Evangélikus Egyház és Iskola 1886.
Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Az elemi iskola csendélete (Micsinay Pál)
•310 voltam ez értelemben felszólalni. S most ismét nagyon kapóra jön ezen, az egyházi téren eddig unikumot képező szokatlan esemény, hogy kérő, esdő szavamat ismételten emeljem fel a kiváltságos osztályosokhoz: kérünk titeket, mi, az egyház hű napszámosai, a dicső ősök unokáit, örököseit, váltsátok meg ti nekünk ezen szégyenletes koldúlásainkat, évi rendes, tisztességes kötelezett adományaitokkal ! Az egyház terén rothad a köznép a terhek alatt. Ott, a hol a templom kijavítása 1500 frtba kerül s kivetés utján az egy lelkes parasztgazda 52 frtot vállal magára, azonkívül szekér és kézi napszámot ad, — ott egy ezer holdas földbirtokos, a kire kivetni semmit sem szabad, s a kinek tetszésére bizatik hozzá járulni a terhekhez saját belátása szerint, különféle kikötések és feltételek mellett 10 frtot adományozott. A másik, szintén ezer holdas, 15 frtot adott és egy, szintén ezer holdas, semmit sem adott, puszta jóakaró Ígéreteknél. Az egyház pénztára évenként 150—200 írtig van érdekelve a lelkész és tanitó tüzelő fájának megvételénél s ha esetleg üres a pénztár, ismét csak a szegény köznépre vettetik ki a szükséges összeg. A mélyen tisztelt földbirtokos uraknak van saját terjedelmes erdejök : kérjük, kövessék báró Buttler Ervin méltó példáját. Mily szép alkalom nyílik nekik kitűntetni magokat, a szeretett evangéliomi anyaszentegyház keserves sorsán enyhíteni ! Az egyház pénztára közel 100— 150 frtot fizet évenként, egyházi adó, tűz elleni biztosítás, kathedratikum agentionale és sok egyéb mellőzhetlen kiadásokra. S ha nincs pénz, ismét csak a köznép adja utolsó fillérét-falatját a kiadások fedezésére. Nyomasztó à helyzet; roskadunk a terhek alatt; nem pusztulásnak az előjelei ezek? Videant consules, nequid respublica detrimenti capiat ! Fényes Lajos. Az elemi iskola csendélete. A sokoldalú nehézségek és bajoknak, melyekkel minden, de különösen több osztálylyal foglalatoskodó iskola-tanítónak az iskolában megküzdeni kell, minden bizonnyal legnagyobb a gyermekek nyugtalansága s ebből származó csendháborítás és figyelmetlenség. — Miként lehessen, ezen bajon legészszerűbben segíteni, hogy az iskolai foglalkozás ne legyen haszontalan időtöltés, de igazán minden tekintetben megfelelő czélszerű foglalkozás? Sokat lendít e tekintetben, a jó fegyelem. Ne vélje a tanító, ha olvasás, írás, számolás és más hasznos ismeretekre sikeresen megtanította a gyermekeket, hogy azzal már teljesen leróvta kötelességét és megfelelt fontos feladatának. A jó, rendes s a kor igényeivel párhuzamban haladó iskolától még több kívántatik. Jó erkölcsös, minden szépre, jóra alkalmas gyermekeket várunk az iskolától, miért is művelvén a gyermek észtehetségét, korántsem kell megfeledkeznünk szivének erkölcsös műveléséről is. Nem elég a gyermeknek csak tudni, mi a jó és szép, hanem azt szeretetből örömmel követni és csele- ! kednie is kell. A tanító az iskolában a szülők helyettesse, törekedjék önállóan és függetlenül oda, hogy az iskolája legyen először is rend, csend és jó erkölcsök iskolája. Az iskolai tanítás ne tekintessék elvnek vagy czélnak, hanem inkább eszköznek arra nézve, hogy általa jó, erkölcsös és jövendőbeli hivatásukhoz alkalmas és hasznos társadalmi egyének neveltessenek. Egyedüli iskolai ismeretek, valláserkölcsi műveltség nélkül, inkább károsak mint hasznosak. A mely iskola valláserkölcsi bázisát kezdi éber figyelmén kivül hagyni, illetőleg csak tanítani és nem nevelni, az csak ront a jövőnek. Gazdagítja ugyan a gyermek eszét különféle ismeretekkel minden tekintet nélkül arra, hogy azok egyszersmind a szívével is megegyezzenek ; föltárja a gyermek előtt tudományos meztelenséggel még a természet titkait is ; figyelmezteti az emberi nem társadalmi és történeti gyarlóságaira és midőn kibocsátja a jövőnek — mit lát iskolásából keserű fájdalmára ....?? Csalódást. Vagy azt hogy adott a társadalomnak oly tudákos embereket, a kik még saját bőrökben sem férnek meg, nemhogy az életben a társadalomban saját felebarát)aikkal férnének meg. Ilyenek maguknak sem tudnak használni, annál kevésbé a közjónak használhatók. A tudákos, félmüveit és nevelt emberek osztálya valóban átka a társadalomnak. Ilyenek pedig mindazok, a kik valláserkölcsi műveltség nélkül neveltettek. Hogy tehát iskoláink különösen népiskoláink távol legyenek attól, hogy az emberiség ily nyugtalan osztályával gazdagítsák társadalmunkat, legyen bennök mindenekelőtt észszerű fegyelem és valláserkölcsös nevelés a jelszó, azaz vezetessenek a gyermekek iskolai fegyelem és valláserkölcsös nevelés által mindenkor úgy, hogy azok mind az iskolában mind az iskolán kivül az életben és a társadalomban minden szépnek, jónak és hasznosnak példányképei lehessenek. Midőn pedig elemi iskola csendéletéről szólnék, három erkölcsi iskolai főtényezőről kell megemlékeznem, u. m. csend, figyelem és engedelmességről. A mely néptanító oly szerencsés, hogy e három főtényezőt az iskolában, tanítása között szelíd bánásmódjával és észszerűen kitudja érdemelni, az sikeresen halad az amúgy is felette nehéz feladatában. Hogy mikép lehet e három főtényezőt — mi ugyan nem igen könnyű feladat, okkal móddal iskoláinkban tanítás folytán sikeresen elérni — arról álljanak itt gyakorlati tapasztalat után merített nézeteim: Az iskolai csendet illetőleg sokan a tanítók között ügy vélekednek, hogy itt legczélszerubb a máitapasztalt tanítótársaink iskolafegyelmi eljárásukat alkalmazni s a mely legczélszerűbb és észszerűbb, illetőleg, a mely legtöbb sikert mutat elő, 'azt iskolai életünkben állandóan fölhasználni. Helyes a föltétel ! Magam is a mellett vagyok ; mert hiszen az itt elmondandó nézeteim is tapasztalaton nyugosznak. De melyek azon helyes fegyelmi eljárások, a melyek által iskoláinkban a megkívántató sikert ellehessen érni s mik azon tapintatos módozatok, a melyek által az iskolai erkölcs necsak ne szenvedjen, hanem inkább