. 1. Főtisztelendő püspök úr szivélyesen üdvözölvén a konferenczia egybegyűlt tagjait, — miután azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy tanácskozmányaink legtermékenyebb mezeje a gyakorlati lelkipásztorkodás, miért is azt a tagtársak kiváló figyelmébe ajánlja, a tanácskozást megnyitotta. 2. Mindenek előtt azon kérdés merült fel, váljon egy fi- és egy nőtestvér házastársai között van-e sógorsági viszony s ennélfogva, ha a két testvér meghal s életben maradott házastársaik egybekelni kívánnak, szükséges-e dispensatiót kérniök? Miután az egyházjogi elv a sógorsági viszony megállapítására a házasfelek valamelyikéhez való vérrokonságot feltételez s ily vérrokonság nélkül sógorság nem létezik, az elhalt fi- és nőtestvér életben maradott házastársai, illetve özvegyei között sógorsági dispensatiónak szüksége fenn nem forog. Ezen egyházjogi elv azonban a korábbi vérségi és sógorsági viszonyban mit sem változtat, s így, ha két testvér egy sógorsági viszonyban álló nővel és férfival kel egybe, s ez utóbbiak később ismét özvegyekké lévén, egybekelni kívánnának, viszonyuk előbbi házasságaik után volna elbírálandó s csupán dispensatió mellett kelhetnének össze. 3. Figyelemre s megvitatásra méltónak találta a konferenczia azon, — a korábbi gyakorlattal egészen ellenkező kérdést, vájjon egy férjes nőnek oly gyermekét, kit a szülésznő s keresztszülők, de általán a közvélemény, esetleg maga az anya is törvénytelen viszonyból származottnak jelentettek be, a törvényes férj nevére s a „törvényes származás" rovatába kell-e beanyakönyveznünk vagy nem? — A tanácskozmány hosszú, beható vita után e fontos kérdésre vonatkozólag következő megállapodásra jutott : tekintve, hogy a keresztelési beanyakönyvezést sem a lelkész magán véleménye, sem a szülésznő és keresztelési tanúk jelentése, sem a közvélemény, sőt az anya bevallása sem, hanem csupán a házassági anyakönyv van hivatva szabályozni; tekintve, hogy az anyakönyv vezető lelkész akkor, midőn egy férjes nőtől származott s állítólag nemtörvényes gyermeket a törvénytelenül születtek rovatába bejegyez, illetéktelenül, s az érdekelt feleknek, az ő hatáskörébe nem is tartozó kellő kihallgatása nélkül, birói ítéletet hoz, — holott nincs kizárva a lehetőség, hogy a gyermek mégis a férj gyermeke légyen; tekintve pedig különösen, hogy egy 1885. évben hozott kúriai döntvény a férjes nőnek gyermekeit a törvényes házasság származékainak tekinti mindaddig, mig az ellenkező törvényesen be nem bizonyúl, — fölkéri főtiszt, püspök urat, hogy a kerületbeli lelkészeket körle velileg utasítsa, miszerint az ily gyermekeket, saját biztonságuk érdekéből is, mindenkor a törvényes férj nevére s a törvényes szülöttek rovatába anyakönyvezzék. 4. A törvénytelen viszonyból született gyermekek az utóbb kötött házasság által törvényesekké lévén, azon kérdés merült fel : szabad-e az ekként törvényessé vált apa nevét a házasság megkötése előtt keresztelt gyermek „szülőinek neve, vallása, állapota" rovatába utólag bevezetni vagy pedig nem? Miután az anyakönyvi bejegyzések mindenkor csupán a jelen állapotot vannak hivatva fölvenni, az ily utólagos bejegyzés pedig a jelen állapotot megváltoztatja s így a születési körülmények hű leírását kétségessé teszi; — miután az anyakönyvek hitelessége sem utó-