Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Költemények - Győry Vilmos sírjánál (Dalmady Győző)

•351 előtted megáll, ki tégedet megkérd, hogy a milyen kemény te vagy, olyan gyengéden érző volt az ő szíve, s hogy a milyen hideg te vagy, olyan melegen dobogott egykor az Ő keble családja, hivei, egyháza, hazája s a szenvedő emberiség iránt! . . . Emlékoszlop ! Mi szeretni fogunk téged azért a drága halottért, kinek hamvai felett állasz. Mi szeretni fogunk téged a nemes érzelmekért, melyek téged e kedves sír fölé emeltek. Te emlékoszlopa lészsz a sírban álmodó jeles papnak és költőnek ; te emlékoszlopa lészsz a müveit, a lelkes magyar társadalom kegyeletének! . . . Ti, kik a jeles pap és költő sírját ily díszesen megjelölétek, kik a lázas munkában korán megtört férfid árváiról sem feledkezétek meg, budapesti hivei, liitsorsosai, irótársai, barátai s tisztelői itt és a távolban, fogadjátok a protestáns egyház, a művelt magyar társadalom s az elárvult család őszinte háláját! — Neveitek családi ereklyeként maradnak a pap és költő gvermekeire, utódaira: — ereklyeként, mely a nemesszivű kezdeményezőnek, Ivánka Imre jeles hazánkfiának nevétől — a falusi szalmafedél egyszerű lakójának igénytelen nevéig tanúbizonyságot tesz azon tiszteletről, szeretetről és kegyeletről, melylyel e nép, e nemzet jobbjaihoz, szellemi munkásaihoz ragaszkodik. — Fogadja a budapesti evangyéliomi egyház, fogadja a megdicsőült férfiú barátaiból és tisztelőiből alakult gyüjfőbizottság, fogadja a budapesti lelkes hírlapirodalom s a nagylelkű adakozók mindegyike mindnyájunk meleg háláját ! . . . Emlékoszlop ! Győry Vilmosnak, a budapesti evang. egyház lelkészének, a bányai egyházkerület jegyzőjének, a magyar tud. akadémia levelező s a Kisfaludy- és Petőfy-társaságok rendes tagjának, a nagy papnak, a jeles költőnek, a példás férjnek s atyának és jó barátnak, az Isten emberének .... emlékoszlopa, ezennel Isten nevében ünnepélyesen felavatunk és átadunk gyászos, de magasztos rendeltetésednek! . . . Jelöld hosszú időkön át a jeles pap és költő sírját; daczolj az idők viharaival; az ég gondviselése őrködjék feletted! — Gyászos gyülekezet ! A budapesti evangyéliomi egyházat s vele együtt a magyar protestantizmust egy rövid évtized alatt két súlyos csapás, két kipótolliatatlan veszteség érte. — Most tiz éve a nagy Székács, másfél évvel ezelőtt pedig a jeles Győry hanyatlottak sírba. Az evangyéliomi Sion s a magyar közszellem géniusza méltán gyászolnak sirhalmaikon ! De ne essünk kétségbe; nem vesztettük el őket örökre. Műveik fennállnak, emiékök daczol az idők mohával. Szellemök él, hat, alkot, gyarapít! Mert igaza van Győrynek, a papnak és költőnek : „Csak az lesz por, mi porból vétetett . . . A lélek él, nem ér enyészetet! Amen." Horváth Sándor. Győry Vilmos sírjánál. Dctlmady Győzőtől. Én intéztem hozzád A legutolsó szót, Sirod szélén állva! Azután leszálla Örökre koporsód. Ez az utolsó szó Nehezebb volt nékem, Mint a hantok rajtad, Mint a gyász, mely az nap Rád borult sötéten. De mégis könnyebb lett Utána a lelkem : Ott kitört fájdalma ! Szavamat halhatta Az egész végetlen. Ottan megmondhattam A sötét mélységnek : Hiába örvendez ! Tőlünk ő el nem vesz. Mi nem adunk téged. Lehetetlen, hogy te Ne hallottad volna ! Szeretet, barátság Sirod körülállták, Bútól meghajolva. És ha meghallottad, Szavam meg is váltott : Ennyi szeretetben Megtaláltad könnyen A szép mennyországot. Te csak megtaláltad, És boldog vagy végre ; De mi elvesztettünk Hjába volt küzdelmünk Reményinknek vége. Oda vagy ! Nem ad ki Mélysége a földnek, Hatalma nagyobb volt ! A szelid apostolt Nem láthatjuk többet. Még is e kőemlék Elcsüggedni nem hagy ! Téged föl nem kelthet, De rajta nevednek Betűi ragyognak. Sírköved is több fényt Araszt a világra, Mint a hiu pompa, Mely fejét fenn hordja, S kápráztat hiába. Nevedben is több a Melegség, a lélek, Mint tettében másnak ; A kövön is áthat, És a kö megéled. A ki megpillantja, Felhagy a panaszszal, Közelséged érzi ! Te jelensz meg néki, Reménynyel, vigaszszal. Az élet keresztjét Nem tartja súlyosnak ; Kitartásra inted, Mert csak erős lelkek Diadalmaskodnak. Ott a siron túl is Te vagy jótevője. Költő és apostol ! Rád csak áldva gondol, S bizva néz előre. Nem hiszi, hogy téged Örökre elvesztett : Szózatodat hallja. És az megnyugtatja, Mint az égi zengzet. Szomorú, magányos A temető szerte ; De mióta itt vagy, Mintha ő is nyíltabb És nyájasabb lenne. Megragadja őt is Szózatod varázsa, Edesebbek álmi — — Könnyebb neki várni A feltámadásra. Könyvismertetés, A bánáti ágost. hitv. ev. esperesség monographiája, az esperesség önállóságának ötvenéves fordulója alkalmából, az egyházmegye megbízásából, jubileumi emlékül írta Kernuch K. Adolf sándorfalvi evang. lelkész és esp. főjegyző. Temesvárott 1886. — Midőn e monografia ismertetésére határoztam el magamat, eszembe jutottak egy veteránunknak egy kitűnő tehetségű és képzettségű ifjabb tiszttárshoz intézett ama szavai: „igyekezzék öcsém uram valami maradandót írni." E külömben bölcs tanács azonban némely esetben a legjobb akarat, a legkitűnőbb szellemi tehetség mellett sem követhető, ha ahhoz egyszersmind némi anyagi tehetség is nem járul. Különösen egy önálló, eredeti történeti mű megírása rendesen sok utánjárás s így nem kevés költséggel is van összekötve, a mit egyes ember ritkán bír meg, azért egye-