Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Francziaország

tást adjon a tanulóknak. Ez valósággal meg is történik­De a tanulók rendesen fáradtak már ilyenkor ; azt is érzik igen jól, hogy ezen oktatás az iskolavezetők szemében csak értéknélküli függelék és így sem kedvet sem szorgalmat nem hoznak magukkal, sőt méltányos panaszokra adnak alkalmat a vallástanítóknak. Az egész vallásos oktatás körülbelül 40 órára, illetőleg csak félórára szorítkozik egy évben! „Annyira jutottunk Genfben", így ír egy genfi egy­házi lap, „a reformáczió hajdani véderősségében, és ugyan­ezen Genfet mégis sok barátja hihetetlen optimizmussal mintaegyháznBk állítja, melyre Európa távolról bámulva tekint és melyet minden erejéből utánoz," Francziaország. — A párizsi képviselőtestület azon indítványnyal foglalkozik, hogy a 33 róm. kath. gyülekezet paplakjai vétessenek vissza és azon esetben, ha nincsen paplak, a lelkészeknek, kiknek a concordatum értelmében 1200 fr. lakbér jár, 3000 fr. tehát egészben évi 99000 fr. adassék kárpótlásúl. A párisi paplakok értéke 8.097,800 fr., úgy hogy a 33 párizsi lelkész lakásai a városnak körül­belül 440,000 frba kerülnek. Az indítvány értelmében éven­ként 340,000 fr. volna megtakarítható. A concordatum ellen ezzel nem vétenének, mert a lelkészek 1860 frkal többet kapnának, mint a concordatum rendel. Ezen indít­vány alkalmasint az országgyűlés elé is fog kerülni, mert az indítványozó azt követeli, hogy indítványa ne csupán egyszerű rendelet, de törvény alapján hajtasék végre. fllllill, — Luther-társaság. — A Luther-társaság folyó hó 1. napjára Budapestre összehívott igazgatósági tanácskozmánya — részvéthiány okából — nem volt megtartható. — A vidéki tagtárs urak közül ugyanis nem jelent meg senki. Az elnökség ennélfogva az ülést az egyetemes gyűlés idejére tartotta czélszerűnek elnapolni úgy, hogy az igazgatósági tanácskozmány ok­tober 13-án, délután 4 órakor a társaság közgyűlése pedig október 14-én, délután 4 órakor fogna megtartatni. — A nógrádi evang. esperesség, a folyó hó 3-án meg­ejtett esperesválasztás alkalmával nagyt. Svehla János urat, eddigi szeretett és tisztelt főesperesét ezen hivatalra -(45 szavazatból 43-mal) újból megválasztotta. — Éljen; — A pozsonyi theol. akadémián folyó hó 7-én az Űr szent vacsorájának élvezetével és nagyt. Schneller István igazgatónak „az akadémiai szabadságról" tartott nagysza­bású,^ tárgyának emelkedett felfogása, tudományosan "meg­állapított kivitele, a tudomány s az akadémia iránt lelke­sült szeretete által megragadó beszédével a tanév ünnepé­lyesen megnyittatott; az előadások 9-én kezdődtek. — A pozsonyi lyczeumon a tanév ünnepélyesen 4-én nyittatott meg, a tanítás 6-án vette kezdetét. — A bács-szerémi esperességnek folyó hó 2-án tar­tott rendkívüli közgyűlése az előzetesen kiküldött nyomozó bizottság jelentése nyomán megállapított 21 vádpont alap­ján Steltzer Frigyes, ki s z ácsi lelkésznek perbefogatását egyhangúlag elhatározta, őt hivatalától felfüggesztette a gyülekezet administrátorá vá LanghofferKárolyt ren­delte s küldöttségileg be is helyezte. — Figyelmeztetés. Tisztelettel kéretnek mindazok, a kik a Chován Zsigmond -féle, most sajtó alatt levő partiturára előfizetni szándékoznak, hogy szándékukat előjegyzés végett a szerzővel Szarvason szeptember 15-éig tudatni kegyeskedjenek, vagy pedig az előfizetési felhívás értelmében, a műnek árát (5 frt) oda előlegesen beküldeni ne terheltessenek. -j- Gyászeset. Terray Gyula gömöri esperest és süvetei lelkésztársunkat kedves neje : szül. Galánffy Emmá­nak folyó hó 8-án, élete 35. házassága 18. évében bekövet­kezett halálával megrendítő csapás érte. A boldogultnak h ült tetemei f. hó 12-én Süvetén fognak a nyugalom helyére tétetni. A kegyelemnek Istene s őszintén szerető barátai­nak részvéte vigasztalja a mélyen sebzett férjet. A váczi ág. hitv. evang. egyháznál a kántortanítói állomás betöltésére pályázat hirdettetik : • Kötelességek: a népiskola I.—VI. osztályának tanítása, orgonálás és énekvezetés. Tannyelv a magyar. Javadalom: 320 frt készpénzben 4 öl fa, 4 x/ 2 hold szántóföld, szabad lakás, mely két szoba, 1 konyha és fa­kamrából áll. Minden növendék fizet 2 frtot, temetés után 1 frt jár. A kellően felszerelt folyamodványok f. évi szeptem­ber-hó 30-áig alólirotthoz küldendők. — Az állomás azonnal elfoglalandó. Tornyos Pál, ev. lelkész. Pályázat segédtanítói állomásra. — Alul­írott segédtanítót keres, ki a törvényes kellékeken kivül a magyar, német és tót nyelvben jártas, nemkülön­ben az énekben, és az orgonát kezelni tudja, — köteles­sége leendvén a tanítót mindenben helyettesíteni, a miért teljes ellátás (lakás, élelem, fűtés, mosás) és 100 frt. díjban részesül. Azonkívül jó alkalom kínálkozik mellék­keresetre. Pályázók okmányaikkal felszerelt jelentkezései­ket tiszt. Farkas Gejza evang. lelkész úrhoz — Nagy­szombat — czimezzék. Weszter Samu, nagyszombati evang. kántortanító. A selmeczbányai ág. hitv. evang. tót egyházban egy kántortanítói állomás jővén üresedésbe, arra ezennel pályázat hirdettetik. Javadalmai: 650 frt fizetés havi részletekben; — lakás : 2 szoba, konyha, éléskamra; stóla. Kötelességek: az iskola vezetése és a kántori teendők elvégzése. A tannyelv tót-magyar. Rendes tanító véglegesen, segédtanító vagy kezdő egy próbaévre válasz­tatik. — Személyes megjelenés, saját költségen, kívánatos. Kellően felszerelt folyamodványok, a folyamodó egész­ségi állapotára vonatkozó orvosi bizonylattal folyó évi szeptember-hó 25-éig a tót lelkészi hivatalra czimzendők. Hrencsik Károly, lelkész-fö esperes. NYOMATTA WIGAND F. K. POZSONYBAN.

Next

/
Thumbnails
Contents