Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Igen vagy nem? (Guggenberger) II.

•302 embert ! A mi kevés élet mutatkozik, az is leginkább személyes polémiában és egyházunkat lealázó pam­flettek Írásában nyilatkozik ! Nagyt. Esperesség ! Nem örömest említem ezeket. Lelkem szomorú fájdalmával nézem azt az öntudat­lan zsibbadást, melybe egyházunk kezd lassan el­merülni. Ez állapotot örömest nevezném mély álom­nak azon reményben, hogy a felébredés után annál nagyobb tevékenység fog bekövetkezni; de ismerem a szokott ellenvetéseket. Szinte hallom a kifogásokat : „szegények vagyunk ; tevékenységünket megzsibbaszt­ják az anyagi gondok; tűlhalmoztatunk ingyenes mun­kával; kicsinyek a fizetések; nem támogat bennünket a világi elem ; elpártolnak az előkelő családok stb. stb. Tegyük fel, hogy ez mind igaz, amint hogy min­den ellenvetésben van valami. Mi következik abból? Az-e, hogy még tovább is aludjunk ? Nem, nt. Esperesség! Éppen ezek a bajok ösztö­nözzenek bennünket ébredésre és serény munkára. Ne higyje senki, hogy apáinknak kevesebb anyagi gondjai voltak, mint nekünk vannak; ne higyje senki, hogy a fizetések és parochiák régen fényesebbek vol­tak, mint most; és ne gondoljuk, hogy azok a haj­dan üldözött papok és tanítók nem voltak túlhalmozva ingyenes munkával és egyéb előttünk hála Istennek, ismeretlen fájdalmakkal ! Én elismerem a panaszkodás jogosultságát, de csak akkor, ha nem használtatik a semmittevés iga­zolásául, — hanem a cselekvés szükségességének in­dokolásául. Elfogadom az ellenvetés minden komoly szavát, de csak akkor, ha nem szépítési, hanem épí­tési czélból emeltetik. Ha szegények vagyunk, igyekezzünk gazda­gokká lenni tisztességes munka által ; ha elhalmozta­tunk ingyenes munkával, gondoljunk az Istennek ingyen kegyelmére, — mely megáldja fáradozásun­kat; ha műveltebb családaink leánygyermekei nem részesülnek evangyéliomi szellemű, valláserkölcsi okta­tásban, állítsunk fel számukra saját felekezetünknek jól felfogott érdekében versenyképes jó leánynevelő iskolákat; ha gyengülő hitsorsosaink nyájára farka­sok törnek, kövessük a jó pásztor magasztos példá­ját; ha a világi elem nem támogat bennünket eléggé, fejtsünk ki hódító erőt, mely elragadja őket a szel­lemi élet varázsával ; ha nincs egyházi tudományos irodalmunk, buzduljunk fel mások szép példáján s ragadjuk kezünkbe a világosság-terjesztés minden újabb eszközét; ha jeleseink visszavonulnak, távolít­suk el a visszariasztó okokat, szóval : ne engedjük felülkerekedni a visszavonulás, a lemondás és csügge­dés szellemét, hanem ébreszszük fel az önbizalomnak, a cselekvőségnek és lelkesedésnek azon szent tüzét, mely üldözött őseinket élesztette, a kik, midőn egyik kézzel családi tűzhelyüket, másik kézzel vallási jogai­kat védelmezték — Istenben vetett bizodalommal a jobb jövő reményében törekedtek magasztos czél­juk felé. A közszellem ily irányú változásához azonban az önmegtagadásnak és önfegyelmezésnek nagy mértéke szükségeltetik. Mindaddig, mig az életbe kilépő papjelöltjeink képzése magasabb fokra nem emeltetik; míg a lel­készkedő papság apostoli buzgalma az egyházi élet ébresztésére nem összpontosul; míg egyházi alkotmá­nyunk szerint szervezett felsőbbségeinket, sőt egész egyházi korporáczióinkat nyilvánosan meghurczolni a papi jellemmel összeegyeztethetőnek fog tartatni; — míg meg nem tanuljuk az alkotmányos életnek azon első szabályát, mely szerint a többség határozatát akkor is tisztelni kell, ha az véletlenül a magunk nézetével meg nem egyezik; míg valódi vagy kép­zelt bajainkat az illetékes egyházi forumok megkerü­lésével oly térre és oly közönség elé fogjuk vinni, mely a viszonyok és tények ismerete nélkül tisztán soha nem láthat, tehát mindig helytelen Ítéletre hiv^ tik fel ; szóval mig az igazi egyházias nyilt protestais szellem nem lép a lábrakapó fegyelmetlen alakosko­dás helyébe, addig hiába várjuk az óhajtott felébre­dés jó következményeit. Pedig az idők jelei naponta erősen figyelmeztet­nek bennünket a veszedelemre. íme a szarvasi főgymnasiumunk ellen emelt mél­tatlan vád mutatja, mily könnyelműséggel lehet oda­vágni a hazafiatlanság vádját kellő indok és bizonyí­ték nélkül oly intézet ellen, melynek egész múltja és jelene az ellenkezőről tesz fényes tanúbizonyságot! Esperességünk, sőt egész felekezetünk reputácziója követeli, hogy ilyen vakmerő kihivó vádnak a sze­mébe nézzünk; és önérzetes férfiakhoz illőleg nyilt homlokkal követeljük a vád bizonyítékait a végett, hogy azokat megczáfolhassuk és a méltatlanul meg­sértett iskolánknak elégtételt követelhessünk. Itt meg­szűnik a kedélyeskedés. — Ideje már egyszer, hogy véget vessünk a gálád játéknak, mely a hazafi­ság szent nevében űzetik e hazában, — s űzetik a nélkül, hogy a becsületorzók akár a közvélemény, akár a törvény józan Ítéletével sújtatnának. Ily viszonyok között a mi kötelességünk az, — hogy az efféle méltatlan sértések daczára a tettek­ben nyilatkozó hazafiság útjáról le ne térjünk és semmi körülmények között meg ne feledkezzünk azon nagy kötelességekről, — melyeknek hű teljesítésével szeretett hazánknak, egyházunknak és kultúránknak egyiránt tartozunk. Ezen öntudat vezéreljen bennünket ezen gyűlé­sünkben is, melyet ezennel megnyitottnak nyilvání­tok. Mielőtt a napirendre kitűzött tárgyak megbeszé­léséhez fognánk, kérem, méltóztassanak esperes úr­nak hivatalos jelentését kegyesen meghallgatni ! Zsilinszky Mihály, esp. felügyelő. Igen. vagy nem? IL És csakugyan teljesen elnémultak volna a múlt­nak intő szózatai és kihalt volna belőlünk azon lel­kesedés, mely egyházunkat még 20 évvel ezelőtt betöltötte ?

Next

/
Thumbnails
Contents